Pénteki pirítós: a mexikói határfaltól a marosludasi kerítésig...

Szervusz, kedves olvasó! Hát mit mondjak, őrületes napokon vagyunk megint túl, ami azt illeti. Sőt, amióta elkezdődött ez a 2019-es év, egyik fejetlenség követi a másikat a világban és az EU-ban egyaránt. Mondjuk az EU-s helyzeten az sem segít, hogy mi lettünk az unió soros elnökei. Azt például tudod, hogy miben hasonlít az amerikai és a román állami költségvetés? No, hát nem a pénzügyi számokban, annyi szent, hanem abban, hogy nagyon nehezen sikerül megszavazni. Trump többet foglalkozik a falával, mint Sebestyén Balázs az egykori show-műsorában és nehezen tudja feldolgozni, hogy a demokraták nem úgy gondolkodnak a határvédelemről, mint ő. De most komolyan: Építsünk falat, hogy megvédjük a határokat! Vajon mi lesz a következő korszakalkotó találmánya? Elrendeli, hogy evezőlapátok is legyenek a teherszállító hajókon, ha esetleg kifogyna az üzemanyag? Őrület! Aztán ott vannak szegény britek. Na jó, nem annyira szegények, de azért nincs az a jó minőségű Earl Grey tea, amiért én most Theresa May helyében lennék. Szegény próbálkozik, néha szerintem azt sem tudja, hol áll a feje. Hol Junckerrel tárgyal, hol Corbynnak a hímsoviniszta pusmogásait hallgatja, tetejében meg Tuskot is meg kell fegyelmezze, amiért az szó szerint a pokolba kívánja az egész berexites bandát. Hát szó mi szó, a bostoni teadélutános balhé lassan tényleg csak egy teadélután lesz ahhoz képest, hogy mit művel majd ez a brexit a szigetországgal. Itthon persze továbbra is mennek a nagy pufogások a kormány és az államfő között, úgyhogy ilyen értelemben semmi új nincs a nap alatt. Viszont azt soha nem gondoltam volna, hogy Johannis képes lesz addig kivárni, amíg Vasilescu maga dönt arról, hogy mégiscsak vissza kéne lépni a miniszteri-jelöltségtől. Mostanában kicsit elapadtak a köztársasági elnök alkotmányossági kifogásai és esküszöm nektek, hogy hiányoznak. Viszont pénteken meg fogják szavazni a költségvetést, aztán lassan visszatér minden a régi kerékvágásba és remélhetőleg...

Pénteki pirítós: a hét hírei a 19 millió családszakértő országából...

Azt a csizmakapcába tekert lábszagú drótkötélen rángatott rézangyalos repedtsarkú fene Istókját, mennyire gyorsan eltelt ez a hét is! Rendesen észbe se kaptunk és úgy elszállt, mint egy Costa Ricába tartó, soha vissza nem térő gép, Elena Udreával a fedélzetén. Jó, mondjuk maradjunk annyiban, hogy a repülőkkel azért ezen a héten nem volt mindenkinek akkora szerencséje. Dăncilă például pont lekéste Juncker Bukarestbe érkező gépét (állítólag nem az ő hibája volt), és emiatt kapott hideget-meleget is a nyakába. Az ex-elnök, a Fekete-tenger egyetlen és megismételhetetlen Traian Băsescuja például konkrétan idiótának nevezte a miniszterelnököt. Mondjuk szerintem azért ő sem áll messzebb Isten országától, ha már itt tartunk. De nem kellett félteni a Dâmbovița-parti Angela Merkelt sem, már eléggé hozzászokott, hogy szidják, mint Tăriceanu a párhuzamos államot. Áder János magyar köztársasági elnöknek pedig elromlott a repülőgépe, emiatt nem tudott részt venni Bukarestben a Három Tenger Találkozón, de az is lehet, hogy Orbán Viktor nem engedte el, még nem lehet tudni pontosan. Orbán híres graffitije egyébként az elmúlt héten sikeresen felkerült a kolozsvári állami magyar színház szomszédságában található épület Szamosra néző falára, a „világhírű” Basky jóvoltából. Aztán a héten sikeresen levizsgázott 19 millió családszakértő az országban, sőt mindannyian jelesre. Szerencsére, itthon minden rendben van, így már csak ezzel kell törődni… A Gyulafehérvári Főegyházmegye családreferense pedig ,,nem tudja komolyan venni” az egyszülős családokért aggódókat. Fura. Kérdés, hogy mit szólnának ehhez az apostolok és családjaik, akik egykor szintén elhagyták feleségüket, gyermeküket egy jobb világ reményében?! És ha már itt tartunk, legalább Ferenc pápa szerint a szex Isten ajándéka, úgyhogy aggodalomra semmi ok. Az árvízkárosultak tiltakoznak, mivel a kormány túltámogatja őket és még a tavalyi árvízkárokat is meg akarják nekik téríteni, sőt duplán. Kovászna megyéből hatökrös szekereken vitték volna vissza az árvízkárosultak javára szánt pénzösszeget Bukarestbe, de a csendőrség udvarias figyelmeztetésének engedelmeskedve végül elálltak...