Mémcunamit váltott ki a magyar kormány lehallgatási botránya: összegyűjtöttük a legviccesebbeket...

A Pegasus-botrány kapcsán sem türtőztette magát az internet népe, és rengeteg mém jelent meg a közösségi oldalakon, amelyek közül összegyűjtöttük a legviccesebbeket. De miért is volt ekkora jelentősége a lehallgatásról szóló hírnek? Mint kiderült,  a jelek szerint a magyar kormány bárkit korlátlanul lehallgathat és ehhez még bírói engedélyre sincs szüksége. A Pegasus-botrány fejleményei alapján pedig azzal a nehezen megemészthető ténnyel is szembe kell néznünk, hogy a magyar kormánnyal szemben kritikus személyek magánéletében való vájkálás még csak törvényt sem sért. A törvénykezést ugyanis már régóta a rendőrállami módszerekre emlékeztető módon alakították ki. Azaz függetlenül attól, hogy valaki elkövetett-e valamit, megfigyelésnek vetik alá, ha pedig semmilyen terhelő bizonyíték nem derül ki róla, ami bűncselekményhez kötné, a titkosszolgálatnak még csak tudatnia sem kell vele, hogy követték minden mozdulatát.       Közben kiderült, hogy az adatvédelmi biztos is valószínűleg azért nem tud vizsgálatot indítani a megfigyelési botrány ügyében, mivel szabadságon van, illetve a Fidesz-szavazóknak valójában a lehallgatás is teljesen rendben van:  ...