A Presser-reklámot látnotok kell!...

Az év vége – és azt hiszem, hogy péntektől már nyugodtan lehet így hívni ezt az időszakot -, nekem egy kicsit a reklámokról is szól. Főleg azért, mert már jó néhány éve számomra (is) a John Lewis brit áruházlánc november közepi, tematikus ünnepi reklámjának a megjelenése jelenti a karácsonyi szezon megalapozását, bár mostanában már nem tudnak olyan hatásos munkákat készíteni, mint amivel egykor hírnevet szereztek maguknak. És nem véletlenül említettem a John Lewis érzelmesre hangolt reklámfilmjeit, mert nekem az Unicum Presser Gáborral készített filmje ugyanezt az feel good érzést hozza, amitől mosolyra görbül a szám. Megmutatom, persze, hogy megmutatom, azért írom ezt az egész posztot, hogy hozzátok is eljusson! Olyan pofonegyszerű, amilyet sokszor a legnehezebb megcsinálni. A lényege Presser Gábor generációkat összekötő slágere, a Neked írom a dalt, ami egyszerűen benne van a magyar kulturális minimumunkban, amit akkor is dudorászhatunk, ha soha nem hallgattunk LGT-t. Nem is tűnik igazán reklámnak, egészen az utolsó snittig, amikor feltűnik egy összetéveszthetetlen Unicumos üveg, ami generációkon keresztül jelenti ugyanazt azt élményt az embereknek. Akárcsak Presser. FRISSÍTÉS: Közben az Unicumot gyártó Zwack sajtótájékoztatót tartott a reklámról. A 24.hu beszámolója szerint a reklámot Szász Attila rendezte, akit az erdélyi közönség talán a történelmi tárgyú mozi- és tévéfilmjeiről ismerhet. Ő rendezte például A berni követet, a Félvilágot, az Örök télt, illetve legutóbb az Apró meséket. Elmondása szerint az eredeti elképzelés szerint archív felvételekből rakták volna össze Presser Gábor életművét, és csak később vetette fel az ötletet, hogy ne Presser Gáborról, hanem a dalról szóljon a film, arról az összekovácsoló erőről, ami a dalból árad. A reklámfilm rövidebb változatát a mozikban és a tévében is fogják majd vetíteni. Az eseményen természetesen részt vett Presser Gábor is, aki ha már ott volt, akkor a dal keletkezésének történetét is felidézte. “75 körül kezdtem ezt a...

Még mindig a tiniknek a legnehezebb? Sam, avagy felkészülés a családi életre...

A tinédzserek lelki világáról előadást csinálni azért is kihívás, mert tinédzserek alapvetően nem játszanak színházban, s ha mégis, önmagukat játszván elvesztődhetnek a metadiszkurzív síkban. Bocsárdi László azonban szerencsésen választott: Maria Wojtyszko kortárs lengyel drámaíró Sam, avagy felkészülés a családi életre című darabja ugyanis annyira friss és arcbamászó (fordító: Pászt Patrícia), hogy a kamaszkori vívódások, örömök és kihívások semmit sem veszítenek életerejükből azzal, hogy a dráma valamennyi szereplőjét felnőtt színészek alakítják. Bocsárdi a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színészeivel, illetve a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem végzős színiseivel közösen dolgozta fel a tizenhárom éves Sam (Erdei Gábor) történetét, pontosabban életének egy válságos szeletét: a kamasz szülei válnak, a gyermeknek pedig szembesülnie kell azzal, hogy a család, a szerelem és az összetartozás fogalma korántsem annyira egyértelmű, mint azt az iskolában tanítják. (A gyergyószentmiklósi XIII. Nemzetiségi Színházi Kollokviumon a színésznövendékek közül mindössze ketten szerepeltek az előadásban (Sam osztálytársa és crushja, Viola szerepében Korodi Janka, illetve Sam anyjának új pasijaként, Dragan szerepében Pignitzky Gellért): Czirják Beatrixot Sam anyjaként Márkó Eszter helyettesített, Daragus Annát Gosia, Sam apjának új szeretőjeként Kovács Kati váltotta, Tóth Eszter Nikolett helyett pedig két szerepben Szalma Hajnalka lépett színpadra.) Wojtyszko darabja azért humoros és működőképes, mert nemcsak az ultrakonzervatív, bigott keresztény értékrend szerint élők képmutatását villantja fel, hanem a balliberális entellektüell réteg elszálltságát is. Sam (aki Erdei Gábor élő és emlékezetes alakításában egy hús-vér tinédzserré válik Bocsárdi színpadán) két olyan szülővel (Márkó Eszter és Pálffy Tibor) él egy háztartásban, akik, értelmiségiek lévén, inkább érzik otthon maguk elméletek és (anti)ideológiák földjén, mintsem a gyereknevelés praktikus hétköznapjaiban. Sam alapvetően egy két lábbal a földön járó tini, aki viszont neveltetéséből fakadóan meglehetősen magányos. Míg szülei feminizmusról, elvi szabadságról, aktivizmusról beszélnek, egy-két füves cigi és jópár, olykor meglehetősen extrém ügyért folytatott tüntetés közepette, Sam hörcsögövél beszélget, tőle vár útmutatást. A Jó és Rossz...

