Nagyvárosi Dzsungel könyve Kolozsváron: bejön az egész családnak máj29

Nagyvárosi Dzsungel könyve Kolozsváron: bejön az egész családnak...

A szeméthegyes és villanyoszlopos nagyvárosi környezetbe került a kolozsvári magyar színház legújabb előadása, a Dzsungel könyve : Balu egy nagypapásan jóságos villanyszerelő, Bagira pedig kiöregedett végzet asszonya, Sírkán csíkos öltönyös maffiózó, a farkasok kemény láncos rockerek, a majmok laza rapperek, Maugli pedig csak Maugli, aki keresi a maga közösségét, a helyét a világban. © Biró István Posted by Kolozsvári Állami Magyar Színház on 2015. május 27. Nem ma olvastam a Dzsungel könyvét, és amikor olvastam, akkor is egy rövidített, mesésített változatot, de emlékeim szerint leginkább Sírkán és Maugli párharcáról szól, amolyan klasszikus jó és rossz párharc, ez adja a sztorinak a feszültséget és a dinamikát, amiben, mint lenni szokott, az igazság diadalmaskodik. A kolozsváriak előadásában eltolódott erről a hangsúly, azon a dzsungelségen van a lényeg, amikor a gyerek/kamasz új környezetbe kerülve keresi önmagát, keresi a kötelékeit, ahová tartozhat. Ebből a szempontból Sírkán és Maugli küzdelme csak a keret, ami szerintem csökkenti a mesésségét, ami egy gyerekelőadás esetében minimum kérdéses. Persze, hogyha figyelembe veszem azt, amit a beharangozó sajtótájékoztatót Puskás Zoltán, a rendező mondott, hogy legalább annyira szól a felnőtteknek, mint a gyerekeknek, akkor érthető ez a változtatás. És a terem megtelt gyerekekkel, volt ritmusos zene és látványos koreográfia, és tényleg azt lehet érezni, hogy így is működik a gyerekeknél. A felnőttek meg nyugodtan elmélkedhetnek a barátságról, az önzőségről, a toleranciáról és elfogadásról. És jó, hogy ez így megtörténhet. A sötét tónusú jelmezek, amik egyértelműen egy felnőtt előadás kellékei és a lepusztult környezet – ami szinten abban tudok inkább elképzelni -, pedig csak ráerősítenek Maugli kitaszítottságára, hogy ebben semmi játékosság nincs, csak keménység, mocsok és fájdalom. #hungariantheatre #thejunglebook #opening #tagyourself Posted by Kolozsvári Állami Magyar Színház on 2015. május 28. A kolozsvári színészek pedig mindent megtesznek azért, hogy továbbra is rajongjunk értük. Laczkó-Vass Róbert groteszken ható majomkirálya...

Úristen, egy férfi van az ágyamban!...

Ez volt az a poén a Kolozsvári Állami Magyar Színház szombaton bemutatott bohózatában, amelyen szívből felnevettem. Tudom, hogy elég gagyinak hangzik, de – akkor és ott – Panek Katinak ez a mondta nagyon ütött. Még volt néhány, amin jól szórakoztam, de nagyjából csak ennyi. Azt nem mondom, hogy különösebb elvárásokkal ültem be a Vidéki jegyesekre, de azt sem, hogy másfél óra elteltével fölöttébb elégedetten jöttem volna ki a darabról. A színházi előadás azt adja, amit ígér: könnyed, laza szórakozást. Biztosan lesz, aki nagyon fogja szeretni, a hátam mögött ülő nő például rendszeresen és hangosan felnevetett, illetve a tapsnál is voltak olyanok, akik az átlagnál sokkal lelkesebben csapták össze a tenyerüket, de nekem az egyszer meg lehet nézni kategóriába tartozik. Ennek több oka is van: Egyrészt ugye ott van a darab, aminek elég szövevényes sztorija röviden összefoglalva annyi, hogy egy malőr miatt a vidéki Loches-ból származó Gévaudan testvérek, akik nagyra törő házassági tervekkel érkeznek Párizsba, nem a házasságközvetítő irodában jelentkeznek be, hanem a munkaközvetítőnél. Így a hozomány- és szoknyavadász Saint-Galmier doktornál nem társak lesznek, hanem szolgálók, amiről ők persze a végéig semmit sem tudnak. Gondolom nem véletlen nem játszották eddig Georges Feydeau darabját a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, és most se nagyon értem a választást. Ráadásul simán benne maradt néhány olyan rasszista poén, ami nekem már sok, például a dajkának jelentkező fekete nőtől megkérdezik, hogy a teje is fekete? BejegyzésKolozsvári Állami Magyar Színház által Persze néha lehet kacagni is, máskor meg mosolyogni, de a poénok többsége rám nem hatott. Pedig nyilván tudtam, hogy hol kellett volna nevessek, de egyszerűen nem jött, főleg, amikor valakiknek a szerencsétlenkedésén kellett volna nevessek. Az előadás leggyengébb pontjai kétségtelenül azok voltak, amikor óriási hangzavar kerekedett a színtéren, mert a színészek igyekeztek egymást túlharsogni, persze eredménytelenül. Akit ez nem zavar, aki derülni tud...

