“Bárcsak rákos lenne a fiam”...

Rendhagyó adománygyűjtő kampányba kezdett egy brit férfi, akinek a kisfia Duchenne-féle izomdystrophiában szenved – ilyenkor a rendhagyó szó jobb híján szerepel a mondatban, mert nehéz pontos kifejezést találni arra, hogy milyen is egy kampány, amelyben a férfi a címben szereplő mondattal próbálja felhívni a figyelmet; egy másik plakáton pedig kiskutya képével kér öt dollárt. Az apa persze nem “komolyan” kívánja, hogy rákos legyen a fia, hanem arra akarja felhívni a figyelmet, hogy a kis Harrison ritkább és kevésbé ismert betegsége kevésbé mozgatja meg az embereket. A kiskutyás kampánnyal pedig azt akarta bebizonyítani, hogy az állatoknak könnyebben adományoznak – és állítása szerint be is bizonyította: egy, a MSN-en futtatott kampányban kétszer annyian klikkeltek a kutyus képével feldobott reklámra, mint amikor a kisfia volt a képen. Az efféle húzásokat nagyon könnyű címkézni – nagyszerűnek vagy undorítónak, zseniálisnak vagy felháborítónak. Én nem szeretném, illetve csupán elgondolkodtatónak. Mert szinte bármit kijelentünk ebből az esetből kiindulva, ott van a másik fele is. Például Harrison szülei azt állítják, a rákról mindenki hallott, itt az ideje felhívni a figyelmet kevésbé ismert betegségekre. Ezzel szemben korábban az Ice Bucket Challenge kapcsán felmerült, hogy a hatalmas hype elvonta a figyelmet és a forrásokat egyéb (meg nem nevezett) jótékonysági kampányokról, illetve érintőlegesen az is, hogy sokkal többen szenvednek a tiszta ivóvíz hiányától, mint amiotrófiás laterálszklerózisban. Innen csak egy lépés a következő gondolat: miért kellene “kilóra” mérni egyik vagy másik betegség/helyzet áldozatait? Vagy ez nem is méricskélés, csupán annak tényszerű megállapítása, hogy amilyen betegségben többen szenvednek, annak kezelésére értelemszerűen több erőforrásra is van szükség? A Telegraph-os cikk címében feltett kérdés, miszerint miért adományoznak az emberek kutyák számára, amikor gyerekek halnak meg, azt az álszentséget juttatja eszünkbe, amikor a kóbor kutyás intézkedésekről szóló cikkekhez jönnek a hasonló kommentek. De azonnal látható a különbség is: utóbbiban állami...