A román lejhez tapad leghosszabb ideig kórokozó...

Úgy kezdődött, hogy a bő másfél hét múlva kezdődő Nobel-szezonról eszembe jutottak az IgNobel-díjak, amik amellett, hogy tudományos igényességgel készült kutatásokat ismernek el, amelyet komoly szaklapok közölnek, egy átlagember számára még viccesek is. Innen már csak egy keresésre volt kideríteni, hogy idén már átadták az IgNobel-díjakat – épp amikor én a megérdemelt szabadságomat töltöttem, ezért lemaradtam róla – és román érintettség is van benne. Na, nem a kutatóinkat díjazták, hanem az egyik kutatásban említik az országot, és gondolom, a címből sejtitek, hogy miről is van szó. A most már IgNobel-díjas kutatók kiderítették ugyanis, hogy a román lej bankjegyei tartják meg a leghosszabb időn át a fertőzőképes kórokozókat, és ebben a bankjegy gyártása során biztonsági elemként hozzáadott műanyag a ludas. A közgazdaságtani kategóriában – nyilván ebben, nem is élettaniban – díjazott nemzetközi kutatócsoport azt vizsgálta, hogy melyik ország bankjegyeire tapad a legtöbb életképes baktérium. A kutatásból az derül ki, hogy a hamisítást megakadályozó műanyagból mennyiségével összefüggően nő a kórokozók száma is a bankjegyeken. Egyébként nem csak Romániában készülnek ilyen műanyag felhasználásával a bankjegyek. Románia Európában elsőként 1999-ben tért át a polimer alapanyagú bankjegyek használatára. Talán még vannak, akik emlékeznek rá, hogy 1999 augusztusában lezajlott teljes napfogyatkozás apropóján piacra került 2000 lejes volt az első olyan bankjegy, amely műanyagból készült. Egy évvel később pedig az összes forgalomban lévő címletet lecserélték, mert a papírpénzzel ellentétben hamisításra csaknem alkalmatlan, négyszer hosszabb életű, és anyaga miatt újra is hasznosítható. És most már azt is tudjuk, hogy jobban megmaradnak rajta a fertőzőképes baktériumok. A műanyag bankjegyekre elsőként 1988-ban Ausztrália tért át, majd például Costa Rica és Brazília is bevezette. Azóta több tucat országban használnak műanyagból készült bankjegyeket.     Még visszatérek egy kicsit az igNobel-díjakra, mert megéri. Orvosi kategóriában Silvano Gallus nyert díjat azzal a kutatásával, amelyben – az eredeti...

Szuflé: Lana Del Rey új albuma nyár végi kávéhoz és kerti partihoz...

Egészen szívmelengető utat járt be Lana Del Rey az elmúlt 8 évben, s egészen különlegeset, ha a Lizzy Grant-es napokat is felszámoljuk. Lényegében minden ugyanaz: a férfiak, Kalifornia, néha egy csepp New York, szerelem, szenvedés, filmek és a múlt – a Norman f*****g Rockwell! a Del Rey-életérzés kvintesszenciája, az elbűvölő szívfájdalom, a mélyen megélt vágyakozás és az önerőbe vetett hit szimfóniája. Dey Rey hatodik, augusztus 30-án megjelent nagylemeze egy érett nőt szólaltat meg, aki nemcsak magát ismeri s reakcióit, hanem álmait, félelmeit, az ismétlődő köröket, és persze a férfiakat. A Lana Del Rey univerzumban nincs olyan, hogy ne legyen szerelem, párkapcsolat, a te meg én hullámzása. Már az album felütése is ebbe a helyzetbe húz: a lemezcímet adó szám az ötvenes évek grandiózus romantikus vígjátékainak nyitányát idézi, és egy óda vagy odamondás az éretlen férfinak, a férfigyermeknek (man-child). Ez a megszólalásmód szinte végig megmarad: az énekes már túl van épp elég felforgató kapcsolaton (elég itt az Ultraviolence és a Honeymoon kibelező szerelmeire gondolni), hogy őszintén és élesen beszéljen a valóságról. Ez persze popzene, és a felszínesség benne alapkövetelmény, de a 34 éves Lana eljut oda, hogy a férfi az férfi, s mint olyan, annyi, amennyi, úgy kell elfogadni, ahogy van. De ez az album nem annyira a férfiról szól, mint a nőről: a Mariners Apartment Complex ars poeticája a szomorúságnak, az erőnek, a sötétségnek és a mélységnek, ami Lana, ahogy ő látja magát, és amihez rajongói évek óta biztonsággal kapcsolódnak. Az önbizalom száma ez, amelyben megbomlik a klasszikus felállás: „I’m your man”, mondja Lana a pasijának, mintegy jelezve: nincs túl nagy gond azzal, ha egy nő is erős. Kérdés, hogy készen-e áll a másik nem az új felállásra. A Norman f*****g Rockwell! legtöbb számán érezni Jack Antonoff produceri munkáját, aki egyben zenészként is oroszlánrészt...

