Elmegy az ember fia Mérára, oszt akkora buli lesz, hogy a színpadon köt ki a zenészek között...

Van az a buli, amiről egészen biztosan mindenki ódákat fog zengeni, nehéz lesz überelni és amiről tényleg kár lett volna lemaradni: mert mindez a vihar kellős közepén, egy csűrben, ráadásul teljesen spontán módon robbant be a mérai fesztiválon.   Soha életemben nem voltam még a Méra World Music fesztiválon, a sors azonban úgy hozta, hogy a lengyelországi nyaralás után valahogy most mégis ott kötöttem ki, és mennyire jól tettem, hogy engedtem a csábításnak, hisz mint kiderült, az idei nyár egyik legnagyobb bulijának lehettem a részese. Az egész persze úgy kezdődött, hogy a több mint ezer kilométernyi kocsikázás után nem sok kedve volt az embernek lemenni egy Kolozsvár melletti faluba, ami madárnézetből leginkább egy tulipánra hasonlít. Ez a falu azonban nem erről híres, hanem a kalotaszegi népviseletéről és táncról, meg egy olyan fesztiválról, amelynek a centruma egy csűr. Akik persze Tusványosoztak már akkorát, hogy másnap egy ismeretlen és tűzforró sátorban ébredjenek az ottani csűr mellett, valahol a házikók között, azok tudják: a csűr = baromi nagy csapatás. Ez azért egy szombat esti kikapcsolódás ígéretéhez épp elég volt nekem. Az első nap után pedig már biztos voltam abban is, hogy vasárnap este muszáj lesz ezt megismételni, mert az a légkör, ami ott volt, egyszerűen nem hagyható ki: a koncerteken az ember felszántja a kavicsos „parkettet”, aztán két választása van a felfokozott hangulatban, elmegy csapatni az elektrora a Plani sátorba, vagy beveti magát a mélybe, és a csűrben próbál nem perecbe kavarodni önmagában, amikor a lábak az eget, a kezek a csizmája szárát súrolják a táncház alatt. Nem tudom, hogy Méra táncos beállítottsága, a kis fesztivál jellege, az ambiciózus közönség vagy a Los Orangutanes zenekar több órás őrült spanyol dallamai alapozta-e meg jobban a vasárnap esti tombolást, de az hétszentség, hogy amíg más fesztivált a tegnap esti vihar szétvert volna, addig ennek...

Egy székelyföldi újság abban látja a humor forrását, hogy a nőket otthon megverik...

Próbálok jóhiszemű lenni a Hargita Népében megjelent karikatúrával szemben, amely abból a nagyon súlyos társadalmi problémából meríti a humor forrását, amely egész Romániában, így Székelyföldön is jelen van. Azaz a családon belüli erőszakból. Pedig nők ezrei válnak nap mint nap áldozattá, akiknek helyzete csak tovább romlott a világjárvány alatt. A társadalmi problémára pedig továbbra sem sikerült megoldást találni. Para Pista Szeretném azt hinni, hogy az újságíró kollégák érzik a saját felelősségük súlyát abban, amikor a humor forrását a megvert nők ábrázolásában keresik. (Az esetek nagy többségében ugyanis a bántalmazott fél nő, az elkövető pedig férfi, akkor is ha léteznek férfi áldozatok és női agresszorok is.) Feltételezem tudják, hogy az áldozatokon nem nevetni szokás. Pláne olyankor, amikor a szakmai körök (jogászok, ügyvédek, pszichológusok, szociális munkások, oktatók) álláspontja megegyezik abban, hogy a bántalmazások gyakorisága, az ellene való fellépés lehetősége szoros összefüggésben áll azzal is, ahogyan beszélünk róla. Győzködöm magam, hogy a Hargita Népe nem az áldozatot kívánja hibáztatni, mert bízom abban, hogy a humoros és gúnyos műfaj, ha már foglalkozik egy ilyen kényes és sokakat érintő témával, akkor legfeljebb az erőszak elkövetőjéből, az agresszorból kíván gúnyt űzni. Mondván, ha kifigurázzák, talán magára ismer, talán tesz ellene, talán nem követi el többször. Hisz a karikatúra célja az ártatlan szórakoztatáson kívül lehet a kinevettetés, fenyegetés, figyelmeztetés és bírálat is. Viszont akárhogy győzködőm magam, nem sikerül elhinnem, hogy ez a műfaja szerint humoros, gúnyos képi ábrázolás nem tévesztett célt. Az újság pedig ezáltal nem a főleg nőket sújtó erőszakos megnyilvánulásokat bagatellizálja, az áldozatokat szégyeníti meg a nyilvánosság előtt. Ami, talán mondanom sem kell, de nagyon elkeserítő. Nemcsak azért, mert a Hargita Népe egykor szebb napokat is megélt, de azért is, hogy ezt a hibát pont azok követik el, akik az információk közvetítésével, a tájékoztatással éppen a probléma csökkentéséhez kellene hozzájáruljanak. Sajnálom,...

