A mi Urániánk: lehet sztorizni a kolozsvári műemlékekről ápr23

Címkék

Kapcsolódó bejegyzések

Megosztom

A mi Urániánk: lehet sztorizni a kolozsvári műemlékekről

Áporodott cigifüst- és sörszag van, és alig kapok egy rendes helyet, ahol közben még jegyzetelni is tudok. Ez volt az első benyomásom az Uránia palota legreprezentatívabb helyszínén, az egykori moziteremben hétfő este szervezett ismeretterjesztő, épületnépszerűsítő esten. A szag egyáltalán nem meglepő, mostanában már leginkább az ott szervezett vásárokról és bulikról ismert a hely, bár is működik benne. Coque Samsung personnalisée Az eseményekről az Urania Palace Facebook oldalon lehet tájékozódni. De inkább vissza a hétfő estéhez.

2012 óta van ez az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket akció,

amivel az RMDSZ a szórványmagyarság indentitásának megőrzését, a közösségi élet helyszíneinek a biztosítását, a közösségek erősítését, illetve az épített örökség védelmét szerette volna elősegíteni. Érthetőbben azt, hogy a magyar középiskolások fogadjanak örökbe képletesen egy történelmi épületet, dolgozzák fel a történetét, kutassanak utána, ezáltal pedig erősítsék a közösségüket. Közben természetesen versenyeznek is, hogy azért a motivációról ne feledkezzek meg.

Tavaly már Kolozs megyében is meghirdették a programot, így fogadták örökbe például a János Zsigmond Unitárius Kollégium diákjai az egykori New York Szállót. Azért említem ezt, mert talán ezzel lehetett a legtöbbet találkozni a médiában. De ennek keretében fogadták örökbe például a református kollégisták a Kolozsvári Nemzeti Színház és Opera épületét, a Brassaisok a Központi Egyetemi Könyvtárat, a Kolozsmonostori apátságot, illetve az Uránia palotát Szász Enikő tanárnő irányításával, amit ugye tegnap este részletesen is bemutattak. És ezzel is visszahozták egy kicsit az emlékét a köztudatba.

Pontokba foglalva az épület története:

– az Uránia-palota története a múlt század eleji kolozsvári mozihálózat terjeszkedésével kezdődik. Udvari András kocsigyártó és kovácsmester, mozitulajdonos és a kolozsvári filmezés egyik úttörője, kőfilmszínház építésének céljából vásárolta meg a Ferenc József (ma Horea) úti telket. Haller Károly polgármester felkérésére Debreczeni Balázs főépítész által készített városrendezési terve értelmében azonban csak emeletes házak építésére lehetett engedélyt kapni, ezért került három emelet a mozira. Coque personnalisée A kolozsvári mozizás kezdeteiről Zágoni Bálint beszélt, s így tudtuk meg, hogy Kolozsváron nem is voltak igazán népszerűek a néhány perces, látványosságszámba menő vetítések. Gyulafehérvár és Torda simán leelőzte, ami mondjuk annak is betudható, hogy ott nem nagyon volt más. Coque Huawei personnalisée Kolozsváron meg igen. A mozi pedig 1905-ig, a villanyáram bevezetéséig elég zajos, nem túl szórakoztató mulatság volt.

A Ferenc József út az Uránia palota felépítése előtt. Még nem számolták fel a gőzvasutat, azaz "ájvájt"

A Ferenc József út az Uránia palota felépítése előtt. Még nem számolták fel a gőzvasutat, azaz “ájvájt”

– a budapesti Kappéter Géza és az aradi Steiner József tervei alapján készült épületet körülbelül 1910 nyarán fejezték be. Coque personnalisée pas cher Az épület földszintjén a 600 férőhelyes mozitermen kívül üzleteket, az emeleteken 17 úri lakást alakítottak ki.

u2

– az Uránia-palota a bécsi szecessziós stílusban épült, tervei a bécsi Urániáról ihletődtek, amely az Uránia Ismeretterjesztő Társaság bécsi székhelye volt. Az URANIA felirat két oldalán klasszikus idomú meztelen férfialakok domborművei miatt már 1910-ben feljelentések érkeztek a város vezetőségéhez. A meztelen férfiak azóta is ott vannak az épület homlokzatán.

– az Uránia-palotában található a város legrégebbi, még manapság is működő felvonója, amiből már csak nagyon kevés elem maradt meg: a motor és a csörlő.

A "legöregebb" lift

A “legöregebb” lift

– az üzletek az idők során cserélődtek, kezdetben drogéria, bútorüzlet, húscsarnok, majd gyógyszertár is működött benne. Idővel megjelent a híres, elegáns Uránia cukrászda. Udvari 1913-ig vezette a mozit, utána Faragó Rezső, majd a háborús években Janovics Jenő vette át a vezetését. A mozi 1943 és 1945 között Árpád mozgóképszínház, 1945-től ismét Uránia. Az 1948-as államosítás után a mozi nevét Augusztus 23-ra változtatták, majd 1990-től Favorit a neve a 2007-es bezárásáig.

– 2016 januárjában azzal került az érdeklődés középpontjába, hogy egyike volt azon épületeknek, ahonnan a polgármesteri hivatal a katasztrófavédelem segítségével eltávolította a veszélyesnek tűnő vakolatrészeket és díszítéseket. Ezzel kapcsolatosan pedig Guttmann Szabolcs építész beszélt. A lengyel mintát említette követendő példának, akik a második világháború után “polcra tették” a maradványokat, majd újra fel/beépítették azokat, nem pedig az autóknak építettek az egykori épületek helyett. Guttmann szerint ismét ott vagyunk, ahol nagyjából 100 évvel ezelőtt is, amikor az Uránia palotát is építették, mert megint nulláról kell kezdeni a városrendezést, a közösségi terek kialakítását, az épített környezetünk megismerését, mert az elmúlt években nem foglalkoztak megfelelően ezekkel a kérdésekkel.

Comments

comments