Erdélyben lehetett Mordor: a Tolkien-világ helyszínei a mai Európában ápr23

Erdélyben lehetett Mordor: a Tolkien-világ helyszínei a mai Európában...

“Ez is Erdély, Mordor éjfekete földje is Erdély, legalább annyira, amennyire a Tündérkert az”, írta Borbély András egy 2010-es recenzióban Kemény István és Bartis Attila Amiről lehet című kötetéről, Keménynek arra az asszociációjára reflektálva, amely Kiskapust Mordorral hasonlítja. (OFF: ez egy ma is érvényes, recenziónak álcázott esszé a köztünk is riasztóan növekvő távolságról és egymás félreértéséről, illetve arról az állapotról, amikor már azt sem tudjuk beazonosítani, mi az, amiben egyetértünk, és mi az, amiben nem – nem beszélgetünk, csak fecsegünk. Coque iPhone X personnalisée Akár szereted, akár nem A gyűrűk ura-párhuzamokat egy szövegben, érdemes elolvasni.) Komolytalanra fordítva a szót, Erdély tényleg Mordor (lehetne). Egy geofizikus jópár éve készített egy térképet a Tolkien-világról, amelyen valódi földrajzi helyeknek feleltette meg Középfölde mitologikus helyszíneit. Coque personnalisée pas cher Peter Bird térképe Tolkien leírásai és utalásai alapján Európa térképének egy korábbi földtörténeti korból származó verzióját veszi alapul, és próbálja mai helyszínekkel, országokkal azonosítani. coque de téléphone pas cher A térkép először csak szűk körben terjedt, térképész- és Gyűrűk ura-rajongó fórumokon és blogokon, ahol persze kritikákat is kapott. Míg korábban elérhető volt a térkép az egyetem honlapján is, az a link már nem működik. Coque Huawei personnalisée Megtalálható viszont a professzor saját honlapján, itt. A térkép furcsa módon nem terjedt el a közösségi oldalakon, egyedül Pinteresten találtam közvetlen megosztást. A sajtó pár évvel később kapta föl a témát, először talán a Tech Republic számolt meg még 2008-ban, azóta a hír időnként még felbukkan itt-ott. Mivel magyar LOTR-tartalmat nem találtam róla, itt az ideje pótolni ezt a hiányt. Előzetesként fontos megjegyezni, hogy bár Tolkien is utalt arra, hogy valóságos helyszínekből inspirálódott Középfölde megalkotásakor, de nincs pontos fizikai egyezés a jelenlegi földrajzi egységekkel. Peter Bird alábbi megfeleltetései ezért feltételes módban kezelendők. A Megye (Shire), ahol a hobbitok élnek, Anglia délnyugati része...