A székelyudvarhelyi címerbotrányról szóló hírünk a Csej Sápte Ánj Din Árdéál Facebook-csoport fantáziáját is beindította, és az állatok elleni erőszakra való felbujtás alkalmasságának vizsgálata egy egész mém-eventet magával hozott. Ebben a Csej Sáptes admin arra kérte a csoporttagokat, hogy készítsék el saját meglátásuk szerint az erdélyi települések címereit, kifejezve az adott település sajátosságait. „Nem kell photoshop zseninek lenni: a tartalom a lényeg, amiket a címerre teszel” – biztatta a tagokat a ‘seful máre’. Jöttek is rendesen egymás után a jobbnál jobb címerek, mutatjuk a legjobbakat: Ezeknél a fiktív címereknél már csak a valóság jobb! Kollégánk pedig a T-Rexen össze is gyűjtötte közülük azokat, amelyek az udvarhelyihez hasonlóan problémásak lehetnek a törvény színe előtt, ha a tét az állatok elleni erőszakra buzdítás. Spoiler alert! Nagyon sok ilyen van… Nálam Nyárádszereda vitte a prímet:...
Ilyenek lennének a székelyföldi települések címerei, ha az internet népére bíznák a tervezést...
bejegyezte Tőkés Hunor
Annyira elszállt ötletnek tartják a kolozsváriak a metrót, hogy a mémgyárak nem tudnak leállni...
bejegyezte Tőkés Hunor
Sorin Grindeanu miniszterelnökhelyettes bejelentette, hogy aláírták a kolozsvári és szászfenesi metró építésére vonatkozó együttműködési protokollumot. Az internet népe pedig már megint humorral reagált Emil Boc kolozsvári polgármester sokáig csak álomnak tűnő tervére – ami nyomokban még most irreálisnak tűnő elemeket tartalmaz. A politikus szerint ugyanis a tervezett 19 megállóból az első 9-et már 2026-ig létrehozzák, azaz mindössze négy év múlva elvégzik az alapmunkálatokat! Továbbá 21 km lesz az útvonal, 2 milliárd euróba fog kerülni és az előzetes becslések alapján már 2030-ban naponta akár 164 000 utast is szállíthat. Ez pedig Boc városában eléggé valószínűtlennek tűnik, hiszen a kifelé mutatott öt csillagos városképpel ellentétben éveket és képviselői mandátumokat kell várni egy még most sem átadott hídra, egy körgyűrűre és több évtized után is úgy adnak át egy új hulladékkezelő központot, hogy az több szempontból is problémás. (Arról már említést sem érdemes tenni, hogy az első pillanatban kezeletlenül vitték oda az ideiglenes lerakóból a több tonna toxikus szemetet és a megyei szelektív hulladékgyűjtésben sem jelentett valós megoldást.) Mindezek tudatában tehát, a kolozsváriak meghökkenése és szkepticizmusa a bejelentés hallatán érthető valahol, amikor pedig valamin megütközik a sokat látott szem és csak pislog, sokszor előtör a kreativitás, mint az már a kolozsvári metró eddigi történetében is láthattuk: Ez pedig a mostani bejelentés kapcsán sem maradt el, hisz kolozsvári magyarok egy csoportja azzal kezdett el viccelődni, hogy amennyiben Boc álma megfeneklene, mégis ki lenne az, aki kihúzná, khm… a vakondtúrásból szegény polgármestert, hogy el ne hulljon a maradék haja. Vannak, akik a kreatív energiákat arra használták fel, hogy kitalálják: mire nevezhetnék át a metroállomásokat, ha történetesen Orbán Viktor írná alá az együttműködési tervet és inkább átvenné a metró adóforintókból való finanszírozását. “2026, az utolsó ásónyom” és “az első kilenc megálló alapmunkálatai el kell készüljenek 2026-ig” közötti politikai elnyilatkozás-olimpiász fölötti szégyenében...
