Egy kolozsvári fiatalembernek sikerült felbosszantania Cristiano Ronaldót máj29

Egy kolozsvári fiatalembernek sikerült felbosszantania Cristiano Ronaldót...

A kolozsvári Călinnak szombaton sikerült kijutnia a Bajnokok Ligája döntőjére, és a meccs végén egy kicsit fel is bosszantotta Cristiano Ronaldót. A fiatalembernek nem volt elég, hogy élőben láthatta Gareth Bale fergeteges gólját és Loris Karius elképesztő kapushibáit, a meccs után még készíteni akart egy szelfit, vagy egy élő videós bejelentkezést a Real Madrid szupersztárjával, mert ahogyan a ziaruldecluj.ro beszámolt róla, ez volt élete álma. A közzétett videofelvételen kiabál is rendesen és becézgetve is szólítgatja a futballcsillagot, hogy – Cris, Cris, Cris, Cris, de úgy tűnik Ronaldónak nem az volt az álma, hogy közel kerüljön Călinhoz, mert amikor a kolozsvári fiatalember már túl közel ment hozzá, egy kissé arrébb lökte, hogy ne állja már el az útját amikor ő pont befele igyekszik, ahol burkoltan közölni szeretné a sajtóval, hogy lehet otthagyja a Real Madridot. Persze a férfi erről mit sem tudhatott és nagyon úgy tűnik, hogy ez nem is keserítette el, mivel a videofelvétel alapján majdnem tökéletesen megelégszik azzal, hogy sikerült felidegesítenie egy ilyen szupersztárt, mint Cristiano Ronaldo. Az esetről készült felvételt is azzal a címmel töltötte fel a legnagyobb videómegosztó csatornára, hogy: A kolozsvári, akinek sikerült felidegesítenie Cristiano Ronaldót. Erre persze ráugrott a hazai sajtó is, és nagyon úgy tűnik, hogy kicsit elnagyolták a hírt, mivel a digi24.ro már olyanokat írt az esetről, hogy Ronaldo egy brutális gesztust tett a fiatalember irányába, közben jól látszik, hogy szó sincs ilyesmiről. Persze, ha nekik ez brutális volt, akkor kíváncsi lennék, hogy minek neveznék Sergio Ramos cselgáncsmestereket megszégyenítő földbedöngölését a vasárnapi...

Vastag jégen: így telnek a jégművesek hétköznapjai, és így épül egy jéghotel...

Gyermek- és kora kamaszkoromban elég sokat játszottam Amerikából jöttem-et, de nem emlékszem, arra hogy én vagy bármelyik barátom valaha is választotta volna mesterségének a jégművességet. Ennek több oka is van, az egyik természetesen az, hogy sokáig nem is tudtam (és valószínűleg mások sem), hogy létezik ez a szakma. Engem borzasztóan érdekelt, hogy hogyan dolgozik egy jégműves és hogy képes egy ember egész álló nap a mínuszokban dolgozva, valami elképesztőt alkotni a jégből. Na már most az is biztos, hogy ennek a szakmának nem nagyon kedveznek a plusz fokok, és hát nem is űzhető egész évben (legalább is a világnak ezen a pontján biztosan nem), de azért számomra mégis érdekes. Kíváncsiságomnak szerencsémre most sikerült is eleget tennem, ugyanis abban a szerencsés helyzetben vagyok tisztelt hölgyeim és uraim, hogy néhány jó ismerősöm és cimborám nem kisebb helyen dolgozik most jégművesként, mint a Fogarasi-havasokban épülő jéghotelnél. Vettem a bátorságot, jobban mondva a laptopot, és írtam régi jó ismerősömnek és egykori iskolatársamnak Kertész Szilamérnek és megkértem rá, hogy küldjön néhány képet a mindennapjaikról és meséljen kicsit arról, hogy hogyan is lehet jégműves az ember. Szilamér elmondta, hogy szerinte a jégműves mesterség nem nagy ördöngösség, érteni kell a láncfűrészhez, kell egy kis akaraterő és a többi már megy magától. Az alábbiakban a küldött képekből és videófelvételekből osztok meg egy összeállítást:...

Ünnepeld a Magyar Nyelv Napját a Sapientiával! nov13

Ünnepeld a Magyar Nyelv Napját a Sapientiával!...

Ugye a csíkszeredai sapisoknak van a tavaly ősszel indult Sapiophile vlogja, ahol havonta osztanak meg egy-egy videót főleg az egyetemen tanulható témákban. Így készítettek most egy videót a Magyar Nyelv Napjára, amiben nagyjából mindent összefoglaltak, amit érdemes a témában tudnotok, kezdve azzal, hogy miért éppen ma ünnepeljük a magyar nyelvet egészen eddig, hogy milyen szavakat vettek át eddig a magyarból más nyelvek. Prohászka-Rád Boróka arról is beszél, hogy van-e olyan, hogy helyes vagy helytelen? Eddig a legnagyobbat a bölcsész szakot népszerűsítő videójuk futotta, azt már biztosan láttad, ha nem is tudtad pontosan, hogy miről van...

Zseniális: elrappeli a román érettségi tételeket egy tizenkettedikes rapper Már21

Zseniális: elrappeli a román érettségi tételeket egy tizenkettedikes rapper...

