A trianoni döntés és a Duna TV is kellett ahhoz, hogy Csíksomlyó az összmagyar nemzeti kegyhelyé váljon. Legalábbis erre lehet következtetni Mohay Tamás, ELTE néprajztanszékének vezetőjével készült interjúból, amelyet az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítványának Facebook-oldalán közvetítettek, és Sándor Ildikó, a Hagyományok Háza munkatársa készített vele. Számomra unitáriusként a csíksomlyói búcsú legtöbbször azt jelentette, hogy el kell menjek zarándokokat fotózni, esetleg alakalomadtán elmondani, hogy az nem a János Zsigmond felet aratott győzelem jelenti a búcsú alapját. Szóval igazán mély érzelmi kötődésem nincs sem a búcsúval, sem annak helyszínével kapcsolatban. Ezzel együtt A csíksomlyói búcsú néprajzos szemmel címmel közvetített beszélgetés  azok számára is izgalmas lehet, akik egyszerűen csak meg szeretnék érteni ennek a többszázezres tömeg vonzó eseménynek a hátterét, hogyan lett egy vallási eseményből azon túlmutató nemzeti együttlét. A videóból kiemelnék néhány érdekesebb gondolatot. Egyáltalán mi az a búcsú? A büntetés terhétől való elszakadást jelentette. Manapság már elég furcsának tűnik a gondolat, de a középkori ember még hitt abban, hogy a bűneiért akkor is felelősséggel tartozik, ha azokat már a gyónásban letette. Megtorlás jár érte. Noha a túlvilági életet időtlennek gondolták, a büntetést időben számolták, azaz fontos volt, mennyit fognak majd a tisztító tűzben sínylődni. A búcsúval ennek a büntetésnek az idejét lehetett megrövidíteni. A csíksomlyói búcsú története 1440-es évekig nyúlik vissza, amikor IV. Jenő pápa körlevélben buzdítja a híveket, hogy a ferences rend segítségére legyenek a templomépítésben, és 7 évre kapnak búcsúkiváltságot kapnak. Bár a reformáció megviseli a csíksomlyói ferences közösséget is, vannak olyan híradások, ami szerint csak egy szerzetes maradt, de a helyiek szentélete nem halványul. Az 1600-as évek első felében a helyi elöljárók Magyarország bíboros prímását, Pázmány Pétert kérik meg, hogy küldjön oda ferenceseket. Az 1661-es pusztító tatárjárásra idején már egy nagyon élő ferences közösség volt ott. 1649-ben a kolozsvári jezsuita rendház vezetője...

Úgy néz ki, hogy nekem jutott az a sors, hogy a bolygók állásáról rendszeresen tudósítsak, mármint arról, hogy merre jár a Hold, a Mars vagy éppenséggel a Föld Romániában. A Mars ugye márciusban Kolozsváron lebegett, majd onnan Jászvásárra vitték. A Hold tavaly decemberben volt Kolozsváron, a Földet pedig még a boldog békeidökben, a járvány kitörése előtt, 2019 decemberében lehetett megnézni. Gaia (mert ez a hivatalos neve) most Szatmárnémetiben fog lebegni a város polgármesteri hivatala és a GM Zamfirescu Kulturális Központ jóvoltából, a Lights On Románia közreműködésével. A Föld világító mása április 30. és május 9. között ejti majd ámulatba a szatmáriakat a Corneliu Coposu sétányon. Az installáció minden nap 5 és 22 óra között lesz látható – ingyenesen – Szatmárnémeti új központjában. A szervezők kérik az érdeklődőket, hogy Gaia megtekintése során is figyeljenek a járványügyi előírásokra, viseljenek maszkot és tartsák be az ajánlott távolságot. „Ez egy igazán különleges kezdeményezés, mely az újdonság erejével fog hatni, elkápráztatva kicsiket és nagyokat egyaránt. Úgy gondolom, hogy a világjárvány sújtotta hónapokban olyan élményeket kell szereznünk a szatmáriaknak, mint amilyen ez is, mely örömöt és reményt hoz a mindennapokba” – idézi a polgármestert Kereskényi Gábort a kulturális központ közleménye. Gaia névadója a Föld görög mitológiai istennője, ő volt a Földanya. A brit Luke Jerram fényinstallációja NASA fotók alapján készített hű ábrázolása bolygónknak, a Földnek. Átmérője 7 méter, felületének egy centimétere a Föld bolygó 18 kilométerével méretarányos. „Alkotásával a művész nemcsak elkápráztatni akar, hanem tanítani is, ráébreszteni minket arra, hogy otthonunk, a Föld bolygó egészen különleges. A Naptól számolva harmadik égitest az egyetlen, ahol az általunk ismert formában alakult ki az élet. Minden pillanatban pontosan azt adja nekünk, amire szükségünk van az élethez, a fejlődéshez. Itt az ideje, hogy megértsük, mennyire kiváltságosak vagyunk és viszonozzuk ajándékait” – írják a közleményben....

