Szinte mindannyian megkaptuk már az első oltást, és csak egyikünkből lett vakcinaturista

Mit ad az ég, ismét a koronavírus témája vette át a szalagcímek legnagyobb részét. Itt az újabb hullám a nyakunkon, ezerrel nőtt az új fertőzöttek száma egy nap alatt, tele vannak az intenzív terápiás osztályok a nagyvárosokban stb. S bár a Transindex csapata törekszik arra, hogy ne csak a járvánnyal legyen tele az oldal, sajnos nem tudjuk és nem is szabad figyelmen kívül hagyjuk.

Ami viszont a leginkább zavaró, hogy újabb „mumust” sikerült találni a pandémiás hírfolyamok sötét bugyraiban, ez pedig nem más, mint az AstraZeneca oltóanyaga. Kezdtek olyan hírek szállingózni a nemzetközi sajtóban, hogy az oltás után többen meghaltak, mivel elképzelhető, hogy vérrög képződhetett az oltóanyag miatt. Nem sikerült ugyan igazolni, hogy a halál oka közvetlenül köthető az oltóanyaghoz, mégis rengeteg európai országban elővigyázatosságból hirtelen leállították a készítménnyel való oltást, és persze újabb pánik, kavarodás keletkezett az amúgy is megfáradt emberek életében. Az Európai Gyógyszerügynökség a riadalmak fényében (és gondolom a tagállamok kérésére) újabb kivizsgálást indított, majd utólag is tisztázták: nincs arra utaló jel, hogy az AstraZeneca koronavírus elleni oltóanyaga okozott volna vérrögképződést az elhunyt személyek esetében.

Mi viszont addig is, biztos, ami biztos alapon, folytatjuk az oltással kapcsolatos személyes beszámolóinkat. Nyilván nem áll szándékunkban, hogy rábeszéljünk, ráerőltessük bárkire is azt, hogy oltassa be magát. De talán megnyugtatható lehet, ha néhányan őszintén és nyíltan beszélünk az átélt tapasztalatokról, netán félelmeinkről is.

Már korábban egy T-rexben is írtunk néhány kolléga első oltásos élményeiről, ezt  folyatjuk most a szerkesztőség többi tagjának tapasztalataival.

Kata: ha már AstraZeneca, kezdem a saját történetemmel

Igen, én is a problémásnak nevezett szériából kaptam még meg az AstraZeneca oltást.

A Kolozsvár melletti Szászfenesen sikerült helyet találni, így ki kellett oda döcögni 10 órára. A helyszín egy gimnázium belső udvara. Rendőr segített útbaigazítani, hiszen izgatottságomban majdnem eltévedtem. Az első helyszín egy rögtönzött irodahelyiség volt, ahol egy kedves nő fogadott. Ő kért meg, hogy töltsem ki a papírt, amit a lefertőtlenített írószerrel tehetek meg. Ez aránylag gyorsan ment, a lehető legőszintébben húztam az X-eket a kérdések mellett, amelyek létfontosságúak az oltás kapcsán (terhesség, allergia stb.).

Ekkor tovább irányítottak a gimnázium tornatermének oldalán kialakított ideiglenes oltóhelyiségbe. Nagy meglepetésemre igen bulis volt a hangulat, egy kis hangszóróból szólt a techno, a nővérek félig táncolva tessékeltek be a doktornőhöz, akitől bármit lehetett kérdezni az oltóanyaggal kapcsolatban. Nagyon kedves, türelmes személy volt, aki az oltás utáni lehetséges rosszullétről is kellően tájékoztatott. Minden tiszta, aláírtam a papírt. Ekkor egy másik terembe kerültem, ahol pikk-pakk, beültettek a székbe, kezet a csípőre, blúz ujját fel, és a nővér már peccegtette is az injekciót. Kétszer is oda kellett pillantsak, hisz nem hittem el, hogy valóban kaptam injekciót. Egyáltalán nem éreztem fájdalmat. Ekkor kikísértek a tornateremben kialakított várakozó helyiségbe, a kötelező 15 perces megfigyelésre. Nem éreztem semmi furcsát, azon kívül, hogy az izgatottságom nem múlott. Szóval nem hazudtam, amikor a nővér kérdezte, minden rendben van-e. Nyomta a kezembe az igazolást, azzal pedig uzsgyi kifelé, mentem a dolgomra.

