Nézz iPhone-okat zúzó, Amerikára dühös törököket! aug17

Nézz iPhone-okat zúzó, Amerikára dühös törököket!...

A török gazdaság jókora bajban van a török líra árfolyamának bezuhanása miatt, amiért a Recep Tayyip Erdogan államfő elsősorban a nyugati spekulánsokat tette felelőssé. Majd amikor Donald Trump a bajt tetézve még amerikai szankciókat is bejelentett Törökország ellen, akkor Erdogan arra kérte a török népet, hogy bojkottálják az amerikai termékek megvásárlását, az iPhone telefonokat külön meg is említette. Az Apple termékek bojkottjára való felhívás alapból hülyeség. Az amerikai vállalat minden bizonnyal nem a török piac bezuhanásától félti az egyébként amúgy is Azsiában gyártott telefonjaik iránti keresletet. Ráadásul az Apple telefonjainak ára a török líra dollárhoz viszonyított árfolyamától függ, el lehet képzelni, hogy a törököknek most éppen az új Apple készülék beszerzése a legfontosabb problémája. A felhívás azonban a teljhatalmú elnök híveit megtalálta, akik “minden iPhone-t összetörök” török üzzemódba váltottak, és azt szerencsére meg is osztották a közösségi médiában. <blockquote class=”twitter-tweet” data-conversation=”none” data-lang=”hu”><p lang=”en” dir=”ltr”>This is a classic! This Turkish man is chopping several one dollar bills! <a href=”https://t.co/oiwgR4JcF2″>pic.twitter.com/oiwgR4JcF2</a></p>&mdash; Mutlu Civiroglu (@mutludc) <a href=”https://twitter.com/mutludc/status/1030216625931399169?ref_src=twsrc%5Etfw”>2018. augusztus 16.</a></blockquote> <script async src=”https://platform.twitter.com/widgets.js” charset=”utf-8″></script> Another iPhone execution bu an angry Turk. This time with a baseball bat! pic.twitter.com/AN31WlhOlM — Mutlu Civiroglu (@mutludc) 2018. augusztus 16. Volt aki sajtótájékoztatót is összehívott a performansz miatt. Az alábbi videóban egy Samsung is áldozatul esik: Persze nem csak az iPhone-zúzás trendi most Törökörszágban, hanem a dolláraprítás is. This is a classic! This Turkish man is chopping several one dollar bills! pic.twitter.com/oiwgR4JcF2 — Mutlu Civiroglu (@mutludc) 2018. augusztus 16....