Le kellene dönteni az erőszak szobrait? De mi számít annak?

Az Amerikában megtörtént súlyos rendőri visszaélés és gyilkosság miatt a világ számtalan pontján megerősödni látszik az antirasszizmus, aminek hatásai elérték a szimbolikus politizálás – a kultúra – szféráját is. Ennek egyik vetülete, hogy például a HBO levette a műsoráról az Elfújta a szél című filmet, mivel az etnikai és rasszista előítéletekkel van tele.

Másik és még meghatározóbb hatása, hogy számos köztéri szobrot eltávolítottak, letakartak, megrongáltak vagy felirattal láttak el a tüntetők, mivel az olyan embereknek állított emléket, akik dokumentáltan rasszista, kolonialista, rabszolgatartó eszméket képviseltek és/vagy gyakorlatokat működtettek. A jelenség főként az Amerikai Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban van jelen, ahol a tüntetők mát több mint 100 köztéri – s most már vitathatóan “köztiszteletnek” örvendő személyt ábrázoló – szobor eltávolítását kérik.

A szoborrombolások éles vitákat generáltak a közösségi médiában is, ahol a szobrokat védők gyakran teszik fel azt a retorikai kérdést, hogy: „akkor milyen szobrok maradjanak?”, hiszen a történelmi korokban szinte mindvégig jelen volt az elnyomás valamilyen formája.

Az utóbbi napokban népszerűvé vált egy példa arra, hogy a tüntetők szerint milyen szobrok kellenének inkább. A szobor címe: A neonácit kézitáskájával fejbevágó nő.

A köztéri szobor története egy 1985-ös tüntetéssel kezdődött, amikor Svédország egyik településén, Växjöben felvonultak az Északi Birodalom Párt (Nordiska rikspartiet, NRP) neonáci párt tagjai. A demonstráció közben egy járókelő nő a kézitáskájával fejbe ütötte az egyik zászlóval vonuló neonácit.

A helyszínen lévő fényképész, Hans Runesson lencsevégre kapta a jelenetet – a fotó számtalan díjat nyert azóta, ez lett az „év fotója”, majd az „évszázad fotója” címet is megkapta.

A fotó a felvonulás másnapján jelent meg egy vezető svéd napilapban, majd több angliai sajtóorgánum is átvette és leközölte a tüntetésről való tudósítás mellett, azzal a szöveggel, hogy: „elszabadult az ártatlan tüntetők elleni erőszak”.

A fotón szereplő 38 éves nő a fotó megjelenése után két évvel öngyilkosságot követett el. Danuta Danielssonnak hívták, lengyel származású volt, akinek az édesanyja a Majdaneki koncentrációs tábor túlélője. Danuta Danielsson egy jazzfesztiválon ismerkedett meg leendő svéd férjével, így került a svédországi Växjöbe, ahol belefutott a neonáci felvonulásba.

A kézitáskával fejbe ütött, a neonáci párt zászlajával vonuló, „ártatlan tüntető” személyazonossága is ismert. Ő Seppo Seluska, akit ugyanabban az évben egy homoszexuális zsidó ember megkínzása és megölése ügyében elítélték.

Fotó: Hans Runesson, 1985

A szobrot élő nagyságban Susanna Arwin alkotta meg 2014-ben, viszont az esemény 30 éves évfordulója alkalmából nem sikerült a köztérre kihelyezni. Egyrészt mert Danielsson családja nem volt megelégedve a szoborral, másrészt, mert a helyi hatóságok szerint az „erőszakot dicsőíti”. „Nem fogadhatjuk el, hogy valaki megüthet egy embert, csak mert az nem tetszik neki” – nyilatkozta akkor a város vezetője

A helyi közösség viszont több akcióval is jelezte, hogy igényli a szobrot – számtalan köztéri szobor kezébe kézitáskát helyeztek, mint „fegyvert” – és kiálltak amellett, hogy Danielssont helyi hősként tisztelik. Így ma azon a téren állhat a szobor, ahol a neonácit kézitáskájával fejbe vágta.

Ha elfér a kézitáskájával a fasizmus ellen harcoló nő szobra a nyugati kultúra közterén, amelynek évezredes álmait állig felfegyverkezett férfiak – katonák, hadvezérek, fejedelmek, királyok, politikusok – oly hősiesen védtek, mi következhet még ezután?

(Hákszi.)

Comments

comments