Bevallom, fogalmam sincs, miből és hogyan tanulnak érettségire a mostani végzősök, de mi, akik a “szépemlékű” Eseul című könyvből próbáltuk a romántanárnő kedvére való elemzéseket megtanulni, vagy horribile dictu, magunktól írtuk meg őket, de azért a megfelelő frázisok használatával, nagyon örültünk volna egy ilyen menő vers- vagy drámaelemzésnek, mint amilyent egy tizenkettedikes rapper készített. Vagyis egy egész sorozatot, eddig öt videó van: Az elveszett levél (O scrisoare pierduta), a Ion, a Plumb, A titokzatos lány (Enigma Otiliei) és a Jószerencse malma (Moara cu noroc) “elemzése”. A Psihotrop néven futó freestyle rapper becsületes neve Mihai Preda, s ebből még szójátékot is csinált a sorozat címében: Mihai predă, azaz Mihai leadja a leckét – végzős lévén gyakorlatilag saját magának is. A szövegek nagyon humorosak, mindamellett, hogy tartalmilag pontosak. Itt egy részlet hozzávetőleges fordítása (semmiképp nem műfordítás): “Drámai műnem része, a szerző pragmatikus/ a kedvelt műfaj a komédia, így gyakorlatilag/ a teljes politikai valóságot faszra veszi./ A toposz pedig az elveszett levél, mint Edgar Poe-nál”. Mindenképp szükséges a romántudás a teljes élvezhetőséghez, a szövegeket egyébként a leírásokban lehet követni. A sorozat nem éppen freestyle, nem is magányos akció, hanem jól ki van találva, médiapartnerséggel,...

Ha még nem láttad az Oscar-díjas magyar rövidfilmet, mutatunk pár helyet, ahol megnézheted feb27

Ha még nem láttad az Oscar-díjas magyar rövidfilmet, mutatunk pár helyet, ahol megnézheted...

Deák Kristóf Mindenki (angolul Sing) című alkotása hétfő hajnalban megnyerte a legjobb rövidfilmnek járó Oscar-díjat, mindenki nagy örömére. A filmet több helyen meg lehet nézni az interneten – mutatjuk. A rendező hivatalos Facebook-oldalának tűnik (DeakKristofOfficial) az az oldal, ahonnan mindenki osztja most a közösségi médiában. Az oldalt azonban csak néhány órája hozták létre, nem vennénk rá mérget, hogy valóban Deák készítette, esetleg megbízott valakit vele, hogy amíg ő partizik, készítsék már el az ofisöl oldalt, s egyúttal tegyék fel a filmet, hadd lássa mindenki. Mindenesetre egyelőre itt van: A Médiaklikken ezzel szemben egészen biztosan legálisan lehet megnézni a filmet – viszont csak március ötödikéig. Ez nem beágyazható, ide kell kattintani hozzá (hat éven felülieknek!!!) Ugyanakkor a YouTube-on már legalább egy hónapja felbukkannak különféle változatai a videónak, igaz, elég gyatra minőségben. Kettőt mutatunk, ki tudja, meddig lesznek...

Te elkergeted a koldusgyerekeket? ápr28

Te elkergeted a koldusgyerekeket?...

Mit tennél, ha látnál egy elveszettnek tűnő, hatéves gyereket felnőtt kísérő vagy hozzátartozó nélkül az utcán, vagy a vendéglőben? Ignorálnád, továbbmennél, rámosolyognál, beszédbe elegyednél vele, vagy esetleg elkergetnéd, mert zavar? Milyen kritériumok szerint döntünk ilyen helyzetekben? Ha a morális iránytűnk jól van kalibrálva, akkor általános szabály, hogy minden gyereknek (és embernek) egyenlő méltóságot tulajdonítunk, ennek megfelelően bánunk velük, és ha úgy tűnik, bajban vannak, akkor megpróbálunk segíteni. Ám nagyon sokan a viselkedés és a megjelenés alapján kategorizálnak, és nem azt nézik, hogy egy gyerekről van szó. Coque personnalisée Ha a gyerek szemmel láthatóan “jó családból” származik, figyelmet és segítséget kap, de ha hajéktalannak, csavargónak, esetleg tolvajnak néz ki, legjobb esetben ignorálják, vagy durván elkergetik. Attól függ, milyen ruha van rajta. Coque4personnalisée Tiszta vagy koszos. coque de téléphone pas cher Maszatos-e az arca, kócos a haja, vagy ápoltnak tűnik. Az UNICEF kampányvideója egy “félresikeredett társadalmi kísérletet” mutat be. A kisgyereket, aki gyerekszínészként különböző szituációkban szépen felöltözve, gondozottan, illetve maszatosan, elhanyagoltan tulajdonképpen önmagát adta, érzelmileg nagyon megviselte a durva visszautasítás a felnőttek részéről. Coque iPhone X personnalisée A videó a #FightUnfair kampány része. Arról szól, hogy minden gyereknek – függetlenül szülei anyagi és társadalmi helyzetétől, presztízsétől, egészségi, mentális állapotától, etnikai, nemzeti hovatartozásától, bőre színétől – esélyt és megfelelő körülményeket kellene biztosítani, hogy boldogulni tudjon az életben, és egészséges felnőtté...