Annyira elszállt ötletnek tartják a kolozsváriak a metrót, hogy a mémgyárak nem tudnak leállni jan27

Annyira elszállt ötletnek tartják a kolozsváriak a metrót, hogy a mémgyárak nem tudnak leállni...

Sorin Grindeanu miniszterelnökhelyettes bejelentette, hogy aláírták a kolozsvári és szászfenesi metró építésére vonatkozó együttműködési protokollumot. Az internet népe pedig már megint humorral reagált Emil Boc kolozsvári polgármester sokáig csak álomnak tűnő tervére – ami nyomokban még most irreálisnak tűnő elemeket tartalmaz. A politikus szerint ugyanis a tervezett 19 megállóból az első 9-et már 2026-ig létrehozzák, azaz mindössze négy év múlva elvégzik az alapmunkálatokat! Továbbá 21 km lesz az útvonal, 2 milliárd euróba fog kerülni és az előzetes becslések alapján már 2030-ban naponta akár 164 000 utast is szállíthat. Ez pedig Boc városában eléggé valószínűtlennek tűnik, hiszen a kifelé mutatott öt csillagos városképpel ellentétben éveket és képviselői mandátumokat kell várni egy még most sem átadott hídra, egy körgyűrűre és több évtized után is úgy adnak át egy új hulladékkezelő központot, hogy az több szempontból is problémás. (Arról már említést sem érdemes tenni, hogy az első pillanatban kezeletlenül vitték oda az ideiglenes lerakóból a több tonna toxikus szemetet és a megyei szelektív hulladékgyűjtésben sem jelentett valós megoldást.) Mindezek tudatában tehát, a kolozsváriak meghökkenése és szkepticizmusa a bejelentés hallatán érthető valahol, amikor pedig valamin megütközik a sokat látott szem és csak pislog, sokszor előtör a kreativitás, mint az már a kolozsvári metró eddigi történetében is láthattuk: Ez pedig a mostani bejelentés kapcsán sem maradt el, hisz kolozsvári magyarok egy csoportja azzal kezdett el viccelődni, hogy amennyiben Boc álma megfeneklene, mégis ki lenne az, aki kihúzná, khm… a vakondtúrásból szegény polgármestert, hogy el ne hulljon a maradék haja. Vannak, akik a kreatív energiákat arra használták fel, hogy kitalálják: mire nevezhetnék át a metroállomásokat, ha történetesen Orbán Viktor írná alá az együttműködési tervet és inkább átvenné a metró adóforintókból való finanszírozását. “2026, az utolsó ásónyom” és “az első kilenc megálló alapmunkálatai el kell készüljenek 2026-ig” közötti politikai elnyilatkozás-olimpiász fölötti szégyenében...

Kolozsvár polgármestere fákat ültetett, fotózkodott, de aztán a fák eltűntek. Frissítés: csak cserélik! Júl27

Kolozsvár polgármestere fákat ültetett, fotózkodott, de aztán a fák eltűntek. Frissítés: csak cserélik!...

Hétfőn eltűntek azok a fák a kolozsvári Béke térről (L. Blaga / Szent György tér), amelyeket Emil Boc, a város polgármestere, alig két hete ültetett el saját kezűleg – tájékoztat a stiridecluj.ro. A fiatal platánfák ültetéséről készült fotók nagyon jól mutatnak a polgármester közösségi média oldalán, és sok ember örvendezett a aszfalt-beton-tér zöldebbé alakításának. A hétfőn készült fotók és videó tanúsága szerint a fák helyén csupán üres gödrök tátonganak. A helyi sajtó szerint a fákat reggel kiemelték (a fotók tanúsága szerint egyet valamiért otthagytak), mivel nem volt szükség újabb fotókra, teherautókra rakták és elszállították.   Vélhetőleg csak a Facebook-fotók miatt volt szükség két hete a faültetésre, most pedig útban voltak a tér felújításának munkálataiban. A polgármester faültető akcióján készült fotókon a lap szerint látszik, hogy nem is takarták be rendesen földdel a fákat – de ha csak kampányfotó-modellek voltak, akkor nem is szükséges, hiszen csak ideiglenesen helyezték oda őket. Jobb kétszer, mint egyszer sem – tartja a mondás, és reméljük, hogy ez a Béke téri platánfákra is vonatkozik, és később még egyszer el fogják ültetni a fákat, ezúttal nem csak ideiglenesen. Frissítés: A polgármesteri hivatal kedden magyarázatot adott az eltűnt fák rejtélyére. Virgil Porutiu, a polgármesteri hivatal műszaki igazgatója elmondta, hogy a fákat le kellett cserélni, mivel a térnek az a része teraszosítva lesz, és a márciusban elültetett fák koronatípusa nem volt megfelelő. A lecserélt, magasba, vertikális lombot képző fák helyett olyan fákat fognak telepíteni, amelyek horizontálisabb lombkoronásak lesznek – így több árnyékot nyújtanak...

