Hótt ronda a világ idei legszexibb pasija, mást javaslunk helyette

Chris Hemsworth színészt választotta a People magazin a világ legszexibb férfijának 2014-ben. Hemsworth 2010 óta házas, két gyermek apja. Többek között a Thor film főszerepében láthattuk, de a színészi teljesítménye számunkra soha nem volt meggyőző.

Az amerikai lap 1985 óta osztja ki a világ legszexibb férfija címet, először Mel Gibson színész kapta, tavaly például Adam Levine énekes. Idén a tízes listára még Chris Pratt, a Guardians of the Galaxy színésze, Jamie Dornan, a most készülő Fifty Shades of Grey főszereplője, Ki Hong Lee színész, Blake Shelton amerikai country-énekes, Bradley Cooper színész, Matt Bomer színész, Michael Strahan egykori amerikai focista, Eddie Redmayne színész és Scott Foley színész fért fel. Szembetűnő, hogy a szerkesztők milyen kínosan ügyelnek arra, hogy változatos listát állítsanak össze: most már másodszor tapasztalom, hogy a szerkesztők szerint feltétlen kell legyen köztük ázsiai eredetű és fekete férfi is, de nem hiányozhat a nyíltan meleg, sőt, jó ha van ginger (vörös) is. Ez pedig szerintem a “minőség” rovására megy.

 

Éppen ezért szerkesztőségünk is összedobott egy rögtönzött listát, most ti döntsétek el, hogy kinek van jobb ízlése, a People-nek vagy a Transindexnek? Kommentben lehet szavazni!

A PEOPLE LISTÁJA

Chris Hermsworth és Chris Pratt

Chris Hermsworth és Chris Pratt

 

Jamie Dornan és  Blake Shelton

Jamie Dornan és Blake Shelton

 

Ki Hong Lee és  Bradley Cooper

Ki Hong Lee és Bradley Cooper

 

Michael Strahan és  Matt Bomer

Michael Strahan és Matt Bomer

 

Scott Foley és Eddie Redmayne

Scott Foley és Eddie Redmayne

A TRANSINDEX LISTÁJA

Indoklás nincs, a szerkesztők személyes ízlésük alapján választottak.

Johnny Depp és Hugh Jackman

Johnny Depp és Hugh Jackman

 

Mads Mikkelsen és Michael Fassbender

Mads Mikkelsen és Michael Fassbender

 

Tom Waits és Gaspard Ulliel

Tom Waits és Gaspard Ulliel

UPDATE: munkatársaink jelezték, hogy van még két Ryan, akit be kellett volna tenni. Íme:

Ryan Gosling és Ryan Phillippe

Ryan Gosling és Ryan Phillippe

Comments

comments