Gasztrotúra a Kaukázusban. Barangolás Tbilisziben 2.
Badrijani és pxali vagy pkhali, azaz feltűrt, grillezett padlizsán, mogyorót tartalmazó spenótgolyócskákkal
Hogyan járulj hozzá országod gasztrokultúrájának népszerűsítéséhez, és hogyan ébreszd fel a vágyat különböző kulturális háttérből érkező emberekben, hogy visszatérjenek, sőt másokat is meggyőzzenek arról, ez egy jó hely? Hát például úgy, hogy ne menj a biztosra, hanyagold a kontinentális reggeliket, kóstoltasd meg velük bátran a nemzeti konyha ismertebb és kevésbé ismert remekeit. Így ízelítőt adsz a helyi kultúrából, de közben fenntartod az éhes kíváncsiságot is: a turistában kialakul az érzés, hogy még annyi felfedezni valót rejteget az ország, hogy okvetlenül vissza kell térnie.
>> Tárkonyos limonádé, friss füge és Sztálin-kép az ablakban: barangolás Tbilisziben 1.
A hacsapuriról valószínűleg sokan hallottatok, ez egy kenyér- vagy lepénytészta, amelynek közepébe sajt, lágy vagy keményre főtt tojás, vaj kerül. Ez annyira finom és népszerű, hogy háromszor is megkóstoltam különböző formáiban (van gyorskajáldás verzió is), ugyanígy a tört, fűszerezett babbal töltött lobianit, de mindig olyan gyorsan elfogyott, hogy egyetlen használható fotóm sem maradt ezekről.:)
Na de ott van még a kinkali, ami gyakorlatilag egy tésztaszatyor, amibe fűszeres töltelék kerül, ez lehet húsos vagy vega, pl. gombával. Késsel-villával enni hatalmas öngól, mivel azonnal kifolyik a leve, márpedig egyesek szerint pont az a lényeg benne, hogy megidd a szatyrocska tartalmát, a többi csak körítés.
A helyes módszer, hogy kézzel megfogod a szárát, mint egy csokrot, óvatosan kiharapod, kiszürcsölöd belőle a levet, aztán megeszed. Ha evőeszközt nem is, de rengeteg papírszalvétát használsz el e művelet közben.
A grúzok amúgy nem eszik meg a “farkat”, azaz a tésztabugyor csokros részét. Én megettem, mert úgy tanítottak, hogy a kaját nem szabad pazarolni.:)
Olivie – saláta majonézzel. Állítólag orosz eredetű kaja, de hát ismerjük mi is francia eredetű “böffsalátaként” az egyik verzióját. Sok variációja van, a fenti képen lévőben haldarabkák is voltak
A kenyér neve puri, ez pedig egy húsos fogás: fasírozott (chizhi-pizhi) barna rizzsel
Mchadi – puliszkalisztből készült, kisütött pogácsaszerűség. Friss juhsajttal lehet pl. enni
Churchkhela – szőlőből és dióból készült, jellegzetes kaukázusi édesség
A grúzok, amennyire 5 nap alatt alkalmam volt megfigyelni, nagyon sok zöldség- és gyümölcsfélét fogyasztanak, sok a böjtös (bab-, padlizsán-, hal-alapú) kaja. Nagyszerű volt, hogy megkóstolhattunk ennyiféle ételt, ugyanakkor a szervezők és a hotel személyzete kiemelten figyelt az alternatívnak mondható igényeinkre. Kelet-közép-európaiként néhányan hiányoltuk a leveseket, ezt tudomásul vették, és kétszer is külön a mi kedvünkért és csak nekünk dedikálva néhány adag zöldséges-gombás-petrezselymes levest főztek vacsorára.
Egyedüli furcsaság az volt, hogy nem igazán lehetett presszókávét vagy akár török kávét inni sehol, még az automatákból sem. Mindenki instant kávét ivott. Ennek okát igazából nem sikerült megfejteni.
Persze, a belváros központi részein a sokcsillagos hotelekben és vendéglőkben – ahol egyébként sok közel-keleti, muzulmán turista fordul meg –, biztosan felkészültek erre az igényre is. Mi egy kis, festői szállodában laktunk az Avlabari (örményül Havlabar) negyedben, Tbiliszi régi városközpontjában, ahol még mindig sok örmény él – a piacon vagy az Ejmijatsin-templom melletti parkban gyakori az örmény szó, egy alkalommal pedig örmény taxis szállított bennünket. De ez már egy külön történet.