Elmegy az ember fia Mérára, oszt akkora buli lesz, hogy a színpadon köt ki a zenészek között...
bejegyezte Tőkés Hunor
Van az a buli, amiről egészen biztosan mindenki ódákat fog zengeni, nehéz lesz überelni és amiről tényleg kár lett volna lemaradni: mert mindez a vihar kellős közepén, egy csűrben, ráadásul teljesen spontán módon robbant be a mérai fesztiválon. Soha életemben nem voltam még a Méra World Music fesztiválon, a sors azonban úgy hozta, hogy a lengyelországi nyaralás után valahogy most mégis ott kötöttem ki, és mennyire jól tettem, hogy engedtem a csábításnak, hisz mint kiderült, az idei nyár egyik legnagyobb bulijának lehettem a részese. Az egész persze úgy kezdődött, hogy a több mint ezer kilométernyi kocsikázás után nem sok kedve volt az embernek lemenni egy Kolozsvár melletti faluba, ami madárnézetből leginkább egy tulipánra hasonlít. Ez a falu azonban nem erről híres, hanem a kalotaszegi népviseletéről és táncról, meg egy olyan fesztiválról, amelynek a centruma egy csűr. Akik persze Tusványosoztak már akkorát, hogy másnap egy ismeretlen és tűzforró sátorban ébredjenek az ottani csűr mellett, valahol a házikók között, azok tudják: a csűr = baromi nagy csapatás. Ez azért egy szombat esti kikapcsolódás ígéretéhez épp elég volt nekem. Az első nap után pedig már biztos voltam abban is, hogy vasárnap este muszáj lesz ezt megismételni, mert az a légkör, ami ott volt, egyszerűen nem hagyható ki: a koncerteken az ember felszántja a kavicsos „parkettet”, aztán két választása van a felfokozott hangulatban, elmegy csapatni az elektrora a Plani sátorba, vagy beveti magát a mélybe, és a csűrben próbál nem perecbe kavarodni önmagában, amikor a lábak az eget, a kezek a csizmája szárát súrolják a táncház alatt. Nem tudom, hogy Méra táncos beállítottsága, a kis fesztivál jellege, az ambiciózus közönség vagy a Los Orangutanes zenekar több órás őrült spanyol dallamai alapozta-e meg jobban a vasárnap esti tombolást, de az hétszentség, hogy amíg más fesztivált a tegnap esti vihar szétvert volna, addig ennek...
Egy székelyföldi újság abban látja a humor forrását, hogy a nőket otthon megverik...
bejegyezte Tőkés Hunor
Próbálok jóhiszemű lenni a Hargita Népében megjelent karikatúrával szemben, amely abból a nagyon súlyos társadalmi problémából meríti a humor forrását, amely egész Romániában, így Székelyföldön is jelen van. Azaz a családon belüli erőszakból. Pedig nők ezrei válnak nap mint nap áldozattá, akiknek helyzete csak tovább romlott a világjárvány alatt. A társadalmi problémára pedig továbbra sem sikerült megoldást találni. Para Pista Szeretném azt hinni, hogy az újságíró kollégák érzik a saját felelősségük súlyát abban, amikor a humor forrását a megvert nők ábrázolásában keresik. (Az esetek nagy többségében ugyanis a bántalmazott fél nő, az elkövető pedig férfi, akkor is ha léteznek férfi áldozatok és női agresszorok is.) Feltételezem tudják, hogy az áldozatokon nem nevetni szokás. Pláne olyankor, amikor a szakmai körök (jogászok, ügyvédek, pszichológusok, szociális munkások, oktatók) álláspontja megegyezik abban, hogy a bántalmazások gyakorisága, az ellene való fellépés lehetősége szoros összefüggésben áll azzal is, ahogyan beszélünk róla. Győzködöm magam, hogy a Hargita