Kérvény a Majális utcába, koronavírus-járvány idején...

Alulírott Kulcsár Árpád újságíró, nagyon köszönöm az RMDSZ-nek, hogy nap mint nap erőteljes és hiteles tájékoztatást nyújt a koronavírus-járványról a magyar lakosságnak  – igaz, a sajtótermékek nagy része is ezen igyekszik. Szóval derék munka, amit végeznek, de… Péntekre meghívást kaptunk egy sajtótájékoztatóra az RMDSZ kolozsvári székházába, Szijjártó Péter magyar külügyminiszter toppant be Kolozsvárra, és ennek kapcsán, mint kiderült, a sajtó a helyszínen feltehetett összesen három kérdést. (Na persze, bizonyos sajtótermék többet is, ők valszeg azért, mert nem nagyon szoktak kellemetlen kérdéseket feltenni.) De azért szeretném kérvényezni Kelemen Hunortól és csapatától, hogy elsősorban magukra vigyázzanak, és ne ölelkezzenek, tartsanak távolságot, ahogyan azt tanácsolni szokták azokban a nagyon lelkiismeretes anyagokban, amelyeket mostanság olyan erővel szórnak. A szövetségi médiaanyagokon is jól látszik, hogy gondtalanul ülnek egymás mellett, másrészt baráti taperolással fordul egymás felé Szijjártó úr és Kelemen úr. Tekintve, hogy Kelemen Hunor az erdélyi magyar közösség egyik vezetője, kérném, hogy járjon el némiképp nagyobb óvatossággal! Mert ilyen esetben például elég könnyen átugrabugrálhat a koronavírus: Másrészt azt is kérném, hogy amennyiben járványügyben ismét eszükbe jut sajtótájékoztatót tartani, úgy azt ne a Majális utcai székház előterében szervezzék, ahol az operatőrök egymás vállának dőlve tudnak csak képet venni, és a többiek is heringként állunk/ülünk egymás mellett, hiszen ez nem indokolt. Egészen biztos lehetett volna nagyobb termet találni, vagy pedig akár kint megtartani, ahol legalább húsz fok volt, csodaszép tavasz és tűzött a nap. Szóval jelezném az RMDSZ felé, hogy a présből való kiszabadulás óta azon gondolkodom, nem kaphattam-e el valakitől, vagy éppenséggel adhattam át valakinek a vírust? Alulírott kérem, kicsit több odafigyeléssel kezeljük ezt a helyzetet, különben fennáll a bort iszik és vizet prédikál mondás igencsak áldatlan esete. Különösen abban a kontextusban, hogy Romániában jelenleg akár már több ezren is...

Pénteki pirítós: pénteken 14-től 18 óráig lehet büntetni az RMDSZ-t Szentgyörgyön...

A szavazók hallgattak Antal Árpád szavára és nem az EP-választásokkor leckéztették meg az RMDSZ-t. Antal Árpád ezért nagyon hálás és szeretné bebizonyítani, hogy nem igaz az, hogy csak választásokon lehetne a pártokat büntetni, hanem választások között is. Ezért korszerű büntetőszobákat rendeztek be a sepsiszentgyörgyi RMDSZ-székházban. Ha az akció sikeres lesz, márpedig Antal nagy sikert jósol, minden olyan választás után, amin a választók nem büntetik az RMDSZ-t, lehetőség lesz szobára hívni az RMDSZ vezetőket és ott jól megleckéztetni őket. “Alapvetően mázlisták vagyunk, nem mazochisták, de úgy gondoljuk, jobban járunk, ha néha a romániai magyaroknak is módjuk van levezetni a feszkót, ha már a választásokon nem szabad” – áll Antal Árpád közleményében. Akik Kelemen Hunor büntetőszobája előtt várakoznak, nem fognak unatkozni, mert tartalmas programot találtunk ki számukra, derül még ki a közleményből. Lehet például szelfizni Márkus Andrással, az RMDSZ kampány-stratégájával és lehet posztolni azokat az átiratokat, amelyeket az egykor a politikum üressége ellen lázadó ifjú (később a 888.hu akadémiáján maturizálódott) Márkus Kelemen Hunor verseiből írt. A kommunikációs géniusz olyan átiratokat készített az egykor értelmiségi körökben otthonosan mozgó, több mint ígéretes ifjú költő, Kelemen Hunor verseiből, amelyek közérthetők, rövidek és instant képesek irracionális félelmet kelteni a választókban. Porcsalmi Bálint büntetőszobája is hívogató. Lehetőség van arra, hogy folyamatosan visszakérdezz mindaddig, amíg nem kapsz érdemi választ azokra a kérdésekre, amelyeket a szellemes politikus szeret poénokkal hárítani. Antal Árpád természetesen a maga számára is biztosított egy büntetőszobát. Ott félelmetes, rózsaszín plüss korbácsokkal lehet ostorozni Tamás Sándort. Azért Tamás Sándort, mert Antal Árpádnak az fáj igazán, ha a barátait ostorozzák. “A büntetés komoly dolog. Megérdemeljük! Én nagyon komolyan veszek minden olyan jelzést, ami megegyezik az elképzeléseimmel” – áll még Antal Árpád közleményében. “De ez nem jelenti azt, hogy az RMDSZ-ben nem tudunk nevetni, felszabadultam örülni az életnek, mezítláb rohanni a hajnali...

