Még a belügyminisztérium is a csodájára járt annak az egérlyuknak, amit 200 euróért adnának bérbe Kolozsváron feb08

Még a belügyminisztérium is a csodájára járt annak az egérlyuknak, amit 200 euróért adnának bérbe Kolozsváron...

A kincses városban több lakásbérlős csoport és ingatlanos cég is működik, amelyeknek kínálata között gyakran kapni olyan gyöngyszemeket, mint az a mindössze 11 négyzetméteres garzonlakás, amelyet a Panoramic Imobiliare Cluj osztott meg minap. A hirdetés azóta 19 ezer reakciónál, 6,9 ezer megosztásnál 35 ezer hozzászólásnál tart. Ugyanis a lakás olyan kicsi, hogy szemlátomást még egy ágy se férne be, ezért az ingatlanosnak igencsak megmozgatta a kreativitását, hogy kiadhatóvá tegye. Úgy oldotta meg, hogy inkább stúdióként hirdették meg. De ennél tovább is mentek, hisz az egérlyuk méretű szobát, a vele járó gyufaskatulyányi fürdővel és a „keress magadnak parkolóhelyet, a környéken találsz” mottóval 200 euróért, azaz majdnem ezer lejért adnák ki. De az is lehet, hogy már ki is adták… ki nem harapna rá egy ilyen jó ajánlatra… A Györgyfalvi negyedi (Zambile utca 21) lakáshirdetés pedig még Románia belügyminisztériumának kommunikációs csapatát is megihlette, humorgyanúsan azt írták top kommentjükben, hogy „Nu ne interesează garsoniera. Vrem să angajăm fotograful!” – ami annyit tesz, nekik nem is a garzon, hanem az a profi fotós tetszett meg, aki ezt a menthetetlen ajánlatot mégis képes volt feldobni azzal, hogy több szemszögből is képet készített róla. A több tízezer hozzászólás között ezek voltak a legek, azaz legviccesebbek/legnépszerűbbek: – Ki kéne venni az asztalt, azt a benyomást kelti, hogy kicsi a hely – A bankkártyámon is több hely van, mint ebben a garzonban – Házavató ajándék gyanánt ezt az evőeszközkészletet ajánlom annak, aki beköltözik: – Nőként megmondhatom, hát elég kicsi… – Nem lesz gondom azzal, ha WC-re megyek és elfelejtem elvenni a telefont, mert onnan is elérem – Egy videóhívásra sincs hely – Ha családi pizzát rendelnék, kíváncsi vagyok, be tudnám-e vinni az ajtón, vagy szeletről szeletre kellene behozzam – Elmentem megnézni a kérót. Síkosítóra volt szükségem, hogy be tudjak csusszanni az ajtón!...

Daruval ért célba a pizza egy kolozsvári építkezés munkásaihoz...

Nincs lehetetlen egy éhes ember számára, ha pedig valaki bármikor is kételkedett volna ennek a mondásnak az igazságtartalmában, akkor még biztosan nem hallott a kolozsvári építőmunkások és futárcég koprodukciójáról, amikor is: a kaja kiszállítása érdekében egy darut is képesek voltak bevetni.   A rendkívüli eseményre pár napja lett figyelmes egy kolozsvári portál, a Știri de Cluj, a lap beszámolója alapján a munkások egy rakás pizzát rendeltek a futárcégtől, de az ebédszünetükre túlságosan macerás, és sok időt igénylő lett volna, ha munkapontjaikat elhagyják. Az építkezési cég alkalmazottjai, hogy ezt a problémát áthidalják, frappáns ötlettel álltak elő. Eszükbe jutott, hogy az építkezési telepen számos eszköz áll a rendelkezésükre, többek között egy daru is. Kaptak is az alkalmon, és a két táskányi pizzát a darura kötötték, majd azzal pillanatok alatt a munkapontra juttatták. A megoldással pedig időt és energiát is megspóroltak. A pizzaszállítók pedig a hirtelen jött megoldáson fellelkesedve kijelentették, első alkalommal hódították meg egy daru segítségével az eget, ez pedig a légi szállításnak csak az első lépése volt. Februárban együtt fognak működni a NASA-val, és megkezdik a pizzák kiszállítását a Holdra is! – nyilván ehhez a művelethez már nem darut, hanem űrhajókat kell majd használjanak. Képernyőmentések forrása:...

