Ki kell-e venni Jókait a kötelezők közül, avagy lehet még az írónak véleménye?...

A Könyves Magazinnak van egy Tizenegyes sorozata, amelyben Ott Anna sorozatszerkesztő mindig ugyanazokat a kérdéseket küldi el a szerzőknek. A kérdések között szerepel, hogy mit olvasnak épp, melyik volt a legjobb olvasásos élménye, mi az a könyv, amit nem adna soha kölcsön, illetve mit kellene mindenképp hozzáadni a kötelező házi olvasmányok listájához, illetve mit kellene levenni róla. Nem feltétlen tűnik egy félelmetes kérdéssornak, aminek a végén esetleg attól kell féljen a válaszadó, hogy még egyesek kutyaszart tesznek a postaládájába. Pedig pontosan ez történt, miután Tóth Krisztina egyszerűen kimondta, hogy ő kivenné Jókai Aranyemberét a kötelezők közül.  Eddig négyen válaszoltak a kérdésekre. Krusovszky Dénes óvatosan hárította a kérdést, majd csak annyit jegyez meg: “Herczeg Ferenc regénye, Az élet kapuja nélkül azt hiszem nagyjából mindenki boldogabb lenne”. Herczeg Ferenc nem egy túl érzékeny téma, alig ismerik az emberek, nem is keltett feltűnést, hogy valaki inkább nem olvastatná. Láng Zsolt elegánsan meg sem válaszolja a kérdést, inkább arra hívja fel a figyelmet, hogy amit tiltanak, azt lehet, hogy még többen olvassák majd el. Mucha Dorka pedig mindent kivenne, ami nem gondolkoztat el egy percre sem, csak “illik ismerni”, de elővigyázatosan nem említ egyet sem, így mindenkinek szabadon meghagyta a lehetőséget, hogy döntsön. Tóth Krisztina az előbbiekkel ellentétben beleáll a kérdésbe és sorol szerzőket.     “Jókai Aranyember című művét. Nem elsősorban azért, mert nehezen olvasható és kedvét szegi a diákoknak, hanem a nőalakok ábrázolása miatt. Mert mit tudunk meg róluk? Tímea nem szereti a férjét, de engedelmesen szolgálja. Rendben tartja a házat és viszi a férfi üzleti ügyeit, ha távol van. Soha nincs egy rossz szava sem. Noémi szerelmes, de osztozik a férfin. Tímár Mihály néha megjelenik a szigeten, aztán elmegy. Noémi sose kérdez, csak örül. Nem lázadozik, hanem csinosan várja Tímárt, amikor az éppen ráér” – írja konkrétan Az arany...

Néhányan már átestünk az oltáson, és elmondjuk, milyen volt...

Nagyon eltérő véleményeket hallhatunk, olvashatunk a koronavírus elleni oltásokról. Nem feltétlenül a megrögzött oltásellenes megnyilvánulásokra gondolunk: sokan, akik távol állnak attól, hogy vakcinatagadóknak nevezzük őket, de egyelőre félnek, bizonytalanok, nem tudnak dönteni arról, hogy egyáltalán beadassák-e maguknak a koronavírus ellen kifejlesztett vakcinák valamelyikét, vagy csak később vállalják, amikor már több információ áll rendelkezésükre. Mi, a Transindexnél úgy döntöttünk, amint lehet, jelentkezünk a védőoltásra, és azt is eláruljuk, miért. Nem mondhatnánk, hogy a veszélyeztetett korcsoportba tartozunk: fiatalok vagyunk, többségünk nem szenved krónikus betegségekben, próbálunk figyelni az egészséges táplálkozásra is. A munkánk miatt viszont fontos volna az, hogy biztonságban tudjunk riportozni, interjúzni, ne féljünk a fertőzés veszélyétől. Az is előfordulhat, amennyiben valamelyikünk elkapja a koronavírust, lehet észre sem veszi, de megfertőződhetnek más kollégák is, vagy olyan embernek adjuk tovább a fertőzést, aki valóban súlyos egészségi gondokkal küzd. De az sincs kizárva, hogy mi magunk is súlyosabb tünetekkel vészelnénk át a betegséget, ahogyan azt sajnos több fiatalabb betegnél is láthattuk már. Nem beszélve arról, hogy számos hosszú távú utóhatása is lehet a vírusnak még egy egészséges szervezet esetében is. A járvány kezdete óta folyamatosan követjük és közzétesszük a hasznos tudnivalókat. Talán ennek is tudható be, hogy nem tudjuk kézlegyintéssel elintézni a helyzetet, mert pontosan látjuk, hogy milyen mély nyomot hagy életünkön az, ami most történik. Az oltás megjelenése új lendületet adott mindenkinek, aki már belefáradt a maszkviselésbe, kézmosásba, fertőtlenítésbe, karanténba, a barátaitól, rokonaitól való elszakításba. Egyszóval, amint lehetett, regisztráltunk az oltásra. Vannak olyan kollégák, akik a Pfizerre lettek előjegyezve, és márciusig kell várniuk, sőt el is kell utazniuk Kolozsvárról, mert csak Székelyföldön sikerült időpontot foglalni. Mi, akik úgy döntöttünk, hogy nem megyünk messzire, amint megérkeztek az AstraZeneca oltások, azonnal lecsaptunk az új lehetőségre. Rögtön utánanéztünk, mit kell tudnunk az oxfordi vakcináról, mert fontos volt számunkra, hogy meggyőződjünk...