Minden napra jut egy világnap, valami megünnepelni való,  és fárasztó is követni a jeles napokat. Van azonban néhány, ami mellett nem szeretnénk elmenni, ilyen április 23-a, a könyv világnapja is. Arra gondoltunk,  anélkül, hogy bármilyen okosszöveget az olvasás hasznosságáról most összekalapálnánk, csak simán megosztjuk  veletek legutóbbi olvasmányélményeinket. Meg olvasási szokásainkat. Van itt mindenféle, lehet inspirálódni, lehet kommentben megírni, hogy ki mit olvas, lehet javasolni jó könyveket nekünk is, másoknak is. Mert alapjában hiszünk abban, hogy nemcsak a Facebookot meg az Instagramot kell elolvasni, sőt még a Transindex napi átböngészése sem elég 🙂 Hunor: Nádasdy Ádám – Szakállas Neptun Ahogyan a közélet, úgy a kíváncsiságom sem szűnik meg a szerkesztőséget elhagyva. Ezért is szeretek olyan könyveket olvasni, ami másfajta élethelyzeteket is kipróbálni enged. A szakállas Neptun is ilyen. Nádasdy Ádám novelláskötetén keresztül beszél a melegségről (és a ’60-as, ’70-es, ’80-as évekről), akik pont olyanok, mint bárki más, mégis olyan kalandokba keverednek, amelyekbe mások nem.  A 12 novella szereplői, a középiskolás diákoktól az értelmiségiig, különböző hétköznapi élethelyzeteken keresztül vezetnek végig az identitáskérdésektől az életszervezésig. Engem magukkal ragadtak a könnyed hangvételű, ám személyes történetek, amelyekben Nádasdy a melegek szerelmét önmagában és a társadalommal való viszonyulásukkal is megmutatja, szókimondóan és valósághűen. A kidolgozott karakterek és leleményes történetekből így olyan kérdésekre is választ kapunk, hogy milyen egy kamasz szerelem, amit az osztálytársak elől is titkolni kell. Hogyan éli meg egy magyar fiú, ha Angliában melegbárt keresve éppen egy rendőr akarja útba igazítani. Milyen gondolatok sző egy értelmiségiben egy fiatal fiú szerelme. Egy baráti társaságban mi történik, ha a kirándulás során rájönnek, itt többről van szó, mint barátságról.    Emese: Sofi Oksanen – Norma A Sztálin tehenei volt az első Oksanen-regény, ami a kezembe került, aztán a Mikor eltűntek a galambokat is elolvastam. A Normát kölcsönkértem, és ha valakinek megvolna a Kutyafuttató, jelezze,...