Ez a vásárló az önkiszolgáló kasszás rémálom után „sohatöbbet” felkiáltással távozott a szupermarketből...

Gyakori jelenség egyes szupermarketekben, hogy amíg a kasszáknál méteres sorok állnak, addig az önkiszolgálós kasszáknál alig van egy-egy vállalkozó szellemű vásárló. Az időtakarékos megoldás ugyanis sok helyen még tájidegenként hat és az újfajta tudás elsajátítására nem mindenki vállalkozik. Különösen igaz ez Székelyföldön, ahol a kasszások önkiszolgáló gépekre cserélése még egyes helyeken gyerekcipőben jár. Ahogy azonban az új fajta trend máshol egyre inkább elterjedtebbé, megszokottabbá válik, annál nagyobb figyelmet kap, hogy mi történik a szomszéd kertjében, akarom mondani, a szomszédos település szupermarketében. S bár sok más város lakosát is nyakon lehetne csípni, hogy az új technológiát bottal se piszkálná meg, a Csej Sápte Ánj Din Árdeál csoport tagjai most épp Kézdivásárhelyt szúrták ki maguknak, mint azt a helyet, ahol még nem igazán vált be a dolog.   S bár önmagában ez még nem lenne hírértékű, szerkesztőségünk kiszúrt egy olyan történetet is a bejegyzés alatti hozzászólások között, amit viszont nagyon is érdemesnek találtunk (a szerző engedélyével), hogy nagyobb nyilvánosság elé tárjuk, és módosítások nélkül közöljük. Ezzel párhuzamosan pedig mindenkit arra biztatnánk, hogy a közösségi médiás bejegyzésünk alatt mesélje el saját történetét is! „Miután számomra is ismeretlen okokból kifolyólag a Carrefourban szocializálódtam önfizető metódusban hónapokig, véletlenül visszakeveredtem a Kauflandba vásárolni és felbuzdulva előzetes jó tapasztalataimon, rögtön az önfizetőbe rohantam, ahol végül is sikerült egy alkalmazott segítségével lefagyasztani a teljes mérlegrendszert, aminek az újraindításához szükséges black box egy széfbe van rejtve, amihez csak néhányaknak adatik kulcs, majd még háromszor lefagyasztani, error messageket kidobatni géppel, amíg már csak a blue screen maradt, közben számtalanszor ráförmedtünk jogtalanul a 7 éves gyermekemre, amiért legsűrűbb unalmában hozzáért a 7 éves ujjával a mérleg széléhez, majd jött még két alkalmazott – magasabb beosztással, és egy biztonsági őr, majd ők is összevesztek egymás között, hogy ki a hülyébb, miközben a gép kitartóan pittyogott a blue screen...

Ilyenek lennének a székelyföldi települések címerei, ha az internet népére bíznák a tervezést...

A székelyudvarhelyi címerbotrányról szóló hírünk a Csej Sápte Ánj Din Árdéál Facebook-csoport fantáziáját is beindította, és az állatok elleni erőszakra való felbujtás alkalmasságának vizsgálata egy egész mém-eventet magával hozott. Ebben a Csej Sáptes admin arra kérte a csoporttagokat, hogy készítsék el saját meglátásuk szerint az erdélyi települések címereit, kifejezve az adott település sajátosságait. „Nem kell photoshop zseninek lenni: a tartalom a lényeg, amiket a címerre teszel” – biztatta a tagokat a ‘seful máre’. Jöttek is rendesen egymás után a jobbnál jobb címerek, mutatjuk a legjobbakat: Ezeknél a fiktív címereknél már csak a valóság jobb! Kollégánk pedig a T-Rexen össze is gyűjtötte közülük azokat, amelyek az udvarhelyihez hasonlóan problémásak lehetnek a törvény színe előtt, ha a tét az állatok elleni erőszakra buzdítás. Spoiler alert! Nagyon sok ilyen van… Nálam Nyárádszereda vitte a prímet:...