Letiltotta egy bejegyzésem a Facebook, de azóta sem értem, mi a baja Edinával és Lacival...

Egyre inkább frászt kapok a Facebooktól, legszívesebben megszabadulnék tőle, ennek ellenére olyannyira begyürüzött az életembe, hogy hiába látom, hogy a síneken állok és jön felém a vonat, nem bírok félreállni. Az ismerőseim közül már  nagyon sokan megpróbáltak dezertálni. Aztán egy idő után csak jelentkeztek az elvonási tünetek és visszajöttek görgetni. Belátták ugyanis, hogy a Facebookon lenni és Facebook nélkül lenni pont olyan nehéz. Ezt a kommunikációs platformot ugyanis már az ottmaradók is megkerülhetetlenné teszik, nem beszélve arról, hogy baráti és munkahelyi csoportok is oda kötnek, és maga a techóriás is sokat tesz azért, hogy a szakítás helyett fenntartsa ezt a se veled, se nélküled kapcsolatot. A Facebook ugyanis olyan, mint egy rossz szerető, aki féltékenykedik, kémkedik utánad, megfojtja a tőle független felületeket és még a baráti kapcsolataidat is leuralja. Mi például már ott tartunk a Facebookkal, hogy képes és letiltja azt a bejegyzésem is, aminek az égvilágon semmi köze nincs a “veszélyességhez”. A napokban megosztottam Àgoston László (magyarországi operaénekes) egyik bejegyzését, amelyben Pottyondy Edinát mutatta be, és ami fölé én még az is odaírtam, hogy a politikus-youtuber „egyszerűen a legjobb”. A megosztáshoz eredetileg használt képen Pottyondy Edina “szerelmével”, Lacival látható félmeztelen strandos szettben – de ezért letiltani?! Komolyan? Hát, hol élünk mi, a Facebookon?! Valószínűleg valaki nem igazán értett egyet velem (de miért is kéne?), és mint a rossz házmester a múlt rendszerben, besúgott (szíve joga) és jött is az üzenet: Szerintük ugyanis ez a megosztásom és kinyilatkoztatásom „nem felel meg a kéretlen tartalmakkal kapcsolatos alapelveknek”. Persze, Kövér László izmos teste már önmagában kiveri a biztosítékot egy ilyen konzervatív felületen, ahol csak a szemérmes képek elfogadhatók és soha egy politikust se mémeltek meg még… Egyébként arról a felületről beszélünk, amely több mint 50 ezer módon profiloz bennünket, hogy a legjobb módon tömjön tele reklámokkal és minél hatékonyabban hasson...

Timothée Chalamet most Ollókezű Edgárként hódít, Will Ferrell pedig a norvégok legyőzésére biztat...

Egy éve talán még elképzelhetetlennek tartottam volna a Super Bowlt Pepsi vagy Coca Cola reklám nélkül, pedig pontosan egy ilyen éjszakán vagyunk túl. Lement a 60. Super Bowl, és teljesen hiányoztak a korábbi években szinte kötelezőnek számító üdítőreklámok, alig volt – az alapnak számító – sörreklám, illetve a chipseket és egyéb rágcsálni valót is kevesebbet reklámoztak. A Pepsi a half-time show-t támogatta , a Coca Cola egyszerűen csak távol maradt, a Budweiser pedig a reklámra szánt összeget felajánlotta egy Ad Council nevű szervezetnek, amely minden erejével a távolságtartásra és az intézkedések betartására ösztönzi az embereket. És ez nem kevés, lévén hogy 30 másodpercnyi reklámidő 5,5 millió dollárba került. Az elmúlt egy év gyökeresen megváltoztatta a korábbi trendeket, és ez nem csak abban látszik, hogy kevesebb volt a sörreklám, helyette pedig egy sor olyan vállalat reklámozott, amely korábban soha. Például a házhoz szállítással foglalkozó DoorDash, az állásközvetítő Indeed vagy a használt autók eladásával foglalkozó Vroom. Többségük olyan, amely iránt a pandémia időszakában megnőtt az érdeklődés, és amelyek most fenn szeretnének ezt tartani. A társadalmi felelősségvállalás pedig nem csak a Budweiserre volt jellemző: új technológiák, még több digitalizáció és fenntarthatóság, előtérben a hazaival, mind olyan hívószavak, ami köré az idei reklámok többsége szerveződött. Itt megtaláljátok az összes reklámot is, viszont én is megosztok egy rövid váltogatást azokból, amelyek szerintem emlékezetesre sikerültek. Ez nem igazán szorul magyarázatra, nézzetek bele, és egyből tudjátok, hogy miért ragad meg még a sztárokat felvonultató áradatban is. A Oatly zabital reklámjában a cég vezérigazgatója (?) énekli a Wow No Cow című dalt. Jeff Bezos nem a szívem csücske, de az Amazon reklámját muszáj megosztanom, amelyben Michael B. Jordan személyesíti meg Alexát. Azt igazán nem mondhatjuk, hogy az online straming szolgáltatások nem kaszáltak volna nagyot a járvány alatt. A Disney el is mondja,...