Délután 4 órakor kezdtem érezni, hogy olvadok szét az irodai székemen, tompa a fejem és fáj. Tudjátok, az az érzés, mikor érzed, hogy beteg leszel. Este 6 órakor léptem ki a szerkesztőség ajtaján, és eldöntöttem, hogy utolsó erőmmel beszerzek némi ennivalót otthonra. A boltban már szédültem kicsit, alig volt erő a lábamban. Ekkor belém ütött a felismerés: lázas vagyok.

Szóval nagyon nehezen értem haza, majd egyből az ágynak zuhantam.

Bizony, rázott a hideg, megremegtetett a láz, gyenge voltam és elveszett.

Szerencsére volt nálam gyógyszer, ami segített túl lenni az izom és ízületi fájdalmakon. Másnap délután már nem éreztem semmit, mintha semmi sem történt volna azelőtt. Azóta eltelt 17 nap, szóval úgy néz ki, megmaradok. 😊

Laci: egyszerűbben nem is történhetett volna…

Közel két hónapja tudom, hogy március idusa után két nappal, ha minden rendben megy, akkor meg fogom kapni a Pfizer-BioNTech oltást. Ez alatt az idő alatt, ha nem olvastam a Facebookon legalább száz címet és a különböző portálokon legalább 50 cikket a mellékhatásokról, és írtam magam is legalább egy tucatot ugyanebben a témában, akkor egyet sem. Túl sok szó ez ahhoz képest, mint amire számíthatunk.

Szóval a megfelelő mennyiségű hír elfogyasztása után, nem mondom, hogy teljesen nyugodtan léptem be az oltóközpont ajtaján, pedig egyszerűbben nem is történhetett volna. Egy nyomtatvány és egy kérdőív gyors kitöltése után gyakorlatilag szinte azonnal szólítottak, és utána már csak annyi problémám volt, hogy megfelelően el tudjam lazítani a karom, és ne felejtsem el a vérnyomásgyógyszerem nevét, ahogy az a legutóbbi két alkalommal megtörtént.

Emese: a környezetem közömbössége győzött meg, hogy menjek el

Bevallom, kisebb dilemmát jelentett számomra, amikor januárban lehetőséget kaptunk arra, hogy az oltáskampány második szakaszában kérjük a vakcinát: nagyjából egészséges fiatalként vajon nem lenne-e helyesebb inkább kimaradni ebből a körből, és hagyni, hogy idős és beteg emberek hamarabb juthassanak oltáshoz? Végül a környezetemben tapasztalható oltásellenesség – vagy legalábbis közömbösség – győzött meg arról, hogy élni kell ezzel a lehetőséggel, amint lehet. Csaknem két hónapot vártunk rá, de végre megkaptuk az első adagot. Gyorsan és hatékonyan történt minden,

fölösleges volt stresszelni bármi miatt, és végre hitelesen buzdíthatok mindenkit arra, hogy jelentkezzen oltásra.

Attila: minden nagyon profi volt, alig éreztem bármit is a vakcina beadása közben, utána talán pillanatnyi gyengeséget a karomban

Bővebben: szinte nem telik el este anélkül, hogy a hivatalos statisztikákban ne csekkolnám, hogy jól halad-e az oltási kampány. Néha utána is számolok, hogy a jelenlegi ütem tartása mire lesz elég nyárra vagy szeptemberre, illetve hány oltást kéne beadni ahhoz naponta, hogy mihamarabb túl legyünk már ezen a rémálmon. Szerintem nem én vagyok az egyetlen.

Ebből nem nehéz kitalálni, hogy örültem a vakcinának. Minden nagyon profi és zökkenőmentes volt. Nem győztem csodálkozni azon, hogy egy személyi is elég volt az azonosításhoz, a kötelezően kitöltendő formanyomtatvány egyszerű, a feltett kérdések világosak. Késő délutánra kaptunk időpontot, de az oltást elvégző hölgy (nem tudom, hogy nővér vagy orvos) közvetlenül a vakcina beadása előtt, valószínűleg a protokollt betartva, de azért őszinte törődéssel kérdezte meg, hogy van-e bármilyen kérdésem. Azt mondja, sokan izgulnak. Pedig tényleg felesleges.