Jó sok település címerét kellene még megvizsgálnia az ügyészségnek, ha ki akarja gyomlálni a megölt címerállatokat...

A Legfelsőbb Ügyészség eljárást kezdeményez Székelyudvarhely tavaly elfogadott városcímerével kapcsolatban, mert felmerült a gyanú, az állatok ellen elkövetett kegyetlenségre bujt fel azzal, hogy egy átszúrt medvefejet ábrázol. Az egyelőre nem világos, hogy a Legfelsőbb Ügyészség feljelentés nyomán, vagy pedig hivatalból indította az eljárást, de én inkább az előbbire tippelnék, mert különben elég hiányos a figyelmük. A címerállat az egyik legelterjedtebb heraldikai kép, alig van olyan címer, amelyben ne fordulna elő állat. Ezek, vagy létezők, vagy mesebeliek, mint például a griff, sárkány, egyszarvú, részint stilizáltak (sas, oroszlán). Helyzetük feltüntetésére a címertan különböző kifejezéseket használ. Letépettnek nevezik, ha egy bizonyos állati tag (fej, láb) jelenik meg, és ha a vágás nem sima, hanem rojtozott; levágottnak, ha a vágás sima; fegyverzett az állat, ha nyelvvel, karmokkal, illetve patákkal s szarvakkal kerülnek ábrázolásra, fegyvertelen, ha ezek hiányzanak; övezett az állat, ha színes sáv van dereka körül; guggoló, ha guggoló helyzetben ábrázolják, és így tovább. Példaként említhetnénk Marosvásárhely címerét, ami szintén egy átszúrt medvefejet ábrázol, és ha az előző osztályozás nézzük, akkor ez egy tépett címerállat: Viszont nem csak Székelyudvarhely és Marosvásárhely címeri ábrázolnak halálukon lévő állatokat. Nyárádszereda tavaly elfogadott címerében pedig egy átlőtt fejű, aranyszínű oroszlán látható. A Kovászna megyei Vargyas címerében pedig egy átlőtt nyakú hattyú látható, ami lehet, hogy nem veszélyes a kovásznai hattyúkra nézve, de mindenképp “rossz az üzenete”. A Iaşi megyei község címerében egy átlőtt nyakú őz tűnik épp el egy koronában. Az sem feltétlen állatbarát cselekedet, hogy számos romániai település címere is azt ábrázolja, két kisgyerek egy farkas emlőjét szopja. Például ott van a Fehér megyei Balázsfalva vagy az Olt megyei Caracal is. Sőt, hosszú lenne azokat a településeket felsorolni, ahol egyenesen állatot gyilkolnak a címerben, ahol Szent György épp leszúrja a sárkányt, ami ugye állat, még akkor is, ha mitológiai. Zilah, Tasnád, Giurgiu vagy Szucsáva is olyan település, aminek a neve alapján...

Annyira elszállt ötletnek tartják a kolozsváriak a metrót, hogy a mémgyárak nem tudnak leállni jan27

Annyira elszállt ötletnek tartják a kolozsváriak a metrót, hogy a mémgyárak nem tudnak leállni...