Ismét lecsapott a Csej Sápte-csoport: szétmémesítették Nagybánya húsvéti „nyulát”...

Sokszor úgy tűnik nekem, hogy újabban a körítésre több időt fordítunk, mint magára a történés megélésére. Legyen szó ezalatt húsvéti és karácsonyi díszítésről vagy bármi egyébről, aminek hagyományosan sokkal több köze van a belső megéléshez, mint a külsőhöz. Valahogyan mintha összekevertük volna a szezont a fazonnal, a lelkivilágot a tárgyival. A sátoros ünnepek táján városaink központjai átváltoznak harmadrangú Disney-epigonokat idéző giccses színpadokká, ahol töméntelen mennyiségben halmozzák egymásra az ünnepi díszletet megtervező „szakik” a rondábbnál rondább fröccsentett szobrokat. Mivel most épp a tavaszi ünnepkörben vagyunk: a nyulak, a tojások, a csibék „erdeje közt visz az ember útja”, ha kitéved a városközpontba. És persze, hogy is ne menne, amikor húzza a tavasz, ki lehet ülni a teraszokra, miközben a gyerek is elnyalogat közben egy fagylaltot. Így mindenki jól jár. Kattannak a szelfik, fogynak a sörök és a vattacukor, a szar gazdasági helyzetben pedig ez nemcsak a politikusoknak jó, mert lakosaik legalább egy ideig nem a koronavírusos számokkal és a városvezetés malőrjeivel van elfoglalva, hanem végre a kisvállalkozóknak is csurran-csöppen valami. Azonban bármennyire is idilli kép, hogy magyar és román húsvétkor a karácsonyihoz hasonló giccsparádé lepje el a várost, sajnos nemcsak a rútságot, ízléstelenséget lehet felróni a városházának, akik ezekre a vacakokra szerződtek, hanem azt is, hogy számolatlanul költötték rá a közpénzt járvány idején. Azaz méregdrágán szerezték be őket! Az esetre pedig a magyarellenes AUR párt társelnökét is szétmémesítő, George Simionnal magyar himnuszt szavaltató Csej Sápte Ánj Din Árdéál csoport is felfigyelt.   A Csej Sápte tagjai ezúttal a horrorfilmkészítőket is megihlető (vagy egyenesen azok munkáját dicsérő) nagybányai húsvéti díszítést trollkodták szét, vagyis annak egy nagyon jellegzetes figuráját: Amelyet talán jogosan hasonlítottak a Donnie Darko horrorfilmhez: De a valóság vs. Nagybánya mémek is megjelentek: Azt viszont már a Transindex érdeklődte meg, hogy pontosan mennyibe is került ez, és az ehhez hasonló...

Így zaklasd a politikusokat – bemutató videóban válaszolt a Telex az M1 újságírók elleni csörtéjére...