A szúrást alig éreztem, talán kisebb nyomást vagy feszülést akkor, amikor elkezdte belém fecskendezni az oltást. Húsz másodperc múlva már az elkülönítőben szórakoztam a Micimackós sötétítőn (azt hiszem a magánklinika gyermekrészlegét alakították át oltóközponttá), és nem tudtam eldönteni, hogy a kisebb gyengeségérzés a karomban valódi, vagy csak képzelem”.

Hunor: veni, vidi, vici

Én kifejezetten örülök, hogy végre beoltottak. Nem nagy szám, amolyan veni, vidi, vici módra töltöttünk papírt és szúrták belénk a tűt, ami a szúnyogcsípésnél is elviselhetőbb volt, még csak nem is viszketett. Az oltakozás gondolata persze eleinte izgalommal töltött el engem is, de amennyit készültünk rá, annyira gyorsan le is járt (legalábbis, ami az első kört illeti). Most már csak arra várok, hogy kézhez kapjam az oltási útlevelet, hogy aztán jól kipihenjem egy időre ezt a világjárványosdit egy távoli helyen.

Csaba-Sándor: jelentem: ,,beoltakoztam”. Nagy buli volt, az Astra-Zenekar játszott

Nem volt egy nagy durranás őszintén szólva, a mellékhatások tényleg kellemetlenek, de ezen kívül összesen annyi változást vettem észre, hogy ha kinyújtom a jobb kezem a fejem fölé, akkor tudom fogni a kolozsvári magyar rádiót. Najó, nem.

Az Astra-Zeneca egyik szériájának visszavonásáról szóló hírek egy nappal az előjegyzési időpontom előtt láttak napvilágot, nem mondom, hogy őszinte volt a mosolyom, de végül a józan ész győzött a kétségek fölött.

Az oltás után azon gondolkodtam, hogy miként tudnám ezt őszintén és hitelesen elmondani, nem jutott eszembe semmi jó, ültem a széken teljes letargiában (jobb kézzel hallgatva a rádiót), amikor is szembe jött Dr. Novák Hunor posztja, ami szemléletes példával él:

,,Ha én egymillió embernek adok egy szem nápolyit, lesz, akinél trombózis kialakul, aki agyvérzést kap hazafelé, akinél 1 hét múlva diagnosztizálják a petefészekrákot, akiről 2 év múlva kiderül, hogy meddő és lesz, akinél idős korában Parkinson kór tünetei jelennek meg.”

Ennél jobban szerintem nem lehet megfogalmazni, hogy két dolog egymásutáni bekövetkezése nem jelent feltétlenül ok-okozati viszonyt, azt viszont hozzátenném, hogy mivel az utóbbi napokban __rengetegen__ mondták le az oltási időpontjukat, hely van bőven, egy-két telefonnal szerintem hónapok várakozását lehet megúszni.

(Úi: Honnan a viharból van dr. Novák Hunornak egymillió szelet nápolyija?)

Árpi: vakcinaturista lettem

Én az az ember vagyok, akit Borboly Csaba vakcinaturistának szokott szombat esténként nevezni, s akitől szeretné megvédeni Hargita megyét. Tőlem nem sikerült, amint lehetett, feliratkoztam, és Hargita megyében voltak helyek, így én Kolozsvárról kétszer kell megtegyem az utat. Az első dózist már meg is kaptam Gyergyószentmiklóson a Pfizerből, a másodikat Csíkszeredában fogom.

Amúgy Gyergyóban nagyon lazán kezelik a dolgot, már reggel kilenckor felhívtak, hogy mehetek korábban, mint a hét óra (ugyanis erre az időpontra voltam regisztrálva), de az orvosok és nővérek szeretnek hamarabb hazamenni, ha lehet. Szóval fél négykor simán besétáltam az oltóközpontba, és tíz perc múlva már kint is voltam: kicsit úgy éreztem magam, mintha termék lennék egy gyártósoron. Adatok lekérdezése, átkísérés a másik terembe ahol meg is kaptam az oltást.

Én tűfóbiás vagyok, így arra számítottam, hogy nagy csata lesz, míg engedem belém döfni, de végül is mire elkezdtem volna remegni, belém is döfték.

De tényleg alig éreztem valamit, egy szúnyogcsípésnyi az egész. Aztán leültettek a váróban, hadd lám, lesz-e valami mellékhatás, mellettem még ketten voltak, egyik férfi Bukarestből. Körülbelül öt perc múlva mondták, hogy menjek nyugodtan.

