Ezt is megértük: szójaszószba lógatják a heréjüket a TikTokozó tinédzserek, mert állítólag érzik az ízét

Az internetnek köszönhetően a világ legújabb tudományos felfedezései nagyon hamar eljutnak az emberekhez, sőt jelenleg annyi tudományos kutatás lát napvilágot naponta, hogy azokat egyszerűen lehetetlen lekövetni. Az internet, és a közösségi média korában viszont, amilyen gyorsan felejtünk, ugyanolyan gyorsan veszünk elő régen elfelejtett dolgokat is, és tekintünk azokra szenzációként.

Ezt tette a Monell Chemical Senses Center 2013-as kutatásával egy angol nyelvű TikTok-celeb is (a TikTok a fiatal generáció egyik legfelkapottabb online platformja, ahová a felhasználok „viccesnek”, „érdekesnek” szánt videókat töltenek fel, vagy éppen – ahogyan jelen esetben is – különböző kihívások elé állítják a követőiket, hogy azok aztán teljesítsék azokat, a kihívás teljesítését bizonyító videót pedig ők is töltsék fel az oldalukra).

Az említett angol nyelvű TikTok-celeb, aki olyan 15 év körüli lány lehet, arra kérte a fiú követőit, hogy azok mártsák be, vagy locsolják be a heréjüket szójaszósszal, mert az ott található ízlelőreceptorok miatt érezni fogják annak az ízét:

@cryinginthecarplease I need to know♬ original sound – cryinginthecar

És BUMM! Az internet robbant, fiatal fiúk ezrei töltöttek fel videót arról, amint éppen teljesítik a kihívást és a videóban nagy teátrálisan elő is adják, hogy tényleg érzik a szója ízét. Íme az egyik ilyen videó:

@alxjamesoh.. my god….. 🤭😳♬ original sound – alxjames

A TikTok-celeb – bár nem nevezi meg – a már említett kutatóközpont egyik 8 évvel ezelőtti tanulmányát olvashatta el a neten, amely azt taglalta, hogy az egerek heréin (is) találhatóak ízlelőreceptorok. A kutatók a ízérzékelést kutatták a rágcsálókon, amikor rájöttek, hogy nemcsak a rágcsálók nyelvén léteznek ízérzékelő receptorok, hanem a kemény szájpadláson, a belső szervekben (például gyomor és tüdő), a végbélben és a hím egyedek esetében a heréken is.

A kutatók azóta sem tudtak pontos magyarázatot adni, hogy ez miért van így, viszont a kísérleteik során rájöttek, hogyha az egerek receptorait eltávolítják a herékből, akkor csökken a spermaszám, az ondósejtek nem fejlődnek rendesen, és az állatok gyakorlatilag képtelenek az utódnemzésre.

A TikTok-celeb kihívása futótűzként terjedt az interneten, és a videomegosztó platformról már átkerült a Twitterre és a YouTube-ra is, ahol szintén nagy népszerűségnek örvend, de ahogy ez lenni szokott számos fiatal mellett – akik tényleg komolyan elhitték ezt a őrültségét – megjelentek azok is, akik paródiát csináltak az egészből és szerencsére a józanabb hangok is.

Többen is felhívták arra figyelmet, hogy bár ezek az ízlelőreceptorok valóban léteznek az egereknél, és úgy az emlősöknél általában, ennek következtében az embernél is, de azok valódi szerepe egyelőre nem tisztázott és nem lehet velük valódi ízeket érezni.

A herében található ízlelőreceptorok pedig nem is a herezacskón helyezkednek el, hanem a herezacskóban található heréken. Így hiába mártjuk azokat szójaszószba, csokoládékrémbe, vagy akár akácmézbe, úgysem fogunk ezáltal ízeket érezni. Tehát, aki azt állítja, hogy mégis, az vagy egyenesen hazudik, vagy csak beképzeli magának. Máskülönben pedig, gondoljuk arra, a tanulmány azt is említi, hogy ízlelőreceptorok a végbélben is találhatóak, és ha (szerencsére!) az ottani ízeket sem nagyon lehet érezni.

Comments

comments