Márciuska trendmutató!

 

Szerdától hivatalosan is tavasz, amit felénk szokás Mărțișorral/Márciuskával ünnepelni. De ezt gondolom már mindenki észrevette, mert az utcákat, a tereket és a bevásárlóközpontokat is ellepték az árusok. Trendajánlónk következik.

 

m7

 

A márciuskának is van egy nosztalgiája, mint egy csomó mindennek a 80-as és 90-es évekkel kapcsolatban mostanában, egy kicsit hipszterség viselni. Emlékeim szerint a márciuskáknak is akkor volt a virágkora. Gyerekként az óvodában talán még én is vittem a lányoknak, aztán ez egyre inkább elmaradt. Olvastam egy 2000-es évek elejéről származó beszámolót Székelyföldről, amiben arról írnak, hogy már szinte teljesen kiment divatból. A román többségű vidéken persze sosem tűnt el teljesen a szokás, csak inkább rettenetesen elgiccsesedett, mi is közöltünk korábban már ilyen összeállítást. Igazából, a manapság megvásárolható márciuskák jelentős többsége is egyszerűen ronda. Ezért is döntöttem el, hogyha már a hétvégén dizájnerek szerveznek vásárt Kolozsváron, akkor mindenképp megnézem én azt magamnak.

 

Innen származik rögtön az első kép, ami talán már egy kicsit túlságosan is jellegtelen. De egy visszafogott, egészen minimalista összeállításhoz még így is nagyon passzol. Coque iPhone X personnalisée Hasonló esetben látom használhatónak az alábbi “márciuskát” is, amiről már lekerültek a piros-fehér fonalak.

 

m2

 

Egyébként nagyon menő a porcelán. A díszek felének legalább az volt az alapja. coque de téléphone pas cher A Sferic Studio számomra abszolút kedvenc, a piros-fehér szalag ebben az esetben opcionális. Mondjuk ezek a dizájner márciuskák úgy vannak megcsinálva, hogy azért simán lehessen őket kitűzőként is használni.

 

m3

 

A kutatók szerint a márciuskának több ezer éves története van. Ősi tavaszváró, termékenységgel kapcsolatos szimbólum, amiben a vörös a vért, a női termékenységet, a születést jelenti, míg a fehér a hó tisztaságát, a férfi bölcsességét. A két összesodort szál pedig a férfi és a nő együvé tartozására utal. A román néphagyomány szerint a március elsején felvett márciuskát a kakukk megszólalásáig, a cseresznye virágzásáig vagy a fecskék érkeztéig kell hordani. Tehát addig, amíg meglátjuk a tavasz egyértelmű jelét. De utána sem kell eldobni a szalagot, hanem fel lehet kötni a virágos faágra, ahol egészen őszig lehet tartani, hogy szerencsét hozzon.

 

m6

 

Ezek is porcelán alapúak, de már sokkal kevésbé van a hangsúly az anyagon. Coque personnalisée pas cher Az előbbi képen Mr. Musette munkái láthatóak, míg az alábbiakon pedig Alina Bradu munkái.

 

m5

 

m11

 

Különben nem mindenhol az a szokás, hogy a fiúk adják a lányoknak a mörcisort, hanem pont fordítva. Coque Huawei personnalisée A LUT porcelánjait például simán hordhatják fiúk is. Én is addig válogattam a termékeik közül, ameddig pont a kedvenceimet nem sikerült megörökíteni.

 

m12

 

A műanyag szintén elég népszerű alapanyag volt. A leveleket inkább csak mutatóba hoztam, inkább a woven atelier munkái miatt mutatom őket.

 

m9

 

m1

 

A márciuska-ajándékozásnak Románia mellett még Bulgáriában van hagyománya, ott Martenica a neve a fehér és vörös fonalakból készített díszítésnek. A bolgároknál viszont nem csatolnak hozzá ilyen kitűzőket.

Comments

comments