Sorin Grindeanu miniszterelnökhelyettes bejelentette, hogy aláírták a kolozsvári és szászfenesi metró építésére vonatkozó együttműködési protokollumot. Az internet népe pedig már megint humorral reagált Emil Boc kolozsvári polgármester sokáig csak álomnak tűnő tervére – ami nyomokban még most irreálisnak tűnő elemeket tartalmaz. A politikus szerint ugyanis a tervezett 19 megállóból az első 9-et már 2026-ig létrehozzák, azaz mindössze négy év múlva elvégzik az alapmunkálatokat! Továbbá 21 km lesz az útvonal, 2 milliárd euróba fog kerülni és az előzetes becslések alapján már 2030-ban naponta akár 164 000 utast is szállíthat. Ez pedig Boc városában eléggé valószínűtlennek tűnik, hiszen a kifelé mutatott öt csillagos városképpel ellentétben éveket és képviselői mandátumokat kell várni egy még most sem átadott hídra, egy körgyűrűre és több évtized után is úgy adnak át egy új hulladékkezelő központot, hogy az több szempontból is problémás. (Arról már említést sem érdemes tenni, hogy az első pillanatban kezeletlenül vitték oda az ideiglenes lerakóból a több tonna toxikus szemetet és a megyei szelektív hulladékgyűjtésben sem jelentett valós megoldást.) Mindezek tudatában tehát, a kolozsváriak meghökkenése és szkepticizmusa a bejelentés hallatán érthető valahol, amikor pedig valamin megütközik a sokat látott szem és csak pislog, sokszor előtör a kreativitás, mint az már a kolozsvári metró eddigi történetében is láthattuk: Ez pedig a mostani bejelentés kapcsán sem maradt el, hisz kolozsvári magyarok egy csoportja azzal kezdett el viccelődni, hogy amennyiben Boc álma megfeneklene, mégis ki lenne az, aki kihúzná, khm… a vakondtúrásból szegény polgármestert, hogy el ne hulljon a maradék haja. Vannak, akik a kreatív energiákat arra használták fel, hogy kitalálják: mire nevezhetnék át a metroállomásokat, ha történetesen Orbán Viktor írná alá az együttműködési tervet és inkább átvenné a metró adóforintókból való finanszírozását. “2026, az utolsó ásónyom” és “az első kilenc megálló alapmunkálatai el kell készüljenek 2026-ig” közötti politikai elnyilatkozás-olimpiász fölötti szégyenében...

Romániában folytatódik a La casa de papel?! – a belügy viccesre vette a figurát...

Mindig jókat lehet nevetni azon, ha a hivatalos szervek nem veszik magukat túl komolyan. A belügyminisztérium vicce pedig most pont ilyen. Mondjuk nekem leginkább most azért működött, mert pár napja jött létre az a kormánykoalíció, amit a politikai elemzők szerint egy dolog tart egyben: ez pedig a pénz – vagyis inkább ennek az elköltése, saját célokra… De mi is történt pontosan? A román Netflix a reggel azt írta ki a Facebookra, „Jó reggelt azoknak, akik látták a La Casa de Papel befejezését, és szükségük van egy kis időre, hogy felépüljenek” – fokozva a hangulatot, amit A nagy pénzrablás befejező részei már így eléggé felfokoztak. Erre reagált váratlanul a Belügyminisztérium hivatalos oldala, mondván, hogy a sorozatnak a Netflix állításával ellentétben közel sincs vége. Az ugyanis Romániában folytatódik, erről pedig képeik is vannak.   Az egyik legemlékezetesebb tréfát egyébként a román titkosszolgálat követte el, amely a 2019-es évet ezzel köszöntötte Románia lakosságát: A „Și în 2019 să ne auzim de bine!” elvileg román jókívánság lenne, és normális esetben azt jelentené, hogy 2019-ben is jókat halljunk rólad! – ha viszont ezt a SRI mondja egy piros telefonos illusztrációval, akkor az igen csak áthallásos tud lenni. (Pláne, ha tudjuk, hogy a SRI 2005 és 2016 között hatmillió embert hallgatott le.)...

