Nézz iPhone-okat zúzó, Amerikára dühös törököket! aug17

Címkék

Kapcsolódó bejegyzések

Megosztom

Nézz iPhone-okat zúzó, Amerikára dühös törököket!

A török gazdaság jókora bajban van a török líra árfolyamának bezuhanása miatt, amiért a Recep Tayyip Erdogan államfő elsősorban a nyugati spekulánsokat tette felelőssé. Majd amikor Donald Trump a bajt tetézve még amerikai szankciókat is bejelentett Törökország ellen, akkor Erdogan arra kérte a török népet, hogy bojkottálják az amerikai termékek megvásárlását, az iPhone telefonokat külön meg is említette.

Az Apple termékek bojkottjára való felhívás alapból hülyeség. Az amerikai vállalat minden bizonnyal nem a török piac bezuhanásától félti az egyébként amúgy is Azsiában gyártott telefonjaik iránti keresletet. Ráadásul az Apple telefonjainak ára a török líra dollárhoz viszonyított árfolyamától függ, el lehet képzelni, hogy a törököknek most éppen az új Apple készülék beszerzése a legfontosabb problémája.

A felhívás azonban a teljhatalmú elnök híveit megtalálta, akik “minden iPhone-t összetörök” török üzzemódba váltottak, és azt szerencsére meg is osztották a közösségi médiában.

Volt aki sajtótájékoztatót is összehívott a performansz miatt. Az alábbi videóban egy Samsung is áldozatul esik:

Persze nem csak az iPhone-zúzás trendi most Törökörszágban, hanem a dolláraprítás is.


 

Comments

comments