Szuflé: Lana Del Rey új albuma nyár végi kávéhoz és kerti partihoz...

Egészen szívmelengető utat járt be Lana Del Rey az elmúlt 8 évben, s egészen különlegeset, ha a Lizzy Grant-es napokat is felszámoljuk. Lényegében minden ugyanaz: a férfiak, Kalifornia, néha egy csepp New York, szerelem, szenvedés, filmek és a múlt – a Norman f*****g Rockwell! a Del Rey-életérzés kvintesszenciája, az elbűvölő szívfájdalom, a mélyen megélt vágyakozás és az önerőbe vetett hit szimfóniája. Dey Rey hatodik, augusztus 30-án megjelent nagylemeze egy érett nőt szólaltat meg, aki nemcsak magát ismeri s reakcióit, hanem álmait, félelmeit, az ismétlődő köröket, és persze a férfiakat. A Lana Del Rey univerzumban nincs olyan, hogy ne legyen szerelem, párkapcsolat, a te meg én hullámzása. Már az album felütése is ebbe a helyzetbe húz: a lemezcímet adó szám az ötvenes évek grandiózus romantikus vígjátékainak nyitányát idézi, és egy óda vagy odamondás az éretlen férfinak, a férfigyermeknek (man-child). Ez a megszólalásmód szinte végig megmarad: az énekes már túl van épp elég felforgató kapcsolaton (elég itt az Ultraviolence és a Honeymoon kibelező szerelmeire gondolni), hogy őszintén és élesen beszéljen a valóságról. Ez persze popzene, és a felszínesség benne alapkövetelmény, de a 34 éves Lana eljut oda, hogy a férfi az férfi, s mint olyan, annyi, amennyi, úgy kell elfogadni, ahogy van. De ez az album nem annyira a férfiról szól, mint a nőről: a Mariners Apartment Complex ars poeticája a szomorúságnak, az erőnek, a sötétségnek és a mélységnek, ami Lana, ahogy ő látja magát, és amihez rajongói évek óta biztonsággal kapcsolódnak. Az önbizalom száma ez, amelyben megbomlik a klasszikus felállás: „I’m your man”, mondja Lana a pasijának, mintegy jelezve: nincs túl nagy gond azzal, ha egy nő is erős. Kérdés, hogy készen-e áll a másik nem az új felállásra. A Norman f*****g Rockwell! legtöbb számán érezni Jack Antonoff produceri munkáját, aki egyben zenészként is oroszlánrészt...

Az intimitás múzeuma. Feldereng egy régi emlék…...

Vannak pillanatok, amelyeket hiába próbálnánk meg elmesélni, teljességükben megragadni – annyira mélyen személyesek, meghittek, komplexek és titokzatosak –, a szavak cserben hagynak. Sokszor csak a nem beszéd fejezheti ki azt, ami maga az intimitás. Ezeket a csendeket töri meg a Manuela Dospina és Raisa Hagiu elképzeléséből megszületett Museum of Intimacy (Az intimitás múzeuma) kiállítás, amely július 27-én nyílt meg a kolozsvári White Cuib minigalériában. A két fiatal művész (Dospina 1992-ben, Hagiu 1993-ban született) olyan munkákat, fotókat és szövegeket, kölcsönkért történeteket, emlékeket és gondolatokat mutat meg, amelyek az egykor megélt intimitásérzés visszaadását kísérelik meg. A csöpp kiállítótérben alkalmunk nyílik bensőséges, önmegmutatásukban olykor nyers emberi történeteket megismerni. Családok, szerelmek, barátságok – az intimitás tapasztalásának leggyakoribb közegei – sejlenek fel egy-egy fotográfián, vagy rövid, költői eszmefuttatásban. Épp csak megvillan egy tenger felé tartó autó, egy hajnali beszélgetés, egy anya, egy kedves, egy találkozás, egy elválás – pillanatok, amelyek feltárva önmagukat, azonnal elillanak, még mielőtt giccsessé válnának, vagy végképp kiölnék szavakkal a bűbájt. Az aprócska White Cuib önmagában is egy intim közeg, és most, a júliusvégi kánikulában különösen jól esik egyedül, ráérősen végigpásztázni a kiállítást, farkasszemet nézni a sárgás-kopottas fotók néhai modelljeivel, megízlelni a vallomásokat. Mintha kedves barátokkal kávéznánk, olyan ez az intimitásmúzeum: a szövegek közvetlensége, a történetek hétköznapisága, az elkapott momentumok zavartalansága és a mesélők szívélyessége azt az érzetet keltik, hogy kiérdemelvén bizalmukat, belépést nyertünk lelkük legrejtettebb zugaiba. Ebben a felállásban mi csak ülünk, kortyoljuk a teát vagy a feketét, és hallgatunk, mert épp a másik van soron: a másik, aki csillogó szemmel vagy könnyeivel küszködve, karakán mosollyal vagy hadarva, elmond egy intim történetet az életéből, amelyet sehonnan, senki mástól nem tudhatnánk meg. Cserébe az aktív, ítéletektől mentes hallgatás és a teljes jelenlét ajándékát nyújthatjuk. Az intimitás megélése pszichológiai jóllétünk kulcsa, és minél gyakrabban, lehetőleg minél több közeli emberrel élünk át meghitt, bensőséges, bizalmas...