Șoșoacă Hannibal Lecter bőrébe bújt egy parlamenti felszólalás erejéig...

December 6-át írunk. Átlagos, tél eleji, szürke és ködös nap. Néhol esik az eső, a hegyekben hull a hó, az átlaghőmérséklet az időszaknak megfelelően kellemesen hűvös (de nem túl fagyos!). A szorgos romániai munkavállalók mellett a parlamenti képviselők és szenátorok is végzik a dolgukat, elutaztak Bukarestbe, hogy a román alkotmány fennállásának évfordulójáról emlékezzenek meg (a pontosság kedvéért tegyük hozzá: az alkotmány 1991. december 8-tól érvényes). Ettől függetlenül reggel egy tökéletesen unalmas hétfői napnak néztünk elébe, hisz keveseket érint meg az  alkotmány létrejöttének története. Csakhogy a parlament hétfői ülése ismét bohózatba csapott át. Az AUR párt által felbérelt Mikulás virgácsot ajándékozott az új kormányt alakító pártok vezetőinek, meg az államfőnek. Az egyik csibész, Ciolacu PSD-elnök rögtön vette a lapot, el is fogadta a jelképes ajándékot. A nap fénypontja pedig akkor jött el, amikor színre lépett Diana Șoșoacă, az egykor AUR-ban politizáló szenátor, aki felszólalása végén szájkosarat tett magára. Igen: SZÁJKOSARAT. Ekkor elmondta, hogy ő is levelet írt a Mikulásnak, hozzon ajándékot az alkotmány fennállásának emlékezetére (milyen figyelmes!). Szent Miklós persze rém komolyan vette Șoșoacă kívánságát és ezzel a szájkosárral ajándékozta meg őt, hogy majd a parlament előtt elmondhassa, az államfő és az országvezetés csúfot űz az alkotmányból. “Le a szájkosárral” és “Éljen a szabad Románia!” – hangoztatta. Az oltásellenességet promováló szenátornak minden bizonnyal olyan tanácsadói lehetnek, akik ismerik a nagy kultfilmek címeit, a mai akcióval pedig szerény tippünk szerint A bárányok hallgatnak című filmre hajaznak. (Azaz, talán arra, hogy Románia népe egy nagy juhcsorda, amely gondolkodás nélkül követi vezetőit.) De hogy Șoșoacănak mi köze lehet Hannibal Lecterhez , abba már inkább nem is merünk belegondolni… A másik lehetőség, hogy üzenetükkel egy posztapokaliptikus világ eljövetelére számítanak, így 2022-re egy Mad Max-szerű élet jöhet a koronavírus-járványnak köszönhetően. Íme: Najó, talán túl messze mentünk a mai nap eseményeinek értelmezésében, így...

Megérkezett az idei szezon karácsonyi reklámja: bepasizott a Mikulás!...

