Most megnézheted, hogy járt-e a lakóhelyeden Mátyás király...

A tavalyi Mátyás király-emlékév keretén belül jelent meg egy sziper-szuper weblap, amin meg lehet nézni, hogy merre járt életében Mátyás király és második felesége, Aragóniai Beatrix. A weblap kattintva meglepően szép dizájn fogad, amely a MOME techlab munkája. A weblapon Közép-Kelet-Európa korabeli térképén követhetjük 1458-tól 1490-ig, hogy a történelmi források szerint merre járt a két koronás fő, amelyet a térképen kis sárga pajzsok jelölnek, ezekből pedig nyilak ágaznak szerte-szét, attól függően, hogy honnan hová vezetett az útjuk. A jelölés annál világosabb, minél korább járt arra az uralkodó és felesége.   A településekre kattintva láthatóvá válik, hogy pontosan melyik dátumon járt ott az igazságos király, illetve az ehhez fűzött tudományos lábjegyzeteket, illetve a középkori oklevél eredeti szövegét is elolvashatjuk. A weblapot fejlesztő Magyar Nemzeti Levéltár a jövőben szeretné további uralkodókkal is bővíteni a térképet, például Luxemburgi Zsigmonddal és Hunyadi Jánossal. A weblap annak az Időgép mozgalomnak a részének tekinthető, amely a rendelkezésünkre álló hatalmas adatmennyiségből kívánja Európa 2000 éves történetét leképezni. Hasonlóan izgalmas projekt a Budapest időgép weblapja, ahol rá lehet keresni régi budapesti utcanevekre, de ami a legérdekesebb, hogy szinte mindegyik régi háznak meg lehet nézni a korábbi tulajdonosait vagy az építészeti...

Április elseje, ahogy a nagyok csinálnák! ápr01

Április elseje, ahogy a nagyok csinálnák!...

No, az van, hogy a múlt-kor történelmi magazin megtalálta a legjobb április tréfát, ha már mindenkinek mókáznia kell ma, akkor miért ne nézzük meg, ahogyan a történelem nagyjai mókáznak? Nem éppen így ismerjük őket, de így mindegyikük szimpatikus lesz. Na jó, Sztálin csináljon, amit akar, akkor is egy rohadt tömeggyilkos marad! De itt van például a történelem legokosabbja, ahogyan önmagával bábozik: Aztán itt van az első ember, aki az űrbe jutott, Poszeidónnak öltözve. Pályatévesztett? Itt meg II. Miklós cár, ahogyan még szárnyal 1890-ben. Hát nagyot zuhant 28 évvel később… Mark Twain láthatóan jól érzi magát női kalapban. Paul Gauguin is pályát tévesztett? Éppen harmóniumon játszik, csak valamit elfelejtett. Franklin D. Roosevelt szekálja az unokatestvérét 1910-ben Richard Nixon levitál. Tényleg ő az első amerikai elnök, aki repült. A hivatalából. Olyan nincs, hogy valamit egy amerikai elnök tudjon, az angol király meg ne! VIII. Edwárd ráadásul párban is tud levitálni, itt például Wallis Simpsonnal. De térjünk vissza az orosz államférfiakra: Medvegyev például punk volt. Íme, így nézett ki 1986-ban: Roppant mókás ember ön, Joszif...