Miért szerettem a Szent György Napokat?

Bár a sajtó általában szerette, (és elméletileg a szentgyörgyieknek is kellett tetsszen, hiszen ők kérték) hogy elmaradt a Szent György Napok fesztivál jellege, én mégis azokat a pillanatokat szerettem leginkább, amikor akár csak egy kicsit is, de megéreztem ezt a fílinget. Nekem leginkább ez a koncertek alatt jött össze, összesen négyen voltam ott, mindenikről elmondom, hogy miért szerettem:

Tesztoszteron Zenei Alakulat

Voltam már néhány színészzenekar-koncerten, de egyen sem tapasztaltam ekkora lazaságot, ekkora nem vesszük magunkat túl komolyan, szabad hibázni, szabad viccelődni, de ezért odatesszük magunkat érzést. Kedvenceim a színházi utalások, tudják, mindig csak az a Moll pentaton (Pintér Béla és társulata – Titkaink), és még ki tudja hány, amit fel sem ismertem.

 

#tesztoszteron #szgyn2015 #sepsiszentgyorgy

A photo posted by Gál László (@vilagbeka) on

Bagossy Brothers Company

Tényleg van egy olyan erdélyi zenekar, amely tömeget tud megmozgatni, és amelynek a SAJÁT slágereit – Add vissza játékom, Van egy ház, Ha rólad szólna – tényleg skandálja a tömeg. Tavaly Tusványoson már lehetett érezni, hogy elég jól alakulnak a dolgaik, készítettem is utána Bagossy Norbival egy interjút, de a Szent György Napos fellépésük még azon is túltett. Egyszerűen látszott, hogy szeretik őket, és nem csak a fiatalok. Ez a lelkesedés pedig ragadós.

 

#bbc #bagossy #szgyn2015 #sepsiszentgyorgy

A photo posted by Gál László (@vilagbeka) on

 

AZAZTEEE!

 

sZempöl

Hosszú próbálkozás után végre eljutottam a koncertjükre, és olyan zenei orgiát tartottak, amilyennel rég találkoztam. Ennyi, de ez pont elég is!

 

#sZempol #szgyn2015 #sepsiszentgyorgy

A photo posted by Gál László (@vilagbeka) on

 

Sweet Life Society

Imádtam a Szent György Napok szervezőit, hogy bevállalták ezt az egyáltalán nem városnapbarát, de közönségbarát zenekart, amit valószínűleg elég kevesen ismernek Sepsin. Álmomban sem gondoltam volna, hogy pont Szentgyörgyön fogok újra rájuk bulizni, de le a kalapokkal. A Sweet Life Society pedig megadta, amit vártam tőle.

 

#sweetlifesociety #szgyn2015 #sepsiszentgyorgy

A photo posted by Gál László (@vilagbeka) on

 

Életem egyik legemlékezetesebb koncertjét köszönhetem nekik a Félsziget fesztiválról, sikerült úgy oda ragasztaniuk a színpad elé, hogy közben a laptopomtól kezdve a fényképezőgépemig mindenemet ellopták. Ezek után Szentgyörgyre nagy lelkesedéssel mentem, de ugyanakkor egy kicsit félve is, hogy már nem lesz olyan jó, csak az emlékek szépítették meg, s csalódni fogok. Nem történt meg!

 

Bónusz: ilyen közös kép is készülhetett!

 

sweetlifesociety

 

Bónusz plusz: az egySZEMÉLYES színház, ami mindkétszer remek volt, de erről többet nem árulhatok el.

 

event: http://on.fb.me/1bdX4crevent: http://on.fb.me/1Eio1pW

Posted by Sfântu Gheorghe • Sepsiszentgyörgy 2021 on 2015. május 2.

Comments

comments