Megérkezett az idei szezon legemlékezetesebb karácsonyi reklámja, a norvég postaszolgálat, a Posten készíttette, és azt meséli el, hogyan szeret bele a Mikulás egy férfiba és hogyan válnak egy párrá. Gyorsan meg is mutatom: I år får julenissen avlasting 🎅🏻 God jul og godt nytt år! ✨🎄#loveislove pic.twitter.com/jXBUz5h8js — Posten Norge AS (@postennorge) November 23, 2021 Amikor Harry megismerte a Mikulást című reklám karácsonyról karácsonyra mutatja be, hogy alakul szerelemmé a két férfi közötti kapcsolat. Az külön értékelendő, hogy nem egy megfiatalított Mikulást látunk, hanem a készítők bevállalták, hogy bizony őszes szakállal is szerelembe eshet az ember. Először Harry épp csak meglátja a Mikulást, amint leteszi az ajándékot a fa alá, következő alkalommal már hosszasan elbeszélgetnek. Ezután Harry már a kanapén szundikálva várja a Mikulást, aki annyit mond neki horkolsz, és átad neki egy ajándékot. Végül Harry levelet ír a Mikulásnak: „Dear Santa, all I want for Christmas is you”. A zárójelenetben már a norvég posta alkalmazottja viszi házhoz az ajándékot, mert a Mikulás szabadnapot kapott, hogy a pasijával tölthesse a karácsonyt. A történettel a norvég posta arra emlékszik, hogy 2022-ben lesz 50 éve annak, hogy Norvégiában dekriminalizálták a homoszexualitást. Nálunk idén volt épp 20 éve, hogy 2001-ben kikerült a büntetőtörvénykönyvből az azonos neműek közötti szexuális aktus büntethetősége (itt találtok egy kronológiát 2017-ből a romániai LMBTQ-emberekkel kapcsolatos törvénykezésről), de a román posta valamiért ezt nem reklámozta. Még bélyeget sem bocsátott ki az alkalomból, pedig azt legalább havonta 4-5 alkalommal szokott. Idén például megemlékeztek az ország királyainak a szenvedélyeiről, Mihály király születésének centenáriumáról, Marosvásárhelyről, a román olimpiai érmesekről és a 60 éves Nadiaról is. Elég hosszú története van már nálam a karácsonyi reklámoknak. Évekig rendszeresen követtem a John Lewis áruházlánc legendás karácsonyi reklámjait, de aztán eléggé megkoptak, az idei megjelenésének nem is szántam külön posztot, de...

Hercegek és szolgálólányok mellett is feltűnnek tiszteletbeli szerkesztőségi kutyánk, Ödön hasonmásai...

Már Romániában is elérhető a Google legújabb szolgáltatása, ami a házi kedvencünk művészi “ikertestvérét” segít megkeresni. A Google Arts & Culture Pet Portraits nevű szolgáltatása “az első olyan gépi tanulással működő funkció, amelynek segítségével háziállatunk hasonmására találhatunk rá több mint 10 000 műalkotás között”. A alkalmazás úgy működik, hogy fényképet töltesz fel a  kis kedvencről, aztán az algoritmus felismeri az állatot, és összehasonlítja a múzeumi partnereik gyűjteményeiben található alkotások állataival, és megmutatja, melyikhez hasonlít a leginkább. Összesen hétféle állatcsoportban kereshetünk hasonmásokat: kutyák, macskák, madarak, halak, hüllők, lovak és nyulak. Adott volt a lehetőség, hogy megnézzük, a tiszteletbeli szerkesztőségi kutyánk, Ödön, mihez hasonlatos. Ezek lettek az eredmények. Csak olyan képeket mutatok, amelynek eredetije jogtisztán használható. A legnagyobb egyezés a Lee Je-chang 1934-ben készült rajzával látható, ami a modern és kortárs művészetek múzeumában látható Szöulban. Itt nézheted meg a képet. Szintén 90 százalék fölötti találatot mutat a Laurent Pécheux I. Fülöp parmai herceg portréján látható kutyával. Ennek megmutatom az eredetijét is. Nem nagy meglepetés, hogy hasonlít egy kutyára. A George Stubbs által megfestett vízispániellel is erős az egyezés. Pláne, ha azt is hozzátesszük, hogy az uszkárokat vízből való apportírozásra tenyésztették ki, szóval eléggé víziek. Itt az eredeti. Bekerült még a válogatásba a fiatalabb Enoch Seeman Sir James Dashwoodról készített portréja is, amelyen természetesen feltűnik a kutyája is, ami nem egy tacskó. A kép egyébként Metropolitan Művészeti Múzeumban látható, New Yorkban. A legfurcsább egyezés Abraham van Strij holland festő Belső katonával és szolgálólánnyal című képével mutatja, de ha eltekintünk a színtől, akkor van benne igazság. Ezt sajnos csak belinkelve tudom megmutatni. Jó keresgélést nektek is! És boldog névnapot, Ödön! Van itt egy jobb kép is...