Frissen nyilvánosságra hozott felvételeken beszél Nixon a negyven évvel ezelőtti lemondásáról...

1974. augusztus 9-én mondott le Richard Nixon, az Amerikai Egyesült Államok 37. elnöke. Az 1994-ben elhunyt republikánus államelnök nevéhez olyan zseniális húzások köthetőek, mint a Szovjetuniónak adott legcsúnyább geopolitikai pofon, a híres nyitása a kommunista Kína fele, amely így visszakerült az őt megillető helyre a világpolitikai palettán. Ez azt jelentette, hogy véget ér az az ellentmondásos állapot, amikor a kontinensnyi kommunista Kína helyét az ENSZ-ben 1949 és 1971 között a kínai belharcból vesztesen kikerülő kínai nacionalisták által Tajvanon megalakított Kínai Köztársaság foglalta el. Ezzel ráadásul újra megvalósult a Szovjetunió elszigetelése is, amelyik már egy ideje a kommunista világon belüli elsőbbségért küzdött Kínával, sőt, néhány határ menti háborút is vívott vele. Ő fejezte be a rendkívül népszerűtlenné vált vietnami háborút. Ő volt az első amerikai államelnök, aki meglátogatta Kínát, de a Szovjetunióban is első hivatalban lévő amerikai elnökként járt. Mindezek mellett csúnyán belebukott a Watergate-botrányba és azért kellett végül lemondania, hogy elkerülje az úgynevezett impeachmentet, a Kongresszus államelnökre vonatkozó bizalmi szavazását. A Watergate-botrány az Edward Snowden-féle szivárogtatásig az Amerikai Egyesült Államok legsúlyosabb lehallgatási botrányát jelentette, igaz, hogy abban az időben “csak” az ellenzéki demokratákat akarták lehallgatni, és nem az egész világot. A Richard Nixon Alapítvány és a Richard Nixon Elnöki Könyvtár és Múzeum vágatlanul közli azokat a felvételeket, amelyek 1983. júniusában készültek, és amelyeken Nixon személyes élményeit meséli el az utolsó Fehér Házban töltött napjairól. Az Egy államelnök lemond című sorozatban úgy teszik közzé a videókat, hogy napra pontosan kövessék a negyven évvel ezelőtti eseményeket. A sorozat augusztus 5-én indul és augusztus 9-én, az elnök lemondásának évfordulóján fejeződik...

Április elseje, ahogy a nagyok csinálnák! ápr01

Április elseje, ahogy a nagyok csinálnák!...

No, az van, hogy a múlt-kor történelmi magazin megtalálta a legjobb április tréfát, ha már mindenkinek mókáznia kell ma, akkor miért ne nézzük meg, ahogyan a történelem nagyjai mókáznak? Nem éppen így ismerjük őket, de így mindegyikük szimpatikus lesz. Na jó, Sztálin csináljon, amit akar, akkor is egy rohadt tömeggyilkos marad! De itt van például a történelem legokosabbja, ahogyan önmagával bábozik: Aztán itt van az első ember, aki az űrbe jutott, Poszeidónnak öltözve. Pályatévesztett? Itt meg II. Miklós cár, ahogyan még szárnyal 1890-ben. Hát nagyot zuhant 28 évvel később… Mark Twain láthatóan jól érzi magát női kalapban. Paul Gauguin is pályát tévesztett? Éppen harmóniumon játszik, csak valamit elfelejtett. Franklin D. Roosevelt szekálja az unokatestvérét 1910-ben Richard Nixon levitál. Tényleg ő az első amerikai elnök, aki repült. A hivatalából. Olyan nincs, hogy valamit egy amerikai elnök tudjon, az angol király meg ne! VIII. Edwárd ráadásul párban is tud levitálni, itt például Wallis Simpsonnal. De térjünk vissza az orosz államférfiakra: Medvegyev például punk volt. Íme, így nézett ki 1986-ban: Roppant mókás ember ön, Joszif...