Timothée Chalamet most Ollókezű Edgárként hódít, Will Ferrell pedig a norvégok legyőzésére biztat...

Egy éve talán még elképzelhetetlennek tartottam volna a Super Bowlt Pepsi vagy Coca Cola reklám nélkül, pedig pontosan egy ilyen éjszakán vagyunk túl. Lement a 60. Super Bowl, és teljesen hiányoztak a korábbi években szinte kötelezőnek számító üdítőreklámok, alig volt – az alapnak számító – sörreklám, illetve a chipseket és egyéb rágcsálni valót is kevesebbet reklámoztak. A Pepsi a half-time show-t támogatta , a Coca Cola egyszerűen csak távol maradt, a Budweiser pedig a reklámra szánt összeget felajánlotta egy Ad Council nevű szervezetnek, amely minden erejével a távolságtartásra és az intézkedések betartására ösztönzi az embereket. És ez nem kevés, lévén hogy 30 másodpercnyi reklámidő 5,5 millió dollárba került. Az elmúlt egy év gyökeresen megváltoztatta a korábbi trendeket, és ez nem csak abban látszik, hogy kevesebb volt a sörreklám, helyette pedig egy sor olyan vállalat reklámozott, amely korábban soha. Például a házhoz szállítással foglalkozó DoorDash, az állásközvetítő Indeed vagy a használt autók eladásával foglalkozó Vroom. Többségük olyan, amely iránt a pandémia időszakában megnőtt az érdeklődés, és amelyek most fenn szeretnének ezt tartani. A társadalmi felelősségvállalás pedig nem csak a Budweiserre volt jellemző: új technológiák, még több digitalizáció és fenntarthatóság, előtérben a hazaival, mind olyan hívószavak, ami köré az idei reklámok többsége szerveződött. Itt megtaláljátok az összes reklámot is, viszont én is megosztok egy rövid váltogatást azokból, amelyek szerintem emlékezetesre sikerültek. Ez nem igazán szorul magyarázatra, nézzetek bele, és egyből tudjátok, hogy miért ragad meg még a sztárokat felvonultató áradatban is. A Oatly zabital reklámjában a cég vezérigazgatója (?) énekli a Wow No Cow című dalt. Jeff Bezos nem a szívem csücske, de az Amazon reklámját muszáj megosztanom, amelyben Michael B. Jordan személyesíti meg Alexát. Azt igazán nem mondhatjuk, hogy az online straming szolgáltatások nem kaszáltak volna nagyot a járvány alatt. A Disney el is mondja,...

A Trónok harcától Andy Warholig: idén is összegeztük a Super Bowl legjobb reklámjait...

A New England Patriots a tudósítások szerint egy kínkeserves meccsen verte meg a Los Angeles Rams csapatát a Super Bowl döntőjében, de lapozzunk, és nézzük meg azt, ami mindenkit érdekel, nem csak a sportrajongókat. A meccs félidejében vetített reklámokat. Úgy nézzétek az alábbi videókat, hogy egy fél percnyi reklámért 5 millió dollárt kellett kifizetni. Az első, ami szembe jött reggel (rögtön ébredés után, amikor még az ágyban fekve elkezdtem az Instagramot pörgetni) a Bud Light és a Trónok harca szerelemgyereke, amelyben a Hegy kivégezte a márka Kabalalovagját.  Egy kicsit ahhoz hasonlóan, ahogyan Oberyn Martellel is végzett. De azért az első éved lovagi tornájára is van utalás, amikor a Hegy (még emberként) feltűnt a sorozatban. Mást ne mondjak, megragadták az utolsó kínálkozó alkalmat. Sokan vártak egy Trónok harca előzetest a Super Bowl idejére, de nem jött, olyan pletykát is olvastam már, hogy nem is fog olyan klasszikus jönni, amit a rajongók képkockánként kielemezhetnek.     Maradjunk még egy kicsit a sörnél. Bár annál nagyobbat nem lehet gurítani, ha valaki a Trónok harcával fog össze, de azért a társadalmi felelősségvállalás sem rossz téma. A Budweiser a szél erejével reklámozza magát, meg egy Bob Dylan-számmal.   A Stella Artois semmi menőt nem akart, viszont vicces sem nagyon lett az, hogy Carrie Bradshaw nem akar Cosmopolitant. Na jó, egy kicsit azért vicces, ezért osztjuk meg veletek.     Focimeccs közben (még akkor is, ha amerikai) a sör és ropi alap, nem véletlen, hogy ennyi sörös reklámot kapunk. Ez a kis cuki lesz az egyik utolsó: arról a szomorú robotról, ki nem élvezheti a sört, ebben ez esetben a Michelob ULTRA-t.     Azért az egyik utolsó, mert azt is megtudhatjuk, hogy miről marad le a robot, az egész egy ASMR-videóval ötvözve. Azért mindent bevetnek, maradjunk annyiban.     Még egy kicsit maradok a folyadékoknál,...

