Elkezdték leszedni a kolozsvári New York Szálló állványzatát: WOW és Óhh! máj02

Elkezdték leszedni a kolozsvári New York Szálló állványzatát: WOW és Óhh!...

Hiába van menekülőben a 6 év 4 hónapra elítélt tulajdonosa, Ioan Bene, úgy tűnik végre befejezik a kolozsvári Conti épületének felújítását. Legalábbis elkezdték a New York (vagy Continental) Szálló állványzatát, és az első elragadtatás után jön csak a döbbenet. Az épületet úgy tűnik, hogy sikerült visszaállítani eredeti pompájába, viszont bónusznak kapott még egy díszkivilágítást is. És nem valami visszafogott, fehér fénnyel megvilágított díszkivilágításról van szó (legalábbis amennyit nyári napfénynél látni lehet belőle), ami kiemeli az épület szépségét, hanem egy igazi giccses ocsmányságról. Egyelőre csak kékes és narancsára árnyalatokat véltünk felfedezni, de nem kizárt, hogy más színekkel is meglepnek majd. Én a méregzöldet és a cikláment tudnám szívből ajánlani, esetleg hozzá még egy kevés pirosas bolondítással. Bene még 2013-ban vásárolta meg az épületet. A felújítási munkálatokat 2016 elején kezdte el Bene egyik cége, a Napocamin Kft., miután az épület homlokzatáról potyogni kezdett a vakolat, egy nő meg is sérült miatta. A munkálatoknak 2017 februárjában kellett volna befejeződjenek, de az állványok – úgy tűnik – egészen mostanáig maradtak. A műemlék-besorolású épület 1893-1894 között épült, a város neves főépítésze, Pákei Lajos tervei alapján. A földszinten kávéház, míg a két emeleten szálloda működött. Az 1950-es években az épület átmenetileg egyetemi kollégiumként működött, majd az 1960-as évektől ismét luxusszállót alakítottak ki benne, Hotel Continental néven. Az utóbbi években a szálloda már nem felelt meg a négycsillagos szállodák követelményeinek, emiatt 2005 nyarán bezárták és eladták. A New York Szálló épületéről bővebben a Lexikonban...

Így újítsd fel műemlék-épületedet! Már03

Így újítsd fel műemlék-épületedet!...

Ez egy múlt hétről itt felejtett bejegyzés. fotó: Rezistența Urbană   Na így korszerűsítik az épületeket Bukarestben. A George Enescu utca 16 szám alatt álló történelmi épület igencsak megsínylette a hőszigetelést. Az utca egyébként is nehezen élte túl a kommunista rezsimet, körülötte tömbháznegyed húzódott fel. No, errefel mit csinál a 16-os szám büszke tulajdonosa? Ránéz az 1890-es években felépült neoklasszikus jegyeket viselő házára, és azt mondja, hát ez milyen régi, korszerűtlen már, leválasztja az ornamentikai elemeket, az oszlopfőket is lecsiszolja. Aztán egyszerűen bevonja polisztirollal az egészet, tesz egy remek csatornát a tetőszerkezet alá, és bevonja maró színnel az egészet. Láthatjuk, nem csak a rombolás lehet káros, hanem az újítás is. Nem véletlen, hogy a 422/2001-es műemlékvédelmi törvény kimondja, hogy a műemlékjellegű épületek védelmének feladata azok tulajdonosait terheli, ugyanakkor az államnak kell garantálnia, hogy a tulajdonos ne tehesse tönkre...