Olyan eredeti ötlete támadt Bocnak a hídátadási ceremóniához, hogy dalra fakadtunk tőle jún30

Olyan eredeti ötlete támadt Bocnak a hídátadási ceremóniához, hogy dalra fakadtunk tőle...

Nagyon wtf hangulatba kerültünk testületileg itt a szerkesztőségben annak a hírnek az olvastán, hogy Emil Boc, Kolozsvár polgármestere úgy adta át a tavaly ősz óta felújítás alatt álló Árpád (Traian) hidat, hogy a kivitelezőket a híd alá vezényelte, akik testükkel vállaltak garanciát a munkálatok minőségéért, amikor az első autó áthaladt a hídon. Itt mászik lefelé az egyik: Happy end: a híd kiállta az első autó próbáját, így az építőknek nem esett bajuk. Sőt, a hídon elsőként áthajtó “bátor” autósnak Emil Boc ajándékot is adott: egy Kolozsvári látképeket tartalmazó albumot, egy diplomát (mit írhatott rajta: Oklevél a halált megvető bátorságért?) és egy nyakkendőt. A bátor autós polgár: Nemcsak a nyakkendőt, de a “ceremóniát” sem tudjuk értelmezni, még most is itt ülünk a számítógépek előtt és pislogunk csendben.   “Eredeti ötlet volt a híd állóképességének a tesztelés, amit kiterjesztünk a jövőben a hasonló munkálat-átadásokra is. (Nem, Emil, ne tedd, ez egy bűnrossz ötlet. szerk. megj.) Az építő vállalta a felelősséget a hídért, és beállt a híd alá, amíg az első autók áthaladtak rajta és a híd kiállta a próbát. Reméljük, hogy 100 évig állni fog, mint ahogy a régi is 85 évig szolgált” – így a polgármester. Attila kolléga szerint van egy ilyen hagyomány (?) a hídavatások esetében, de rögtön adja is magát a kérdés, hogy tényleg muszáj mindenféle orbitális baromságot továbbvinni, csak azért, mert valakinek valamikor jópofának tűnt ez a fajta minőségellenőrzés? Azért reméljük, szakszerűen is kivizsgálták, hogy minden rendben van-e azzal a híddal. Híd Szamossal, éjjel. Nem szeretnénk oda beesni. Őszintén. Egyébként az új híd 6,5 millió lejbe került, négy sávval, biciklisávval és a gyalogosoknak elkerített résszel rendelkezik. A híd felújításának munkálatai idején elterelt közszállítási eszközök szombattól ismét az eredeti útvonalukon fognak közlekedni. A régi hidat 1928 és 1931 között építették, akkor a munkálatok...

Boc küldözgeti tüntetni a feleségét a PSD szerint...

A tegnapi, székházfoglalós Verespatak-tüntetés kapcsán a Kolozs megyei PSD iparkodva kiadott egy sajtóközleményt, amely a szokásos bla-bla mellett érdekes betekintést nyújt abba, hogy hogyan képzeli el egy modern, 21. századi romániai párt a férj-feleség kapcsolatot. Konkrétan azzal vádolják meg Kolozsvár polgármesterét, Emil Boc-ot, hogy ahelyett, hogy nyíltan felvállalná véleményét, és csatlakozna a tüntetőkhöz, a feleségét, Oanát küldözgeti maga helyett.   Nem ez az első eset, amikor politikusok alantas célokra használják fel családtagjaikat: George W. Bush volt amerikai elnök, republikánus politikus például minden bizonnyal maga vette rá a feleségét, Laura Busht, és a lányukat, Barbara Busht, hogy a melegházasság mellett kampányoljon – amit ugye a republikánusok konzekvensen elleneztek. Onnan is tudjuk, hogy csakis a férj/apa lehetett az egész mögött, hogy már az idők hajnala óta egyértelműen bizonyított, hogy a nőknek nincsenek önálló gondolataik, és különben is arra vannak a világon, hogy a férjüket szolgálják....