Letiltotta egy bejegyzésem a Facebook, de azóta sem értem, mi a baja Edinával és Lacival

Egyre inkább frászt kapok a Facebooktól, legszívesebben megszabadulnék tőle, ennek ellenére olyannyira begyürüzött az életembe, hogy hiába látom, hogy a síneken állok és jön felém a vonat, nem bírok félreállni.

Az ismerőseim közül már  nagyon sokan megpróbáltak dezertálni. Aztán egy idő után csak jelentkeztek az elvonási tünetek és visszajöttek görgetni. Belátták ugyanis, hogy a Facebookon lenni és Facebook nélkül lenni pont olyan nehéz. Ezt a kommunikációs platformot ugyanis már az ottmaradók is megkerülhetetlenné teszik, nem beszélve arról, hogy baráti és munkahelyi csoportok is oda kötnek, és maga a techóriás is sokat tesz azért, hogy a szakítás helyett fenntartsa ezt a se veled, se nélküled kapcsolatot. A Facebook ugyanis olyan, mint egy rossz szerető, aki féltékenykedik, kémkedik utánad, megfojtja a tőle független felületeket és még a baráti kapcsolataidat is leuralja.

Mi például már ott tartunk a Facebookkal, hogy képes és letiltja azt a bejegyzésem is, aminek az égvilágon semmi köze nincs a “veszélyességhez”. A napokban megosztottam Àgoston László (magyarországi operaénekes) egyik bejegyzését, amelyben Pottyondy Edinát mutatta be, és ami fölé én még az is odaírtam, hogy a politikus-youtuber „egyszerűen a legjobb”.

A megosztáshoz eredetileg használt képen Pottyondy Edina “szerelmével”, Lacival látható félmeztelen strandos szettben – de ezért letiltani?! Komolyan? Hát, hol élünk mi, a Facebookon?!

Valószínűleg valaki nem igazán értett egyet velem (de miért is kéne?), és mint a rossz házmester a múlt rendszerben, besúgott (szíve joga) és jött is az üzenet:

Szerintük ugyanis ez a megosztásom és kinyilatkoztatásom „nem felel meg a kéretlen tartalmakkal kapcsolatos alapelveknek”. Persze, Kövér László izmos teste már önmagában kiveri a biztosítékot egy ilyen konzervatív felületen, ahol csak a szemérmes képek elfogadhatók és soha egy politikust se mémeltek meg még…

Egyébként arról a felületről beszélünk, amely több mint 50 ezer módon profiloz bennünket, hogy a legjobb módon tömjön tele reklámokkal és minél hatékonyabban hasson a viselkedésünkre. Arról a felületről, ami újabban eldöntötte, hogy inkább letekeri a politikai tartalmakat, de már előbb megismertük azon képességét is, hogy egy mozdulatába kerül, és a világ vezető sajtóinak tartalmát csak nagyon kevesen láthatják. Erre egy aktuális példa, hogy az ausztrál kormány pénzt kért volna az újságíróknak, mert a Facebook a reklámhirdetésekkel a sajtó anyagi bevételeit is elszippantja, erre válaszul a Facebook korlátozni kezdte az újságcikkek elérését az országban.

A Cambridge Analytica botránykor legalább csak attól kellett félnem, hogy egyike vagyok annak a több mint 110 ezer romániai Facebook-felhasználónak, akiknek a személyes adatait a Facebook  illetéktelen felhasználóknak kiszolgáltatta, olyanoknak mint a sokat szidott PeSzeDe. Hát, jó napot kívánok, ezt rossz érzés volt tudni, de legalább nem szörnyű. Szörnyűnek inkább azt nevezném, hogy botrány botrányt követ és mi még mindig ott vagyunk. Pedig hát biztosan sokan látták a Társadalmi dilemma (The Social Dilemma) című filmet is – a Facebook-elhagyás következő hullámát kiváltó történetmesélést.

Ezek a felületek ugyanis az időnkre hajtanak, és lehet minden pro érvre egy jó kontra, az időnk viszont az a dolog, amit soha vissza nem kapunk már az értelmetlen videókból és soha véget nem érő görgetésből. De ha ezt mind tudjuk, akkor mégis mire várunk még?!

U.I.: Ha valaki mégis kedvet kapott lelépni, itt van tíz hely, ahová át lehet költözni.

Tőkés Hunor

Comments

comments