Egészen szívmelengető utat járt be Lana Del Rey az elmúlt 8 évben, s egészen különlegeset, ha a Lizzy Grant-es napokat is felszámoljuk. Lényegében minden ugyanaz: a férfiak, Kalifornia, néha egy csepp New York, szerelem, szenvedés, filmek és a múlt – a Norman f*****g Rockwell! a Del Rey-életérzés kvintesszenciája, az elbűvölő szívfájdalom, a mélyen megélt vágyakozás és az önerőbe vetett hit szimfóniája. Dey Rey hatodik, augusztus 30-án megjelent nagylemeze egy érett nőt szólaltat meg, aki nemcsak magát ismeri s reakcióit, hanem álmait, félelmeit, az ismétlődő köröket, és persze a férfiakat. A Lana Del Rey univerzumban nincs olyan, hogy ne legyen szerelem, párkapcsolat, a te meg én hullámzása. Már az album felütése is ebbe a helyzetbe húz: a lemezcímet adó szám az ötvenes évek grandiózus romantikus vígjátékainak nyitányát idézi, és egy óda vagy odamondás az éretlen férfinak, a férfigyermeknek (man-child). Ez a megszólalásmód szinte végig megmarad: az énekes már túl van épp elég felforgató kapcsolaton (elég itt az Ultraviolence és a Honeymoon kibelező szerelmeire gondolni), hogy őszintén és élesen beszéljen a valóságról. Ez persze popzene, és a felszínesség benne alapkövetelmény, de a 34 éves Lana eljut oda, hogy a férfi az férfi, s mint olyan, annyi, amennyi, úgy kell elfogadni, ahogy van. De ez az album nem annyira a férfiról szól, mint a nőről: a Mariners Apartment Complex ars poeticája a szomorúságnak, az erőnek, a sötétségnek és a mélységnek, ami Lana, ahogy ő látja magát, és amihez rajongói évek óta biztonsággal kapcsolódnak. Az önbizalom száma ez, amelyben megbomlik a klasszikus felállás: „I’m your man”, mondja Lana a pasijának, mintegy jelezve: nincs túl nagy gond azzal, ha egy nő is erős. Kérdés, hogy készen-e áll a másik nem az új felállásra. A Norman f*****g Rockwell! legtöbb számán érezni Jack Antonoff produceri munkáját, aki egyben zenészként is oroszlánrészt...
Az intimitás múzeuma. Feldereng egy régi emlék…...
bejegyezte Kovács Bea
Vannak pillanatok, amelyeket hiába próbálnánk meg elmesélni, teljességükben megragadni – annyira mélyen személyesek, meghittek, komplexek és titokzatosak –, a szavak cserben hagynak. Sokszor csak a nem beszéd fejezheti ki azt, ami maga az intimitás. Ezeket a csendeket töri meg a Manuela Dospina és Raisa Hagiu elképzeléséből megszületett Museum of Intimacy (Az intimitás múzeuma) kiállítás, amely július 27-én nyílt meg a kolozsvári White Cuib minigalériában. A két fiatal művész (Dospina 1992-ben, Hagiu 1993-ban született) olyan munkákat, fotókat és szövegeket, kölcsönkért történeteket, emlékeket és gondolatokat mutat meg, amelyek az egykor megélt intimitásérzés visszaadását kísérelik meg. A csöpp kiállítótérben alkalmunk nyílik bensőséges, önmegmutatásukban olykor nyers emberi történeteket megismerni. Családok, szerelmek, barátságok – az intimitás tapasztalásának leggyakoribb közegei – sejlenek fel egy-egy fotográfián, vagy rövid, költői eszmefuttatásban. Épp csak megvillan egy tenger felé tartó autó, egy hajnali beszélgetés, egy anya, egy kedves, egy találkozás, egy elválás – pillanatok, amelyek feltárva önmagukat, azonnal elillanak, még mielőtt giccsessé válnának, vagy végképp kiölnék szavakkal a bűbájt. Az aprócska White Cuib önmagában is egy intim közeg, és most, a júliusvégi kánikulában különösen jól esik egyedül, ráérősen végigpásztázni a kiállítást, farkasszemet nézni a sárgás-kopottas fotók néhai modelljeivel, megízlelni a vallomásokat. Mintha kedves barátokkal kávéznánk, olyan ez az intimitásmúzeum: a szövegek közvetlensége, a történetek hétköznapisága, az elkapott momentumok zavartalansága és a mesélők szívélyessége azt az érzetet keltik, hogy kiérdemelvén bizalmukat, belépést nyertünk lelkük legrejtettebb zugaiba. Ebben a felállásban mi csak ülünk, kortyoljuk a teát vagy a feketét, és hallgatunk, mert épp a másik van soron: a másik, aki csillogó szemmel vagy könnyeivel küszködve, karakán mosollyal vagy hadarva, elmond egy intim történetet az életéből, amelyet sehonnan, senki mástól nem tudhatnánk meg. Cserébe az aktív, ítéletektől mentes hallgatás és a teljes jelenlét ajándékát nyújthatjuk. Az intimitás megélése pszichológiai jóllétünk kulcsa, és minél gyakrabban, lehetőleg minél több közeli emberrel élünk át meghitt, bensőséges, bizalmas...