Az idők változnak, a kukák maradnak Csíkban...

The Times They are a Changin’ – énekelte először 1964-ben Bob Dylan, és lehet, hogy ifjonti lendületében úgy tűnt, minden szó igaz, ami elhagyja a száját, de az idő bebizonyította, hogy Dylannek kurvára nincs igaza. Már csak azért sincs, mert ez a dal most is ugyanolyan jól szól. De sokkal inkább azért nincs igaza, mert a dal üzenete azóta sem jutott el Csíkszeredáig. Pedig pont ott néztük, ahova minden üzenetnek elsőre kell befutnia: a vasútállomáson. Persze, nem akartunk egyből 50 évet átvizsgálni, de az a nyolc és fél sem semmi, amit megvizsgáltunk. 2007. augusztus végén eszembe jutott, hogy lefotózom az állomás kukáit, mert már sokadjára bosszantott fel a narancssárga kukák működési mechanizmusa – nevezetesen az, hogy ami fent befolyik, az lent rögtön kifolyik (bezzeg a rendszerváltás utáni Beatricét, azt ismerik Csíkban). Azért az tényleg kellemetlen, amikor az állomáson vásárolt szendvics elfogyasztása után a mustárral, ketchuppal és (ha külön kértük) majonézzel átitatott papírja a nadrágunkon landol. A mellékelt ábra mutatja a 2007-es és a pár nappal ezelőtti helyzetet (az idei fotókat Főcze János készítette).     És ha már lefotóztam a nyitott aljú kukát, akkor a szelektív hulladékgyűjtésre alkalmas (illetve az erre a célra szánt, valójában az elválasztó rekeszekbe járó zacskók hiánya miatt a célra teljesen alkalmatlan) kukákat is lefotóztam. Valószínűleg az állomási alkalmazottak tisztában voltak az örök igazsággal: a csíkiak nem válogatósak.     Hogy mi változott 8 és fél év alatt? Eltűnt a hamuzó. Ennyi. Elfújta a változás szele. A vonat halad, a kuka marad. A kuka marad? A vasútállomást idén végre felújítják. Talán végre a kukákat...