Lehet, hogy Joe Bident iktatták be elnöknek, de Bernie Sanders nyerte meg az internetet

Az lehet, hogy Joe Biden és Kamala Harris tette le szerdán az esküt, és lett ezzel hivatalosan az Egyesült Államok elnöke és alelnöke, de a ceremóniát Bernie Sanders nyerte, már ami a mémeket illeti. Vermont állam szenátora, aki maga is indult korábban a demokrata párt jelöltségéért, már azzal feltünést kellett, hogy a sok puccos résztvevő közé szinte úgy érkezett meg, mintha csak bevásárolni indult volna, de az igazi sikert ez a fotó hozta meg számára:

Egy apró kulturális ízelítőt is gyűjtöttem a mémáradatból, amely csak most kezdett igazán elburjánzani.

A filmes mémekből van talán a legtöbb. Bernie, mint halálfaló.

Bernie, mint Westeros igazi, mindent látó királya

Bernie, a Gyűrű Szövetségének a tagjaként

Bernie, mint Bosszúálló (vagy valami hasonló).

Bernie, az Ezeréves Sólyom fedélzetén.

Csak úgy egy kis Twin Peaks.

A Forrest Gumpban is feltűnik egy pillanatra.

Ezt nem lehetett kihagyni. Ezzel át is térhetünk a zenészekre.

Bieber feat Bernies

Nekem ez egyik kedvencem Georges Seurat Vasárnap délután Grande Jatte szigetén képének az újragondolása.

Néhány klasszikus fotón is megjelenik.

A jaltai konferencián is “ott volt”.

Egy nem is olyan régi klasszikuson.

Egyébként a Bernie Sanders szettjéről érdemes tudni, hogy a kabátja a vermonti székhelyű Burton gyártó terméke, az újrahasznosított gyapjúból kötött kétujjas kesztyűjét pedig állítólag Sanders menyének egy barátja kötötte, aki szabadidejében különböző kézműves vásárokon szokta a termékeit árusítani. Állítólag mindkettőt ajándékba kapta a szenátor. És egyébként Sanders anti-divat szettjére sokan úgy tekintenek, mint egy figyelmeztetésre a sok ünneplő között, hogy azért még sok munka vár rájuk.

Comments

comments