Úgy látszik, ez egy ilyen többnyelvűségen idegeskedős nap: miután az Untold Festival honlapján szereplő idióta magyar fordításokon húztam fel magam, befutott egy közlemény a Most-Acum szervezettől, akik korábban a magyar és német helységnévtáblával, illetve a sétatéri bannerrel akcióztak. A mozgalom ezúttal is az egynyelvűség ellen intézett támadást… csak egyáltalán nem a megfelelő fronton. A mozgalom tagjai ugyanis a kolozsvári graffitiket, falfirkákat fordították le magyarra – csak tudnám, minek. Miközben az első két akció valós problémákra, a többnyelvűség valódi funkciójára hívta fel a figyelmet (közigazgatás), addig a graffitik (pontosabban többnyire stencilek) fordítása, a magyar graffitik hiányának számonkérése kábé olyan, mint a kultúrspecifikus viccek fordítása, illetve mintha magyar írókon kérnék számon, hogy mért nem írnak románul is. Konkrét példa, hogy érthető legyek: az teljesen joggal elvárható volt, hogy a buszablakos idézetes projektben szerepeljenek magyar idézetek, mivel 1) az ififőváros keretében 2) szervezett kulturális dolog volt, míg egy graffiti/stencil üzenete, formája azokra tartozik, akik azt felfestik. (Szub)kulturális termék, és mint ilyen, nem lehet ugyanazokkal az eszközökkel támadni, mint a közigazgatási nyelvhasználatot, vagy az egész városról és városnak szóló rendezvényt, projektet, akciót. A végeredmény “szerencsére” magáért beszél: “Kolozsváron több mint ötvenezer magyar anyanyelvű lakos él, a magyar nyelv jelenléte köztereken (elsősorban a városvezetés kirekesztő politikája miatt) mégis elhanyagolható. Azért vállaltuk az akciót, mert céljaink közé tartozik, hogy a város képe tükrözze azt a valós sokszínűséget, amit lakói, minden homogenizáló hatalmi szándék ellenére, a mindennapokban megélnek. Nem feltétlenül azonosulunk a lefordított graffitik tartalmával, de azzal a jelzéssel igen, hogy a város közterei a mieink is” – írják a közleményben, és most nem akarom részletesen ecsetelni, hogy a területmegjelölés milyen formái jutottak eszembe még...