Ezek a legjobb Super Bowl-reklámok idén...

Csak a rend kedvéért, a Philadelphia Eagles 41-33 arányban győzött a New England Patriotsszal szemben az amerikai foci bajnokság 52. döntőjében. Az eredményen túl leginkább a Super Bowl félidejének legjobb reklámjai lehetnek érdekesek, legalábbis számomra. Ezeket szedtem össze nektek, és mutatom is meg. Ezt lehetne úgy is csinálni, hogy fogok egy amerikai válogatást, és egy az egyben eladom a sajátomként, de ezzel megúsznám a munkát. Inkább készítettem nektek egy sajátot, ami több idő, de na. Tide Azt sem gondoltam volna, hogy valaha egy mosópor reklámról azt mondom, jó, de a Tide megcsinálta. A lényeg annyi, hogy minden Super Bowlos reklám egyben Tide-reklám is, ameddig patyolat tiszta, vakítóan fehér ruhákban jelennek meg a szereplői. Sőt, ennek készült egy kiegészítése is, összeborulva az Old Spice-szal. Ezen azért nem kell annyira meglepődni, mert mindkettőnek a Procter & Gamble a gyártója, pont, mint az Arielnek vagy a Lenornak. Doritos vs. Mountain Dew Ice A vetített reklámok többsége olyan termékeket promovál, amit a szünetben épp fogyaszthatnának a nézők. A legütősebb ezek közül egyértelműn a Tűz és jég dalát (a gyengébbek kedvéért ez a Trónok harca sorozat alapját jelentő regénysorozat neve) idéző reklám lett, amiben a Tyrion Lannistert megformáló Peter Dinklage is feltűnik, meg Morgan Freeman is. Stella Artois A Super Bowl félideje általában a sörgyártók nagy pillanata, akik idén nem is annyira a termékeikre, hanem inkább a társadalmi felelősségvállalásukra hívják fel a figyelmet, illetve egy a sörnél is finomabb italra, a vízre. Főleg arra a vízre, amelyet segítenek eljuttatni a rászorulóknak. A Stella Artois a water.org-gal közösen indított kampányt, amiben egy limitált példányszámú (sörös)korsó megvásárolásával lehet támogatni azt, hogy akár 1 millió ember 5 évig vízhez jusson. Budweiser Az víz terjesztés vonalára ült fel a Budweiser is, akik azt idézik fel, hogy az elmúlt 30 évben 79 millió doboz...

Mém lett Katy Perry bal cápájából!...

Már csak azért megérte Katy Perryt felléptetni a Super Bowl félidejében, hogy a címben szereplő szókapcsolatot leírhassam utána. A “bal cápa”, avagy Left Shark meg a két szerencsétlen, cápának öltöztetett táncos közül a szerencsétlenebbik, akinek a jelmeze is szomorúbb, meg a mozdulatok se feltétlen jönnek ki neki: Persze az internet azonnal megszerette Bal Cápát, és lett pár Facebook-oldal (ez a leglájkoltabb) meg több Twitter-csatorna is. És elkerülhetetlenül beindult a mémgyár...

Megint volt Super Bowl! És igen, megint volt reklámszünet!...

És ezért összeszedtem nektek néhány menő/felkapott/cuki reklámot. Úgy nézzétek őket, hogy 30 másodpercnyi reklám levetítése 4,5 millió dollárba került. A legnagyobb felhajtás a Nationwide reklámja körül van, amelyben egy kisgyerek arról mesél, hogy mit nem tud már megtenni az életben, ugyanis már halott. Na, ezen aztán kiborult Amerika: Voltak sztárosak: Liam Neeson Bryan Cranston Walter White szerepében Danny Trejo Lindsay Lohan Bob Dylan Cukiság: A Budweiser reklámja már egy hete járja körbe a netet, pedig hivatalosan csak tegnap éjszakára készült: A Dove ezúttal az apák szívére hajtott rá: A Doritos egy sor reklámot készített, a nézők pedig ezek közül választhatták ki, hogy melyiket szeretnék látni. A győztes egy csomó pénzt nyert. A repülő malacos és a repülőgépes nyert: A mophie reklámját én nagyon bírtam: Természetesen idén is volt szexista reklám a Carl’s Jr.-tól: Az Always pedig feminista reklámmal állt elő: Először készült családon belüli erőszakra figyelmeztető Super Bowl-reklám: A nagyok így nyomultak: Microsoft Mercedes-Benz Pepsi Coca Cola...