Malala és a feminizmus

Esélyegyenlőség, feminizmus, iszlám, rózsaszín fejkendők, kedvenc könyvek: erről beszélget többek között Malala Yousafzai és Emma Watson az Into Film fesztiválon bemutatott He Named Me Malala című, Davis Guggenheim rendezte dokumentumfilm kapcsán. A színésznő riporteri szerepbe bújt, látszik mindkettőjükön, hogy kicsit izgulnak, de mivel két ennyire nem szokványos “celebről” van szó, nyilván hogy jól sül el az egész. Yousafzai korábban nyíltan nem beszélt arról, hogy feminista lenne, ez az első alkalom, és persze egyetértenek Watsonnal abban, hogy itt az ideje megtisztítani a fogalmat a korábban rátapadt pejoratív jelentésrétegektől, és a lényegre koncentrálni: minden ember nemétől függetlenül egyenlő jogokat és esélyeket kapjon az életben.

m

A 18 éves, Nobel-békedíjas pakisztáni származású aktivista neve világszerte ismert. Coque personnalisée pas cher A lányok oktatásáért kampányoló diákként a tálibok célkeresztjébe került, egy merénylő fejbelőtte. Coque personnalisée Malala csodával határos módon túlélte a gyilkossági kísérletet, és továbbra is minden gyermek hozzáférhető és minőségi oktatásának elkötelezett szószólója. Achetez pas cher Coque personnalisée A róla elnevezett nemzetközi alapítvány világszerte támogat helyi, esélyegyenlőségre építő oktatási programokat. Coque Samsung personnalisée Emma Watson, aki a Harry Potteres gyerekszínész-imidzset sikeresen lerázva magáról az utóbbi időben elkötelezett feministaként írta be magát a közéleti szereplők sorába (lásd nagy visszhangot kiváltó ENSZ-beszédét, és a HeForShe kampányt), kicsit hezitált a feminizmustémánál, és talán maga sem számított arra, hogy Malala nyíltan vállalja, hogy feministaként határozza meg önmagát.

Comments

comments