Van egy perced? Egyperces filmek elhagyott gyerekekről

A kórházak újszülöttosztályain mindig nagy a sürgés: kismamák, apák, rokonok tolonganak a folyosókon, virággal, gyümölccsel, ajándékokkal, fényképezőgépekkel. Legtöbbünknek van fotónk arról az első pár óráról is, amiután megszülettünk, eltorzult, ráncos arccal üvöltünk a világba, vagy alszunk, anyánk karjában.

Vannak újszülöttek, akikre senki nem kíváncsi a gyermekvédelmi szakembereken kívül. Sírhatnak naphosszat a kórházban, a rendszeres etetésen és pelenkázáson kívül nem törődik velük senki: az egészségügyi alkalmazottak rohangálnak, végzik a dolgukat, a családok pedig minél hamarabb hazamennének saját újszülöttjükkel. Nincs hely, tér, idő érintésre, meghittségre, ölelésre és nyugalomra azoknak a csecsemőknek, akiknek viszont nincs családjuk. Ezek a gyerekek felnőttkorukban soha nem nézegetik majd az első fotóikat a szülészetről, nem röhögnek nagyokat saját ráncos és kopasz fejükön, nem hasonlítgatják arcvonásaikat saját gyerekeikével.

Radu Jude egyperces filmje egy bukaresti kórház szülészeti osztályán készült a kórházban elhagyott gyerekekről. A nevük helyén egy népszerű pelenkagyártó reklámja szerepel.

“Meg akartam mutatni ezeket a gyerekeket, hogy mindannyian lássuk, tényleg léteznek. Aztán megtudtam, hogy az elhagyott gyerekek neve nem látszhat a filmen, persze abból a meggondolásból, hogy védjük őket – de ez a dolog egyúttal talán azt is jelzi, hogy mindannyian azt szeretnénk, ők ne létezzenek. Vagy el akarjuk felejteni, hogy léteznek” – nyilatkozta a rendező.

Ebben lehet valami. Jobban szeret mindenki statisztikákról beszélni az elhagyott gyerekek kapcsán, és kikerülni a lehetőségét, hogy a téma személyessé válhasson. Ugyanakkor a gyakorlat szintjén hatékonyabbnak tűnik azzal foglalkozni, volt-e pelenkázva és etetve a gyerek; a testi szükségletei kielégítésére van intézményesen bejáratott módszer és know how, de hogy azon túl mit kellene, lehetne tenni, a segítő szakmában dolgozók személyes jóérzésén, szakmai felkészültségén és morális elveiken múlik.

Romániában minden hat órában kórházban hagynak el egy gyereket; 60 ezer állami gondozásban lévő gyerek hat éven felüli, akiknek kevés az esélyük örökbefogadó családot kapni; egyharmada a gondozottaknak különleges nevelési igényű – sorolja ugyanazokat az adatokat minden portál, amely hírt ad az Art for Children nevű projektről (melynek keretében Jude filmje is készült). A cél művészek bevonásával forrásokat gyűjteni e gyerekeknek: sokan adományoztak a felhívásra képzőművészeti alkotást (ezeket aukción értékesíti a működő honlappal nem rendelkező Generation Europe Egyesület).

Sajnos, az adatok forrásáról nem tudni semmit. Amit még hozzá kellene tenni, hogy nemcsak korfüggő a gyermekvédelmi rendszerben lévő gyerekek örökbeadásának sikeressége, számtalan tényező van, nem mellékesen az, hogy ezek a gyerekek többségükben nem árvák, a szüleik pedig sok esetben nem egyeznek bele az örökbeadásukba, nem mondanak le gyerekükről.

Az elhagyás sokféle, akár nagyon szubtilis és nehezen felismerhető formát ölthet: Radu Jude, Anca Damina, Catalin Leescu, Olivia Caciuleanu és Bogdan Dumitrescu egyperces filmetűdjei erre próbálják felhívni a figyelmet.

A filmeket a Filminute nemzetközi filmfesztivál honlapján is el lehet érni.

Comments

comments