“Elrománosodott” napot tartottunk a Transindexnél, szerettétek

Azzal kezdődött, hogy szerdán a képviselőházban hallgatólagosan átment Bogdan Diaconu törvénytervezete, amely megtiltaná az anyanyelv használatát a közintézményekben. Achetez pas cher Coque personnalisée És amikor ugyanezen a napon egy hírcímben egy magyar szóba kalapos a betű került, jelnek vettük, és helyben eldöntöttük, elrománosított napot tartunk, hogy felhívjuk a figyelmet a hasonlóan stupid törvénytervezetekben rejlő veszélyre.

Azzal számoltunk, hogy pár olvasót el fogunk veszíteni a projekttel, mert nem fogják érteni a viccet, és nem lesz türelmük kibetűzni a címeinket. coque de téléphone pas cher Azonban anyukámon és a rendszergazdánkon kívül (akik azt hitték, meghackelték az oldalt) azonban teljesen pozitív volt a fogadtatás, leszámítva persze pár széljobbert, akik van sapka-nincs sapka alapon fanyalogtak.

Így néztünk ki tegnap délután:

 

1elrettentonap

 

Ja, a logónk is változott:

 

logo-roman

Végül pedig nemhogy olvasókat veszítettünk volna, hanem megduplázódott a címoldalletöltéseink száma, és a látogatószám is megugrott. Coque4personnalisée Szóval marketingfogásnak sem volt utolsó, pedig nem annak szántuk. Coque iPhone X personnalisée És még ilyen aranyosságok is születtek a neten:

Köszi Transindecs a mai napot! 🙂

Posted by Annamária Bodoczi on Thursday, February 18, 2016

 

Plusz a magyarországi sajtó is elég szépen beszámolt az akcióról: az index, a Mandiner és a 888 is írt róla, de a legbüszkébbek ezúttal a nyest.hu-ra vagyunk.

Comments

comments