Na, vajon miért vörös a Heineken logóján a csillag?

A Heineken logójának egyik legegyedibb sajátossága a rajta található közismert vörös csillag. Ez az jelkép az évtizedek során többször is vita tárgyát képezte. De mit is jelképez itt a vörös csillag? A kérdés az USR nagy felháborodást kiváltó, kommunistaellenes törvénytervezete miatt lett nálunk is aktuális, aminek akár egy sörcímke is áldozatul eshetne.

A Heineken sörgyárat Amszterdamban alapították 1864-ben, a terméküvegen látható logót pedig 1883-ban kezdték el használni. Az üvegre akkor, az idők során megszokottá vált ovális matrica került, halványzöld keretben a fekete cégérrel, amin a Pilsener felirat szerepelt, fölötte pedig egy áttetsző, fekete körvonalú, ötágú csillag.

De mit jelképez az ötágú csillag? Hát, a Heineken szerint az ötágú csillagot a középkor óta használták a sörfőzdék, és nem jelképeznek mást, mint a sörfőzés öt legfontosabb alapanyagát: víz, árpa, komló, élesztő; az ötödik hozzávaló pedig a „sörfőzés varázsa”.

Azóta a logó több változáson esett át, a különböző nemzetközi sörfőzdefesztiválokon elnyert díjakat is feltüntették rajta, de a legnagyobb módosulás az 1930-as években történt, amikor Gerard Alfred Heineken eldöntötte, hogy a fekete cégéren lecseréli a Pilsener feliratot a Heinekenre és, hogy jobban kiemeljék a csillagelemet, vörös csillagra váltották át.

De aztán beköszönt a… második világháború.

Miután a háború 1945-ben véget ért, az Egyesült Államok és más nyugat-európai országok is – annak ellenére, hogy a háború idején szövetségesek voltak – a bolsevik Szovjet-Oroszországot kockázati tényezőnek, ellenségként kezdték kezelni. A Szovjetunió által használt legikonikusabb jelkép pedig a vörös csillag volt, ezért attól tartva, hogy a Heinekent a szovjetek ún. „kommunizmusával” azonosítják, 1951-ben lecserélték a vörös csillagot egy piros körvonalú, áttetsző csillagra.

Ez a logó a Szovjetunió felbomlásáig, 1991-ig volt használatban. Miután a Szovjetunió szétesett, a Heineken ismét visszatért kedvenc csillagához és újból a vörös csillagot kezdte használni.

Az azóta eltelt idő azonban nem volt elegendő ahhoz, hogy valaki újból elő ne lépjen azzal a váddal, hogy a sörgyártó kommunista jelképeket forgalmaz. 2017-ben az Orbán Viktor által vezetett magyar kormány például pontosan ezt tette, amikor a parlamentben egy olyan törvénytervezetről tárgyaltak, amelyik betiltotta volna a Heineken forgalmazását a vörös csillag, mint önkényuralmi rendszer használata miatt.

Bónusz infó: A Heineken feliratban található ferde „e” betűk használatának szándéka az, hogy egy mosolygó fej/figura benyomását keltsék a fogyasztókban. A tervezői úgy is nevezték el, hogy a „mosolygó E” betűk.

(theuijunkie.com)

Comments

comments