Úristenbréking! Monica Macovei és SOROS egy fotón szerepelnek!...

Victor Ponta volt miniszerelnök már hetek óta felült a sorosozóvonatra, sőt, empirikus tapasztalataim szerint a Facebookon aktív politikusok közül talán ő nyomatta ezt leginkább. Nem is követtem annyira hűségesen, hogy pontosan miket írt ebben a témában, kedden viszont egy olyan “brékinget” osztott két kézzel, amit muszáj külön is szóvá tenni. “Egy fotó többet mond egymillió szónál” – ezzel osztotta meg a bugetul.ro gyanús oldal bejegyzését, amely szerint egy fotó BIZONYÍTJA, hogy Monica Macovei volt igazságügyi miniszter és Soros György “közel állnak egymáshoz”, mert úristen, itt van egy fotó, amelyen “15-en ülnek előkelő környezetben”, középen Soros, fölötte pedig nem más, mint maga Macovei. A világ legnehezebb dolga (aka Google Image Search) volt kideríteni, hogy a kép a Közép-európai Egyetem (CEU) honlapján szerepel, ez az a bizonyos előkelő környezet, és az egyetem kuratóriumának tagjai vannak rajta. Macovei a Wikipédia-oldala szerint 2007 óta tag, éppen csak tíz évet késett a Nagy Felfedezés. Soros pedig a CEU alapítójaként a kuratórium tiszteletbeli elnöke. Nem mintha ezek a mellékes tények befolyásolnák azt, hogy Soros az Ördög Maga, és Monica Macovei az ő jobbkeze. Ezek annyira evidenciák, mint ahogyan Románia már tele van a Gyuribácsi harminc lejeiből meggazdagodott...