Mivel már évek óta nem érik el Rogán Antalt, négy éve – a helikopteres botránya óta – pedig sajtótájékoztatót se tart, a Telex.hu úgy gondolta ideje riportot forgatni a „propagandaminiszterként” is emlegetett miniszterelnöki kabinetfőnökről. Kérdezősködéseik nyomán azonban az újságírók magától a kormányszóvivőtől kapták meg azt, hogy maximálisan túlmennek a normál újságírói kereteken, zaklatják a politikusokat. Ez azért is vicces, mert az évi 120 milliárd forintból fenntartott közmédia az elmúlt héten öt riportban (1, 2, 3, 4, 5) számolt be arról, hogy az újságírók mennyire pofátlanok. Az M1 először arról számolt be, hogy egyes újságírók arra vetemedtek, hogy kérdésekkel provokálja a Fidesz EP-frakciójának vezetőjét, amelyet mi itt írtunk meg. Később ezt a címben “kérdéseknek álcázott provokációra cserélték”, mert feltehetően rájöttek, hogy nonszensz az újságíróktól a kérdés jogát elvitatni, hisz a zsurnalisztáknak nemcsak, hogy nem tiltott kérdezni, hanem egyenesen kötelességük. Az M1 azonban nem állt le: egész sorozatot szentelt az ügynek, és már csak a közvetett célok között szerepelt, hogy az osztrák újságírót lejárassa. A fókusz áthelyeződött a hazai sajtóra, illetve az ellenzéki politikusokat kommentálták. (A médiát azért, mert beszámolt a történtekről, az ellenzéki politikusok közül pedig a Momentum elnökét azért bírálták, mert egy videóban arról beszélt, eltiltaná a kormánypárti újságírókat a munkájuktól.)   Abból tehát, hogy egy újságíró feltett pár kérdést egy politikusnak, banális módon hatalmas médiaesemény lett. Ehhez a sorozathoz kapcsolódik a Telex.hu újonnan megjelent videója, ami már nem Rogánról szól, hanem arról, milyen zaklató kérdéseket tesznek fel a politikusoknak. Azaz cáfolták a kormányszóvivő szavait, és megmagyarázzák miért forgó kamerával és mikrofonnal mennek oda a politikusokhoz, miért nem e-mailen vagy telefonon keresik meg őket. Amire a rövid válasz az, hogy különben nem kapnak választ, ha pedig igen, a politikusok mellébeszélnek (bár sok esetben így is, de legalább vissza kérdezhetnek). Mint hozzáfűzték, nem provokációból, és nem is a maguk szórakoztatására keresik...

„Kérdésekkel provokált az újságíró” – leleplezték szakmánkat az M1 híradóban...

Frissítés: az osztrák külügyminisztérium azt írta a Telexnek, hogy a kritikus kérdések feltevése a média alapvető feladata, ezért a Franziska Tschinderle osztrák újságírónővel szembeni bánásmódot elfogadhatatlannak tartják. „Alexander Schallenberg külügyminiszter azonnal telefonon kereste magyar kollégáját, Szijjártó Pétert. A minőségi újságírás által nyújtott, tényeken alapuló, megbízható információk, valamint az információkhoz való hozzáférés alapvető fontosságú az álhírek elleni küzdelemben” – írta Johannes Aigner, az osztrák külügyminisztérium osztályvezető-helyettese. Az azóta eltelt idő alatt pedig az M1 újabb riportot közölt a témában. Az előzőhöz képest hosszabb műsoridőt igénylő adásban arról írnak, hogy a „balliberális sajtó” összefogott az osztrák újságíró védelmében. Az újságíró az első híradós anyag után azt mondta a Hvg.hu-nak, hogy ez az egész nem róluk szól, és nem is arról, hogy nem kapnak választ a kérdéseikre. Ez a budapesti és általában a magyar kollégáikról szól, akiknek naponta, hetente kell szembesülniük ezzel a helyzettel. Akik ezért szolidaritást érdemelnek. Hozzátette: „mi pedig garantálhatjuk, hogy nem fogjuk abbahagyni tudósításainkat a demokrácia hanyatlásáról a szomszédunkban”. Mindez a riport szerint „öngól”: „Ha ugyanis az Orbán-Salvini-Morawiecki találkozó, vagyis a három ország demokratikus választásokon legtöbb szavazatot szerző, legerősebb felhatalmazással bíró, jobboldali pártvezetőinek találkozója a demokrácia hanyatlása, akkor Franziska Tschinderle és a Profil című osztrák lap szerint a demokrácia csak és kizárólag baloldali lehet.” ———————————————————————————————————– Nehezen tudtam volna elképzelni ezeket a szavakat egymás mellett, az M1 híradó azonban készségesen állt mindazok rendelkezésére, akik eddig úgy gondolták, hogy az újságíró egyik fontos ismertetőjegye, hogy kérdez. Ehhez képest ízlelgessük csak ezt a mondatot: „Kérdésekkel provokált az újságíró”. Jön, hogy elröhögjem magam, miközben ezt a mondatot olvasom. Mégis ki talál ki ilyet, és miért? Ez vajon az M1 híradó vicce április 1-jére? Talán addig kérdeztek egy Fideszes politikust, amíg az narancssárga nem lett?! Vagy talán egy frappáns kérdésre véletlenül elfelejtették azt a nyilvánvaló választ adni, hogy Soros György!?...