Egy ideje bajban vagyok, amikor slamről kell “beszámolni”. Pláne, ha tematikus. Ha mondjuk egy bajnokság van, akkor le lehet írni, hogy ki hogyan szerepelt, meg nagyjából miről slammelt, meg ki hányadik lett. De amikor tematikus, mint tegnap, Mátyás király születésnapján, akkor nem nagyon van, amiről beszámolni. Leírhatnám, hogy a szervezők szerint volt kb. 300 ember. És hogy a fehér reneszánsz házra Banga Szilárd és Bányász Bertalan (Lamaskier) vizuális művészek videoprojekciója került, amelyet Fishman zenei aláfestése kísért. És hogy fellépett Vass Ákos, Horváth Benji, Keresztesi Dávid és André Feri, akik slammerek, tehát értelemszerűen slammeltek. És hogy a közönség ismét kitörő lelkesedéssel fogadta az ismerős utalásokat és az elmés poénokat. Vagy azt, hogy Mátyást minden irányból megközelítették: hallhattunk az emberről, a királyról, a történelmen átívelő szerepéről, a szoborról, a ló farkáról, és csak úgy, Kolozsvárról, amiben csak annyira van jelen Mátyás, mint a szülőháza meg a szobra, amúgy mi vagyunk benne, magyarok, románok, cigányok, stb. De ezeket nem lehet csak úgy beszámolni. Ha nem láttad a fekete hollókat a fehér falon, nem hallottad a beattel dúsított reneszánsz zenét, és nem tapsoltál egy nagyonottvan-mondaton, akkor kábé mindegy, mit írok. Tudok mutatni pár képet, és egy videót is, és az egy kicsit segít. Mátyásnak viszont nagyon boldog szülinapot csinálhattak ezek itt páran. Meg nekem is. Post by Slam Poetry Erdély. Fotók: Szénás Szabolcs, György Tamás via...