Láttunk már néhány szép útfestést, ahol a fehér csík diszkréten kikerüli a parkoló autókat, na de olyant, hogy az aszfaltozók is gyönyörű hullámvonalat kövessenek, nehogy szurkos legyen a kocsikerék, még nem. Márpedig Székelyudvarhelyen valami ilyesmi történt, Haáz Sándor fotójának tanúsága szerint. Nem is spilázzuk tovább, íme: Post by Haaz...

Az alábbi táblázatban azt összegeztem, hogy nagyon szubjektív tapasztalataim szerint az én-te-ő rendszerben  „OK”-nak vagy „nem OK”-nak tekintik magukat az általam jobban ismert városi mikrokozmoszok magyar értelmiségijei. Nem azt értékeltem, mit mondanak ezek az emberek, hanem azt, hogyan mondják. A túl sok hencegés adott esetben frusztrációt takarhat. Ha nagyon gyakori, hogy két értelmiségi alaptevékenysége az, hogy egy harmadikat fikáznak, azt jelzi, hogy némileg lenézik saját közegüket. Ha nagyon sok az utalás arra, hogy bezzeg máshol jobban mennek a dolgok, nagyon erős provincia-érzést jelez, és a nagy eseményekből való kimaradás szeparációs szorongását. A legjobb egy értelmiségi közösségnek, ha az én-te-ő tengelyen minden változó OK. Szabad, pozitív, nyitott közeget takar. Ez nem függ sem a közösség méretétől, sem a helyi színház UNITER-díjainak számától. Ez egy szociálpszichológiai adottság. Minél több a “nem OK”, annál valószínűbb, hogy az értelmiségi közösség fogva tartja saját magát.    ...