“Proudly supporting the human rights abuses of World Cup 2022”

Katarban lesz a foci-vébé 2022-ben, ezt már 2010 óta lehet tudni. Kevés dolog van, ami egyáltalán nem érdekel, és ezek közt legkevésbé a futball, de erre az antikampányra annak is érdemes figyelni, akit egyébként szintúgy hidegen hagy ez a globális cirkuszi játék. Arról van szó, hogy a hatalmas tömegrendezvényre készülve rabszolgákat dolgoztatnak az arab országban. Illegális bevándorlókat, vendégmunkásokat, akik nem kapnak megfelelő ellátást sem, nemhogy bért a munkájukért.

A Munkás-szakszervezetek Nemzetközi Konföderációjának jelentése szerint az építkezés során már eddig több mint ezer ember halt meg a munkabalesetek és a nyomorúságos körülmények miatt, és mire az egész hóbelevancot befejezik (egy teljes várost építenek meg), várhatóan több áldozata lesz a munkafolyamatnak, mint a szeptember 11-i terrortámadásnak.

A FIFA pedig minderről tudomást sem vesz, a cél szentesíti az eszközt alapon. Ezért most futballrajongók százezrei a világkupa főtámogatóit kezdték bombázni üzeneteikkel, nyomást gyakorolva a nagyvállalatokra.

A gerillakampány keretében több felhasználó saját antilogókat is gyártott, amelyek a közösségi és a mainstream médiában is terjednek:

logo-cocacola1__880

quatar-world-cup-2022-human-rights-abuse-brand-support-logo-1__880

quatar-world-cup-2022-human-rights-abuse-brand-support-logo-2__880

quatar-world-cup-2022-human-rights-abuse-brand-support-logo-9__880

FIFA-2022__880

quatar-world-cup-2022-human-rights-abuse-brand-support-logo-4__880

quatar-world-cup-2022-human-rights-abuse-brand-support-logo-5__880

quatar-world-cup-2022-human-rights-abuse-brand-support-logo-10__880

A FIFA korrupciós ügyei is megtépázták a világszervezet hírnevét, így több szponzor vagy már visszavonta támogatását, vagy ezt tervezi. Nem mellékesen erős a gyanú, hogy Katar szavazatvásárlással és csúszópénzekkel szerezte meg a vébérendezés jogát.

via totb.ro

Comments

comments