Népe nem az áldozatot kívánja hibáztatni, mert bízom abban, hogy a humoros és gúnyos műfaj, ha már foglalkozik egy ilyen kényes és sokakat érintő témával, akkor legfeljebb az erőszak elkövetőjéből, az agresszorból kíván gúnyt űzni. Mondván, ha kifigurázzák, talán magára ismer, talán tesz ellene, talán nem követi el többször. Hisz a karikatúra célja az ártatlan szórakoztatáson kívül lehet a kinevettetés, fenyegetés, figyelmeztetés és bírálat is. Viszont akárhogy győzködőm magam, nem sikerül elhinnem, hogy ez a műfaja szerint humoros, gúnyos képi ábrázolás nem tévesztett célt. Az újság pedig ezáltal nem a főleg nőket sújtó erőszakos megnyilvánulásokat bagatellizálja, az áldozatokat szégyeníti meg a nyilvánosság előtt. Ami, talán mondanom sem kell, de nagyon elkeserítő. Nemcsak azért, mert a Hargita Népe egykor szebb napokat is megélt, de azért is, hogy ezt a hibát pont azok követik el, akik az információk közvetítésével, a tájékoztatással éppen a probléma csökkentéséhez kellene hozzájáruljanak. Sajnálom,...
Ismét lecsapott a Csej Sápte-csoport: szétmémesítették Nagybánya húsvéti „nyulát”...
bejegyezte Tőkés Hunor
Sokszor úgy tűnik nekem, hogy újabban a körítésre több időt fordítunk, mint magára a történés megélésére. Legyen szó ezalatt húsvéti és karácsonyi díszítésről vagy bármi egyébről, aminek hagyományosan sokkal több köze van a belső megéléshez, mint a külsőhöz. Valahogyan mintha összekevertük volna a szezont a fazonnal, a lelkivilágot a tárgyival. A sátoros ünnepek táján városaink központjai átváltoznak harmadrangú Disney-epigonokat idéző giccses színpadokká, ahol töméntelen mennyiségben halmozzák egymásra az ünnepi díszletet megtervező „szakik” a rondábbnál rondább fröccsentett szobrokat. Mivel most épp a tavaszi ünnepkörben vagyunk: a nyulak, a tojások, a csibék „erdeje közt visz az ember útja”, ha kitéved a városközpontba. És persze, hogy is ne menne, amikor húzza a tavasz, ki lehet ülni a teraszokra, miközben a gyerek is elnyalogat közben egy fagylaltot. Így mindenki jól jár. Kattannak a szelfik, fogynak a sörök és a vattacukor, a szar gazdasági helyzetben pedig ez nemcsak a politikusoknak jó, mert lakosaik legalább egy ideig nem a koronavírusos számokkal és a városvezetés malőrjeivel van elfoglalva, hanem végre a kisvállalkozóknak is csurran-csöppen valami. Azonban bármennyire is idilli kép, hogy magyar és román húsvétkor a karácsonyihoz hasonló giccsparádé lepje el a várost, sajnos nemcsak a rútságot, ízléstelenséget lehet felróni a városházának, akik ezekre a vacakokra szerződtek, hanem azt is, hogy számolatlanul költötték rá a közpénzt járvány idején. Azaz méregdrágán szerezték be őket! Az esetre pedig a magyarellenes AUR párt társelnökét is szétmémesítő, George Simionnal magyar himnuszt szavaltató Csej Sápte Ánj Din Árdéál csoport is felfigyelt. A Csej Sápte tagjai ezúttal a horrorfilmkészítőket is megihlető (vagy egyenesen azok munkáját dicsérő) nagybányai húsvéti díszítést trollkodták szét, vagyis annak egy nagyon jellegzetes figuráját: Amelyet talán jogosan hasonlítottak a Donnie Darko horrorfilmhez: De a valóság vs. Nagybánya mémek is megjelentek: Azt viszont már a Transindex érdeklődte meg, hogy pontosan mennyibe is került ez, és az ehhez hasonló...