Két héttel ezelőtt ünnepelték az egykori Farkas utcai színházépület felavatásának 200 éves évfordulóját, ebből az alkalomból pedig készítettem képes anyagot róla. Ehhez nagyjából végignéztem az általam ismert ingyenesen elérhető fotós archívumok többségét. Sem az Azopan, sem Fortepan nem volt túl sikeres, ott nem nagyon vannak olyan régi képek. A Kolozs megyei könyvtár online archívumában, amiben egyébként nagyon szép képeket lehet találni Kolozsvárról, már voltak használhatók, de azok csak a bontásról szóltak. Végül Zakariás Erzsébet, illetve az általa szerkesztett Képek Könyve volt nagy segítségemre, amit most is szeretnék megköszönni neki, mert azok nélkül az az anyag soha nem készült volna el. A nagy keresgélés közben jutottak eszembe Szabó Dénes képei az OSZK gyűjteményében, azt is végiglapoztam, végül találtam is néhány használható képet pont a bontás előtti időszakból, amikor elég romos állapotban volt a már az épület. Azoknak a képeknek a felhasználása viszont engedélyhez kötött, így szépen írtam egy levelet, amiben engedélyt kértem az egyik fotó használatára. Végül ma meg is jött az engedély, illetve a nagy felbontású fotó a színházról. Ezt osztom meg most veletek. Az említett korból a galériába végül Pásztortűz egyik lapszámában talált fotó került, azt a Digitékában találtam. Ekkor egyébként az egyetem botanikai intézetének a raktára működött benne. A Janovics Jenő vezette magyar színház többször is megpróbálta visszavásárolni az épületet, de sikertelenül. Többször is felmerült az időközben nagymértékben tönkrement épület átépítésének, múltjához méltó használatának terve is, azonban ezek rendre...

Kilógott egy jó köteg pénz a PSD elnökének, Marcel Ciolacunak a zsebéből, miközben arról tartott tájékoztatót csütörtök este, hogy egyszerű bizalmatlansági indítványt nyújtanak be Adrian Oros mezőgazdasági miniszter ellen.  Egy újabb – a valószínűleg ismét sikertelen – bizalmatlansági indítvány benyújtása annyira megszokott már nálunk, hogy az internet népét is teljesen hidegen hagyta, viszont a zsebből kilógó köteg pénz látványa már nem ennyire hétköznapi, így azonnal tovább is gondolták. Itt az eredeti eset:   Ezután pedig következhetnek az internetes népművészet remekei.      ...

A Könyves Magazinnak van egy Tizenegyes sorozata, amelyben Ott Anna sorozatszerkesztő mindig ugyanazokat a kérdéseket küldi el a szerzőknek. A kérdések között szerepel, hogy mit olvasnak épp, melyik volt a legjobb olvasásos élménye, mi az a könyv, amit nem adna soha kölcsön, illetve mit kellene mindenképp hozzáadni a kötelező házi olvasmányok listájához, illetve mit kellene levenni róla. Nem feltétlen tűnik egy félelmetes kérdéssornak, aminek a végén esetleg attól kell féljen a válaszadó, hogy még egyesek kutyaszart tesznek a postaládájába. Pedig pontosan ez történt, miután Tóth Krisztina egyszerűen kimondta, hogy ő kivenné Jókai Aranyemberét a kötelezők közül.  Eddig négyen válaszoltak a kérdésekre. Krusovszky Dénes óvatosan hárította a kérdést, majd csak annyit jegyez meg: “Herczeg Ferenc regénye, Az élet kapuja nélkül azt hiszem nagyjából mindenki boldogabb lenne”. Herczeg Ferenc nem egy túl érzékeny téma, alig ismerik az emberek, nem is keltett feltűnést, hogy valaki inkább nem olvastatná. Láng Zsolt elegánsan meg sem válaszolja a kérdést, inkább arra hívja fel a figyelmet, hogy amit tiltanak, azt lehet, hogy még többen olvassák majd el. Mucha Dorka pedig mindent kivenne, ami nem gondolkoztat el egy percre sem, csak “illik ismerni”, de elővigyázatosan nem említ egyet sem, így mindenkinek szabadon meghagyta a lehetőséget, hogy döntsön. Tóth Krisztina az előbbiekkel ellentétben beleáll a kérdésbe és sorol szerzőket.     “Jókai Aranyember című művét. Nem elsősorban azért, mert nehezen olvasható és kedvét szegi a diákoknak, hanem a nőalakok ábrázolása miatt. Mert mit tudunk meg róluk? Tímea nem szereti a férjét, de engedelmesen szolgálja. Rendben tartja a házat és viszi a férfi üzleti ügyeit, ha távol van. Soha nincs egy rossz szava sem. Noémi szerelmes, de osztozik a férfin. Tímár Mihály néha megjelenik a szigeten, aztán elmegy. Noémi sose kérdez, csak örül. Nem lázadozik, hanem csinosan várja Tímárt, amikor az éppen ráér” – írja konkrétan Az arany...