Pénteki pirítós: eltévedt az éterben a visszautasíthatatlan ajánlat

Azért volt itt élet az elmúlt két hétben azt kell, hogy mondjam. Az RMDSZ megvalósította történetének legspécibb kongresszusát, legalábbis ők ezt állítják. A szomorú talán az, hogy a kongresszuson a legváratlanabb dolog ami történt, az az volt, hogy Tăriceanu megszólalt magyarul. Mondjuk az ALDE elnökétől nem ez az első, hogy ilyen jófej gesztusokat tesz a magyar közösség irányába, az viszont, hogy ezzel csupán szavazatokat akar szerezni magának a közelgő elnökválasztásra – ahol eddig jó nagy lemaradásba ugyan -, de ő a második legesélyesebb, vagy egyszerűen tényleg ennyire jó arc lenne, azt mindenki döntse el maga!

Na, persze ott van még az RMDSZ által elfogadott határozat, amely kimondja, hogy a romániai magyar közösség saját szimbólumainak tekinti a székely és a magyar zászlót és himnuszt. Naná, hogy a Basescu, Oprea és Tudose is egyből ráharapott a témára és a maguk „kifinomult” módján reagáltak rá, de azért a magyar részről érkező válasz, hát mit is mondjak: KÍNOS.

Oké, a PMP, az UNPR és a Pro Romania politikusai feltehetőleg a népszerűségszerzés céljából kongatták meg a vészharangot, de mi értelme gyűlöletkeltő kampányt indítani ellenük? Ha megnézzük a statisztikákat, azt látjuk, hogy az UNPR sehol nincs, a PMP-nél lassan a kolera is népszerűbb a szavazók körében, és nyilvánvaló, hogy egy ilyen populista húzással akarnak szavazókat toborozni maguknak. Nem azt mondom, hogy nem kell foglalkozni velük, de nem így: ez nagyon rossz, olcsó és méltatlan húzás volt. A legszomorúbb az egészben, hogy ebből mindössze annyi világlik ki, hogy az RMDSZ szép lassan importálja azt a gyűlöletkampányt, amit már nagyon jól ismerünk Magyarországról.

Kövesi mögött is kemény napok állnak. Toader és a PSD már biztos a pokolba kívánja és minden eszközt megragad, hogy ellehetetlenítse, hogy ő legyen az Európai főügyész. Az ellenzék meg lassan valódi szenté fogja avatni, ha így haladunk. Az igazság azért valahol a kettő között van. Lehet? Talán? Ki tudja?

A héten a legviccesebb közleményt a Magyar Polgári Pártnak sikerült kiküldenie, akik azt állítják, hogy egy „visszautasíthatatlan” ajánlatot fogalmaztak meg az RMDSZ számára. Csak rossz mailcímre küldték. Visszautasíthatatlan ajánlat? Hát nekem erről egyből a Keresztapa című film egyik legikonikusabb jelenete ugrott be, és nem tudom megállni, hogy ne tegyek ide egy képet is róla:

Még mielőtt politikamentesebb vizekre eveznénk, elmondanám, hogy olvasóink Winkler Gyula jelenlegi EP-képviselőt és Oltean Csongor MIÉRT-elnököt helyezték az RMDSZ EP-listájának első két befutó helyére azon a szavazáson, amelyen az 5 EP-jelölt rangsorolására kértük őket.

Március elsejétől kezdődően regisztrálhatnak azok, akik részt szeretnének venni a pápalátogatáson és akik mindenképpen szeretnék élőben is látni a Szentatyát Csíksomlyón. Ha még nem regisztráltál és részese kívánsz lenni ennek a történelmi és rendkívül fontos eseménynek, akkor nehogy elfelejtsd!

És egy jó hír a nagyvilágból, hogy Európa egyik legnagyobb fesztiválja, az angliai Glastonbury  idéntől kitiltja a rendezvényről az egyszer használatos műanyag palackokat. Csak remélni tudom, hogy az erdélyi fesztiválok is hamarosan felsorakoznak a Glastonbury mögé.

Én most ennyi voltam erre a hétre. Itt a március, egyelőre elég jó idő van. Mozduljunk ki, levegőzzünk, olvassunk és vegyünk olyan mély levegőket, mint az a kamu hulla, akit a dél-afrikai kamupap kamuból feltámasztott. Érkezik a tavasz és minden megtörténhet. Legalább is több esély van rá, hogy megtörténjen. Mondhatnánk, itt a tavasz, dagad a sansz. Egyedülálló olvasóinknak meg üzenném, hogy:


Vigyázzatok magatokra, viszlát!

Comments

comments