HATÁROZOTTAN ÉS NYOMATÉKOSAN KÉREK MINDENKIT, HOGY EZT NE, ISMÉTLEM, NE CSINÁLJA UTÁNAM! Hiába volt tele minden napok óta azzal, hogy a napfogyatkozás hogyan károsíthatja az ember szemét ÉS a fényképezőgépet, amikor az ember lázasan ül itthon, kint meg fogyatkozik a nap, ezek mintha elfelejtődnének. Előrebocsátom: a szemem nem tettem tönkre (hiszen írom ezt a bejegyzést, nem?), és remélhetőleg a gépet se. DE. Úgy kezdődött, hogy Boti szólt, hogy van itthon egy napfogyatkozásnéző szemüveg, még a ’99-es napfogyatkozás óta. Nagyon megörültem, hogy nem csak online tudom nézni, így elő is bányásztam, s meg is néztem, ahogyan a farkasok már kiharaptak egy darabot a Napból. Aztán még egyszer megnéztem. Aztán feltámadt bennem a kisördög: ami az én szememnek elég, az a fotógép szenzorjának is elég kéne legyen. Fogtam hát a szemüveget, rátettem az objektívre, és elsütöttem párat, vaktában, nyilván, mert nem néztem szabad szemmel arrafele. Túl sok reményt nem fűztem hozzá, de visszanézve a négy kép közül az egyik ilyen lett (katt, kinagyul): Nem látod? Kivágtam: Jó na, it’s something. Többet és jobban nem mertem, és mostmár csak annak szurkolok, hogy a gépnek tényleg ne legyen semmi baja (valószínűleg nem lett amúgy). Azért csak óvatosan említettem meg, küldve pár utána készített képet, bizonyítandó, hogy működik a gép, és azt a választ kaptam, hogy “remélem, azok a foltok csak kosz a szenzoron”… Boti meg okosabb volt, ő camera obscurával kivetítette, és úgy fotózta le: Post by Botond Sebők. Tegyük félre a viccet: itt van egy rendes fotó az MTI-től a napfogyatkozás maximumáról. És Kolozsváron is készültek jó képek, kattints...