Legyél menő! Udvarolj színházzal!...

Fölöttébb szimpatikus kampányt indított a Kolozsvári Állami Magyar Színház: egy jó randizós tippért cserébe kétszemélyes meghívókat lehet nyerni az új évad összes elkészülő eladására.  Légy menő! Próbáld meg! Én biztos megfogom! Íme a szöveges és a videós felhívásuk: Keressük az évad udvarlóját! KIHÍVÁS: készíts videót a legtutibb udvarlási tippedről MIVEL: telefon, fényképezőgép, webkamera, camera obscura, kinematográf stb. CÉL: hogy párt találjanak a Gévaudan-testvérek MEDDIG: szeptember 26. – ez egy péntek HOVÁ: ide nekünk üzenetbe (színház fb-page/message) MIÉRT: hogy te légy AZ ÉVAD UDVARLÓJA + színházjegyekkel udvarolhass A NAP, amikor téged ünnepel a Facebook: október 3. – ez is egy péntek ELSŐ SZÍNHÁZAS RANDID: október 4. – a Vidéki jegyesek bemutatóján...

Serena in X-tremis: Conchita Wurst miatt (is) szerettem a kolozsváriak legújabb előadását Júl01

Serena in X-tremis: Conchita Wurst miatt (is) szerettem a kolozsváriak legújabb előadását...

Akkor szoktam abbahagyni egy sorozatot, amikor kezdenek sűrűsödni a teljesen fölösleges bocsánatkérések; egy film akkor lesz teljesen hiteltelen, amikor beszúrnak egy légbőlkapott elnézéskérést, a Serena in X-tremis előadáson pedig akkor szórakoztam a leghangosabban – félig-meddig hangosan is –, amikor Serena elnézést kér Bostontól a viselkedéséért, mert ekkorra az előadás sztorija számomra már az olcsó amerikai romkomokat idézte. Eléggé fájt. De kezeljük azért helyén a dolgokat, mert az első mondat után azt gondolhatnák, hogy valami nagyon gagyit láttunk a kolozsvári magyar színházban. Ez pedig nem igaz. Nem ez volt életem színházi élménye, de a zenés műfajban megállta a helyét az erdélyi prérin, s fényévnyi távolsággal beelőzte az összes roppant népszerű operettet. De minek hasonlítom hozzájuk, amikor simán felvette a versenyt a látványban grandiózusabb Sweeney Toddal is. A földalattiak nyomorúságos énekesnője, Serena hírnévre és sikerre vágyik, és ennek érdekében pedig még a lelkét is hajlandó eladni, aminek súlyos következményei lesznek, de a végén mégis helyrebillen a világ rendje, és akkor hangzik el az ominózus bocsánatkérés is. De lehetne-e ez másképp egy kommersz amerikai sztoriban, ahol muszáj a végén a szájunkba rágják, hogy nem éri meg a sikeréért meg a médiasztárságért mindent feladni, meg hasonló épületes közhelyek? Mégis nézhető az előadás, ami elsősorban a színészeknek és a rendezőnek, Albu Istvánnak köszönhető, aki remekül használja ki a színház lehetőségeit, illetve azt, hogy van egy zenekara, és a színészek közül többen is tudnak énekelni. Olyan nézőcsalogató megoldásokat tett bele, mint a Conchita Wurst-geg, ami kifejezetten jó, pláne, hogy Vatány Zsolt is egészen otthonosan mozog a szerepben. De szerettem a Vidám vasárnapot idéző jeleneteket is, mert egyszerűen nem lehet komolyan venni, és ez elsősorban Váta Lórinak köszönhető. Vagy a díszletre graffitizett szövegeket, amik a dalok címei és részletei voltak elsősorban, de néhány szereplőnek a nevét is felfedeztük. BejegyzésKolozsvári Állami Magyar...