Kizöldítjük a Transindexet. Vagy legalábbis megpróbáljuk

Egy tavalyi cikkünkön fellelkesülve zöld iroda-projektbe kezdtünk, amelyhez Besenyei András szakértőtől kértünk segítséget. A projektünknek egy határozott célja van: hogy jobban érezzük magunkat abban a térben, ahol végül is életünk jelentős részét töltjük. Néhány év alatt sikerült eléggé lelaknunk az irodánkat, fölösleges kacatok és tekergőző kábelek közt botorkálunk, és a szelektív hulladékgyűjtést is (egy pillanatnyi fellángolást követően) már rég abbahagytuk. Nyilván tudjuk, hogy a zöldítés nem fog egyik pillanatról a másikra megtörténni, de az eredmény a fontos.

Amikor eljön az a pillanat, hogy valóban tenni szeretnénk annak érdekében, hogy fenntarthatóan működjön az irodánk, az első lépés a legnehezebb: ilyenkor azt érezhetjük, hogy fogalmunk sincs, hogyan kezdjünk hozzá. Szerencsére számos olyan tanulmány létezik, amely segítséget nyújt a zöldülni kívánó irodák számára. Ezért mi is kutatásra adtuk a fejünket, és arra a következtetésre jutottunk, hogy az irodánk jelenlegi állapotát három különböző eszközzel mérjük fel: öko-térképezés, ellenőrző lista és a munkatársi kérdőív (környezeti időjárás-jelentés).

Az iroda állapotának a felmérése

 abra

1.      ÖKO-TÉRKÉPEZÉS

A helyzetfelmérés első lépése az öko-térképezés, ez egy egyszerű és gyakorlatias módszer, aminek segítségével egy letisztult képet kapunk az iroda környezeti problémájáról, és megfogalmazhatjuk a javuláshoz szükséges intézkedéseket. A metódus Heinz Werner Engel belga ökotanácsadó nevéhez fűzhető, egyszerűségének köszönhetően rendkívül felkapott módszerről van szó, az alaprajzi térképet használva feltérképezzük az irodát, és azonosítjuk az ide kapcsolódó problémákat.

A kivitelezés nem nagy ördöngösség, szükséges hozzá egy darab papír, egy írószer, és pár sasszemű kolléga.

images2

Az alapgondolat, hogy az irodai jó és rossz gyakorlatok, valamint a környezeti problémák többnyire helyhez kötöttek, így az irodát körbejárva a helységekben fellelhetjük a megoldásra váró problémák gyökereit. A térképezés során a következő problémák lelhetőek fel:

tablazat

Alaprajz hiányában vettünk egy papírt és egy ceruzát, és rajzoltunk egy alaprajzot, ezt követően végeztünk egy helyszínelést.

img009

A helyszínelés során érdemes az észlelt problémákat (víz, energia, levegő, hulladék, kockázat) illetve felmerülő intézkedéseket azonnal feltüntetni az öko-térképen. Mi piros színnel jelöltük a problémás, míg zöld színnel a problémamentes területeket. A problémákat a felmérés után összeírtuk, és egytől tízig terjedő skálán ábrázoltuk:

3

A felmérés eredményei szerint az irodánkban felmerülő legjelentősebb környezeti problémák a következők:

  • A hulladékok nem megfelelő gyűjtése és tárolása:
    • a papír hulladék nem megfelelő gyűjtése (nincs elkülönítés), aminek köszönhetően növekszik a kommunális hulladék mennyisége,
    • az irodában fellelhető veszélyes hulladék (kiégett neoncsövek, szárazelemek, festékpatronok stb.) szeparált gyűjtése, tárolása és ártalmatlanítása nem valósul meg.
    • A hagyományos irodákban gyakran előforduló pazarlás (papír-, energiapazarlás), aminek vélhető okai az egyoldalas nyomtatások, fénymásolások és a felesleges nyomtatások, az irodai berendezések használaton kívül működése, a kiégett neoncsövek foglalatban hagyása.

A helyzetkép dokumentálása végett fényképeket is készítettünk (hogy majd legyen mihez mérni a javító intézkedések hatását).

Zsúfoltság, tárolási problémák, felesleges anyagok tárolása:

4

 

Kábelek összevisszasága:

5

A terepmunkával sikeresen megtettük az első és egyben legnehezebb lépést, így ténylegesen kezdetét vette a Transindex iroda zöldülési folyamata.

Comments

comments