Két történet egy plakátcirkusz margójára ápr26

Két történet egy plakátcirkusz margójára...

Plakátjainak eltávolíttatása miatt cenzúrával vádolja a román hatóságokat az RMDSZ. Achetez pas cher Coque personnalisée Ezt Kovács Péter kampányfőnök néhány Facebook-bejegyzéssel is nyomatékosította. “Szólásszabadságot akarunk, nem szekus cenzúrát. Coque iPhone X personnalisée Helyi rendőrség, vagy milícia? Elvtársak, kérjük, engedélyezzék ezt a plakátot” – áll az egyik képen abban a gif-ben, amit Kovács Facebook-oldalára posztolt. A Bukaresttel való szakítást illető képet pedig így módosította: Amikor a polgármesteri hivatal rendőrsége egy ellenőrzés során azt tapasztalta, hogy a plakátolóhelyek illegálisak, Kovács azt nyilatkozta, hogy politikai indíttatású volt a rendőrség ellenőrzése, hiszen, amíg nem kerültek ki az RMDSZ plakátjai, addig éveken keresztül zavartalanul működtek ezek a hirdetőfelületek. Hétfőn arról beszélt, hogy nevetséges az a feltételezés, hogy az RMDSZ plakátjai a szeparatizmust népszerűsítik. ——– Történt ezelőtt négy évvel, egy másik parlamenti választáskor, úgy december környékén, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt kitett egy plakátot Kolozsvár határában. Coque Samsung personnalisée Ezt: Ennek a történetnek semmi köze nincs a napokban zajló plakátcirkuszhoz. A Központi Választási Bizottság (BEC) RMDSZ-es tagja megszavazta, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt szászfenesi autonómia üzenetű plakátja törvényellenes. Coque4personnalisée Arra hivatkozott, hogy az autonómiáról, föderációról szóló kampány szembemegy az alkotmánnyal. Coque personnalisée A BEC RMDSZ-es tagja a Maszol.ro-nak akkor azt mondta: “ez az ügy nem arról szól, hogyan viszonyul az RMDSZ az...

A jelölt, aki Springsteent dúdol Marosvásárhely utcáin ápr07

A jelölt, aki Springsteent dúdol Marosvásárhely utcáin...

Bruce Springsteen Streets of Philapelphia című slágerének magyarra és a helyzetre adaptált verzióját énekelve rója Marosvásárhely utcáit Vass Levente RMDSZ-es képviselőjelölt egy animációs filmecskében, Coque Samsung personnalisée amelyet nemrég tett közzé Facebook-oldalán. A filmecske nagyon elüt minden mástól, Coque personnalisée pas cher amit az idei kampányban láttunk, Coque4personnalisée szimpi a grafikája, Coque personnalisée meg az is...

A Maros megyei RMDSZ hadat üzen az öltönygombolás szabályainak...

Bal oldalon az RMDSZ előválasztási kampányfőnöke, mint látható, coque de téléphone pas cher alsógombolós nézeteket vall. Coque personnalisée pas cher A város alpolgármestere a teljes gombolás híve, az RMDSZ polgármesterjelöltje szintén alsógombolós beállítottságú, Coque4personnalisée a megyei elnök pedig a teljes frontos begomboltságra törekszik. Coque personnalisée A kép burkolt üzenete: nemcsak a marosvásárhelyi politika, hanem az alapvető stílusszabályok is reformra...