Șoșoacă Hannibal Lecter bőrébe bújt egy parlamenti felszólalás erejéig...

December 6-át írunk. Átlagos, tél eleji, szürke és ködös nap. Néhol esik az eső, a hegyekben hull a hó, az átlaghőmérséklet az időszaknak megfelelően kellemesen hűvös (de nem túl fagyos!). A szorgos romániai munkavállalók mellett a parlamenti képviselők és szenátorok is végzik a dolgukat, elutaztak Bukarestbe, hogy a román alkotmány fennállásának évfordulójáról emlékezzenek meg (a pontosság kedvéért tegyük hozzá: az alkotmány 1991. december 8-tól érvényes). Ettől függetlenül reggel egy tökéletesen unalmas hétfői napnak néztünk elébe, hisz keveseket érint meg az  alkotmány létrejöttének története. Csakhogy a parlament hétfői ülése ismét bohózatba csapott át. Az AUR párt által felbérelt Mikulás virgácsot ajándékozott az új kormányt alakító pártok vezetőinek, meg az államfőnek. Az egyik csibész, Ciolacu PSD-elnök rögtön vette a lapot, el is fogadta a jelképes ajándékot. A nap fénypontja pedig akkor jött el, amikor színre lépett Diana Șoșoacă, az egykor AUR-ban politizáló szenátor, aki felszólalása végén szájkosarat tett magára. Igen: SZÁJKOSARAT. Ekkor elmondta, hogy ő is levelet írt a Mikulásnak, hozzon ajándékot az alkotmány fennállásának emlékezetére (milyen figyelmes!). Szent Miklós persze rém komolyan vette Șoșoacă kívánságát és ezzel a szájkosárral ajándékozta meg őt, hogy majd a parlament előtt elmondhassa, az államfő és az országvezetés csúfot űz az alkotmányból. “Le a szájkosárral” és “Éljen a szabad Románia!” – hangoztatta. Az oltásellenességet promováló szenátornak minden bizonnyal olyan tanácsadói lehetnek, akik ismerik a nagy kultfilmek címeit, a mai akcióval pedig szerény tippünk szerint A bárányok hallgatnak című filmre hajaznak. (Azaz, talán arra, hogy Románia népe egy nagy juhcsorda, amely gondolkodás nélkül követi vezetőit.) De hogy Șoșoacănak mi köze lehet Hannibal Lecterhez , abba már inkább nem is merünk belegondolni… A másik lehetőség, hogy üzenetükkel egy posztapokaliptikus világ eljövetelére számítanak, így 2022-re egy Mad Max-szerű élet jöhet a koronavírus-járványnak köszönhetően. Íme: Najó, talán túl messze mentünk a mai nap eseményeinek értelmezésében, így...

Meglepő videó került elő a kulisszák mögül, George Simion elszavalta a Nemzeti dalt...

Ahogy az lenni szokott, a koszorúzó politikusok mellett március 15-én idén sem maradhatott el a nackó politikusok performansza sem, ennek érdekében pedig George Simion, az  AUR szélső-jobboldali párt társelnöke egészen Sepsiszentgyörgyig utazott, hogy jól megkommentálja az ünnepi alkalomból kitűzött magyar zászlókat. A provokátort a nacionalisták szétlájkolták, az ünneplő székelyek és magyarok pedig felháborodással fogadták. Az internet egy eldugott bugyrában azonban nem vették ennyire szívre a politikus populista szólamait, helyette inkább készítettek egy olyan felvételt a képviselőről, amelyen még ő maga is meglepődne. Simion ugyanis ezen elszavalja a Nemzeti dalt: A felvétel mellett pedig az eseményt kommentáló mémek sem maradtak el, amelyet szintén a Csej Sápte Ánj Din Árdéál csoport tagjai hoztak létre:...