Aznap semmilyen mellékhatás nem volt, és bár a kollégák óvtak tőle, azért csak megittam egy sört is az oltásra. Másnap elkezdett fájni a kezem, de nem volt erős fájdalom. Aztán meg még nagyon fáradtnak is éreztem magam, de ez velem elég gyakran előfordul, és lehet az is hozzájárult, hogy keveset aludtam, mert reggel hatkor – hiába aludtam egy közeli faluban, és nem Gyergyószentmiklóson – a ROALERT fontosnak tartott figyelmeztetni, hogy a városban jár egy medve. Tehát a gyengeséget nem tudom egyértelműen a vakcina számlájára írni, és csak remélem, hogy a csíkszeredai után is megúszom ennyivel.

Frissítés:

BDT: Igen, oltáspárti vagyok, és még szoptatok is

 

Krónikus betegként már január végén megkaptam az első adag Pfizer-Biontech oltást, február közepén pedig a második adagot, háziorvosi programálással – a platformon csak 65 éven felüli szüleimet és nagyszüleimet tudtam beprogramálni néhány nappal azelőttre, amúgy teljesen zökkenőmentesen. Kézdivásárhelyen, ahová programálást kértem, akkor még rengeteg szabad hely volt, az emberek nem siettek, és ez azzal járt, hogy sok brassói és szentgyörgyi jött már akkor oltásturizmusra, sőt még galaci rendszámot is láttunk a parkolóban. A sportcsarnokban felszerelt oltóközpontban elég zökkenőmentesen zajlott a folyamat, a családban megosztott tapasztalatok alapján félóra alatt általában mindannyian végeztünk, és ebben benne volt az előzetes kikérdezés, és a negyedórás kötelező megfigyelés is oltás után.

Oltás előtt én is minden információt összegyűjtöttem, különös tekintettel a krónikus betegekre és gyermeküket szoptató anyákra, lévén hogy érintett vagyok. Romániában szerencsére elég hamar elkezdték terjeszteni az információt a hatóságok és az orvosok is, hogy nem ellenjavallott az oltás a szoptató anyáknak; volt ugyanis ilyen értelmű kérdés is a kérdőíven oltás előtt, de alapvetően nem számított, hogy igen vagy nem volt a válasz.

Az első oltásnál a szolgálatos doktornő még kedvesen és profin meg is nyugtatott, hogy ezt a kérdést kötelező feltenni, de nem kizáró jellegű, és hogy számos egészségügyi dolgozó, aki szoptat, megkapta az oltást már december-januárban, és minden rendben volt.

Ezt én is megerősíthetem 🙂 Izomfájdalmon kívül, ami az első oltásnál 2 napig, a másodiknál 1 napig tartott, semmilyen mellékhatást nem tapasztaltam; a gyermeknél sem volt “nemkívánatos esemény” (ezt a kifejezést a Pfizer/Biontech által kiküldött kérdőívből vettem, amit azért kaptam, mert jelentkeztem önkéntes adatszolgáltatásra egy szoptatástámogató szervezet felhívására, mint beoltott, szoptató anya).

Nyilván követem én is a híreket, főleg az Egészségügyi Világszervezet ajánlásait érdemes figyelni (már a pandémia kezdetén felhívták a figyelmet arra, hogy a koronavírus-fertőzött anyákat sem szabadna elválasztani gyermeküktől, minden esetben biztosítani kell az anya-gyermek bőrkontaktust, egy szobában kell őket elhelyezni, és lehetővé kell tenni és szükség esetén segíteni, támogatni a szoptatás beindulását és a biztonságos szoptatási-gondozási gyakorlatot), de van már izraeli-amerikai kutatási eredmény – igaz, csak nagyon kis mintán – arról is, hogy mRNS alapú vakcinával beoltott édesanyák olyan antitesteket termeltek a koronavírus ellen, melyek a szoptatásnál átkerültek gyermekeik szervezetébe.

A hosszan tartó (a gyermek 2 éves kora után is folytatott) szoptatásnak önmagában is van haszna, például a gyermek szinte hogy nem ismeri a betegséget. Mit mondhatnék azon kívül, hogy örülök, hogy az oltást közvetetten ő is megkapta. 🙂

Ez egyben a csütörtök reggeli hírlevelünk egy bővített verziója, ha te sem szeretnél lemaradni a fontosabb írásainkról, időnként hamarabb is olvasni őket, itt iratkozhatsz fel rá!

Comments

comments