Az intimitás múzeuma. Feldereng egy régi emlék…...

Vannak pillanatok, amelyeket hiába próbálnánk meg elmesélni, teljességükben megragadni – annyira mélyen személyesek, meghittek, komplexek és titokzatosak –, a szavak cserben hagynak. Sokszor csak a nem beszéd fejezheti ki azt, ami maga az intimitás. Ezeket a csendeket töri meg a Manuela Dospina és Raisa Hagiu elképzeléséből megszületett Museum of Intimacy (Az intimitás múzeuma) kiállítás, amely július 27-én nyílt meg a kolozsvári White Cuib minigalériában. A két fiatal művész (Dospina 1992-ben, Hagiu 1993-ban született) olyan munkákat, fotókat és szövegeket, kölcsönkért történeteket, emlékeket és gondolatokat mutat meg, amelyek az egykor megélt intimitásérzés visszaadását kísérelik meg. A csöpp kiállítótérben alkalmunk nyílik bensőséges, önmegmutatásukban olykor nyers emberi történeteket megismerni. Családok, szerelmek, barátságok – az intimitás tapasztalásának leggyakoribb közegei – sejlenek fel egy-egy fotográfián, vagy rövid, költői eszmefuttatásban. Épp csak megvillan egy tenger felé tartó autó, egy hajnali beszélgetés, egy anya, egy kedves, egy találkozás, egy elválás – pillanatok, amelyek feltárva önmagukat, azonnal elillanak, még mielőtt giccsessé válnának, vagy végképp kiölnék szavakkal a bűbájt. Az aprócska White Cuib önmagában is egy intim közeg, és most, a júliusvégi kánikulában különösen jól esik egyedül, ráérősen végigpásztázni a kiállítást, farkasszemet nézni a sárgás-kopottas fotók néhai modelljeivel, megízlelni a vallomásokat. Mintha kedves barátokkal kávéznánk, olyan ez az intimitásmúzeum: a szövegek közvetlensége, a történetek hétköznapisága, az elkapott momentumok zavartalansága és a mesélők szívélyessége azt az érzetet keltik, hogy kiérdemelvén bizalmukat, belépést nyertünk lelkük legrejtettebb zugaiba. Ebben a felállásban mi csak ülünk, kortyoljuk a teát vagy a feketét, és hallgatunk, mert épp a másik van soron: a másik, aki csillogó szemmel vagy könnyeivel küszködve, karakán mosollyal vagy hadarva, elmond egy intim történetet az életéből, amelyet sehonnan, senki mástól nem tudhatnánk meg. Cserébe az aktív, ítéletektől mentes hallgatás és a teljes jelenlét ajándékát nyújthatjuk. Az intimitás megélése pszichológiai jóllétünk kulcsa, és minél gyakrabban, lehetőleg minél több közeli emberrel élünk át meghitt, bensőséges, bizalmas...

Készíts a profilképedből festményt!...

Ha már meguntad magad öregítését a FaceApp-pal (és az összes adatodat is ellopták mellé), akkor itt az új dili, ami festett portrét varázsol bármely erre alkalmas képből. A Massachusetts Műszaki Egyetem (MIT) és az IBM közös kutatócsapata, az MIT-IBM Watson AI Lab most létrehozott egy AiPortraits nevű weboldalt, ami mögött egy mesterséges intelligencia dolgozik azon, hogy az oldalra feltöltött fotóból egy olyan portrét készítsen, mintha azt néhány száz évvel ezelőtt festették volna meg.   A hvg.hu szerint az oldalt 45.000 klasszikus portréval tanították be, hogy képes legyen elkészíteni a felhasználó által feltöltött kép “festett” változatát. A mesterséges intelligencia különböző stílusú képet is képes készíteni, így Rembrandttól Tizianón át egészen Van Goghig bármilyen eredmény lehetséges, ám a stílusok között a rendszer válogat és nem a felhasználó. A tudósok szerint az oldal használatától a FaceApp-pal ellentétben nem kell tartani, mert a szerverekre elküldött kép a “festmény” elkészülte után azonnal törlődik. Az oldalon jelenleg nagy a forgalom, ezért előfordulhat, hogy a kelleténél többet kell várakozni a...