“Engem nem zavar, ha valaki kövér, amíg otthon a négy fal között csinálja”

Volt az a sztori nemrég, amikor a kövér lány amúgy mindent takaró képeit, majd a lány teljes fiókját törölte az Instagram. Nos, azóta gondolkodom valamin – nem a konkrét eseten, azt már kibeszélték, az Instagramról sem, mert valószínűleg nem az ott dolgozók vadászták a kövér profilt, amit jól kitörölhetnek, hanem valakik feljelentették, és a sok feljelentés alapján törölték. A kövérezés meg forró téma, például a Huffington Poston legalább hetente, de inkább hetente többször szembejön egy fat shaminggel foglalkozó bejegyzés.

A leszedett fotók

A leszedett fotók

Amin inkább elgondolkoztam, azok a gyűlölködő, vagy éppen az aljasan jóindulatba burkolt kommentek, és ezeknek a logikája. A jójó, de a kövérség nem egészséges már meg sem lep, a ha ő így érzi magát jól, legyen, de nekem nem tetszik, még annyira se (pláne, hogy ezzel azon kívül, hogy muszáj leírni minden egyes bejegyzéshez, még bajom sincs), de megjelent egy olyan típus is, amire nem számítottam. Konkrétan a Cinken olvastam a kommentek között, hogy

Nem fogok kövéreket gyújtogatni vagy ilyesmi, de azt se adják be nekem hogy mostantól ez az alap.

No, álljunk csak meg. Egyfelől, senki nem is akarja “bebeszélni, hogy ez az alap”. Másfelől, hol is hallottam még ezt a típusú retorikát? Hát persze, hogy a melegfelvonulásoknál.

Legutóbb a Budapest Pride kapcsán gondolkodtam el megint, mert tényleg nem értem, hogy a melegeket mégis miért lehet utálni. Én ugyanis nem értek azzal egyet, hogy a gyűlöletnek nincs rációja vagy logikája. A ráció mondjuk még értelmezhető, de logikája biztosan van – persze fals és tudatlan, de mégiscsak létező, belső logika, amit nem más táplál, mint a félelem. Félelem attól, hogy az illető nekünk ártani fog. Nekünk, mint közösségnek, de még inkább nekünk személyesen. Ha utáljuk a zsidókat, az abból fakad, mert félünk, hogy fel akarják vásárolni a hazánkat, és nekünk rossz lesz. Ha utáljuk a cigányokat, igazából attól félünk, hogy bármelyikünk jön és ellopja a tárcánkat, és nekünk rossz lesz. Ha egy román utálja a magyarokat, az azért van, mert elvették az országát, és neki ettől rossz lett, ha egy magyar a románokat, akkor úgyszintén, és így tovább, szerintem bármilyen etnikumra lehet találni egy ilyen félelemforrást.

Na de mit árthatnak nekünk a melegek? Ezen törtem a fejem, és csak az idézett kövérezéskor – akik szintén nem tudom mit árthatnak -, felfedezve a diskurzusok közötti hasonlóságot (más szempontból nyilván egészen különböző témák), esett le, hogy itt nem a tulajdon, az élet, a közös múlt stb. védelme miatti félelem mozgatja a gyűlöletet, hanem az esztétika. Vagyis egyszerűen valami nem tetszik, s akkor ne is legyen. Legalábbis ne a szemem előtt. Mert én nem szeretem nézni. Mese habbal, hogy a gyerekeket akarják védeni – a homofóbok és a “kövérgyűlölők” egyaránt előjönnek azzal, hogy nem akarják, hogy a gyerekük ezt lássa normának. Túl azon, hogy fel sem fogják, hogy ez nem norma, senki sem akar semmit se ráerőltetni senkire, és még az a mindenki más számára evidenciát sem, hogy a gyerek minél többet lát, annál szélesebb látóköre lesz, és senkinek sem kell “kövérnek nevelnie” a gyerekét, igazából a legnagyobb bajuk az, hogy olyasmi van a szemük előtt, ami nekik nem tetszik.

És erre már nem tudom, hogyan lehet érveket találni.

Le lehet írni százszor, hogy ember, ha te heteró vagy, se egy Pride, se a meleg szomszédaid nem fognak téged meleggé tenni vagy melegházasságba kényszeríteni, és ha nem tetszenek a kövérek, akkor senki sem várja el tőled, hogy egy kövér embert válassz házastársadul, és ha neked csak egy lilahajú, narancssárga szemű hottentotta tetszik, akkor vele házasodj/élj, bármi – ez az egész nem a személyes preferenciáidról vagy azok ellen szól, hanem a többiekről, akiknek a személyes preferenciáiba te éppen bele akarsz taposni. Egyszerűen annyi az elvárás, hogy senkit se szégyeníthess meg azért, mert az ő preferenciája más, mint a tied. Felnőtt emberekről beszélünk, mindenki annyi információhoz fér hozzá, amennyihez csak akar.

És arra se nagyon van mit mondani, amikor azzal jönnek, hogy ők heterók/arányos testalkatúak, de mégse villognak vele. Hát villogj, ember! Ja, bocs, villogsz is. Kiteszed az esküvői fotódat, a strandolós fotódat, megfogod a párod kezét az utcán, köldökmutató topot veszel fel a lapos hasadra, and nobody bats an eye. És ha valaki megunta, hogy te a huszonötödik bikinis képet nyomod ki facebookra, akkor lennebb görget, “hide all post”-ot nyom, vagy unfriendel. Te is megteheted minden olyan tartalommal, ami neked nem tetszik. Persze addig, amíg más következménye nem lesz.

Talán egy érvvel lehet megpróbálkozni, de ez az érveknek a legalja: ha te nem akarod, hogy “ők” beleszóljanak az életedbe, akkor te miért szólnál bele az “ő” életükbe? Talán van pár ember, aki legalább ezen elgondolkodna. Olyanok, akik csak tanulták a gyűlölködést, de belegondolnak, hogy ezt a nagyon is primitív érvet mennyire könnyű alkalmazni. Bizonyos körülmények között igenis ki lehet ezt nőni. És arra is rá lehet jönni, hogy ez az egész messze nem az élni és élni hagyniról kell, hogy szóljon, mert bár egy picike lépés a normális (=gyűlöletmentes) felfogás felé, az igazi normalitásban egyszerűen fel sem kellene merülnie annak, hogy a másik kövér, meleg, vagy éppen litván.

Mert nekem senki sem akarja beadni, hogy a mások folyamatos piszkálása az alap.

Ide kapcsolódik: szüsz-szatmári réka Egy aktkép margójára című írása

Comments

comments