Az intimitás múzeuma. Feldereng egy régi emlék…...

Vannak pillanatok, amelyeket hiába próbálnánk meg elmesélni, teljességükben megragadni – annyira mélyen személyesek, meghittek, komplexek és titokzatosak –, a szavak cserben hagynak. Sokszor csak a nem beszéd fejezheti ki azt, ami maga az intimitás. Ezeket a csendeket töri meg a Manuela Dospina és Raisa Hagiu elképzeléséből megszületett Museum of Intimacy (Az intimitás múzeuma) kiállítás, amely július 27-én nyílt meg a kolozsvári White Cuib minigalériában. A két fiatal művész (Dospina 1992-ben, Hagiu 1993-ban született) olyan munkákat, fotókat és szövegeket, kölcsönkért történeteket, emlékeket és gondolatokat mutat meg, amelyek az egykor megélt intimitásérzés visszaadását kísérelik meg. A csöpp kiállítótérben alkalmunk nyílik bensőséges, önmegmutatásukban olykor nyers emberi történeteket megismerni. Családok, szerelmek, barátságok – az intimitás tapasztalásának leggyakoribb közegei – sejlenek fel egy-egy fotográfián, vagy rövid, költői eszmefuttatásban. Épp csak megvillan egy tenger felé tartó autó, egy hajnali beszélgetés, egy anya, egy kedves, egy találkozás, egy elválás – pillanatok, amelyek feltárva önmagukat, azonnal elillanak, még mielőtt giccsessé válnának, vagy végképp kiölnék szavakkal a bűbájt. Az aprócska White Cuib önmagában is egy intim közeg, és most, a júliusvégi kánikulában különösen jól esik egyedül, ráérősen végigpásztázni a kiállítást, farkasszemet nézni a sárgás-kopottas fotók néhai modelljeivel, megízlelni a vallomásokat. Mintha kedves barátokkal kávéznánk, olyan ez az intimitásmúzeum: a szövegek közvetlensége, a történetek hétköznapisága, az elkapott momentumok zavartalansága és a mesélők szívélyessége azt az érzetet keltik, hogy kiérdemelvén bizalmukat, belépést nyertünk lelkük legrejtettebb zugaiba. Ebben a felállásban mi csak ülünk, kortyoljuk a teát vagy a feketét, és hallgatunk, mert épp a másik van soron: a másik, aki csillogó szemmel vagy könnyeivel küszködve, karakán mosollyal vagy hadarva, elmond egy intim történetet az életéből, amelyet sehonnan, senki mástól nem tudhatnánk meg. Cserébe az aktív, ítéletektől mentes hallgatás és a teljes jelenlét ajándékát nyújthatjuk. Az intimitás megélése pszichológiai jóllétünk kulcsa, és minél gyakrabban, lehetőleg minél több közeli emberrel élünk át meghitt, bensőséges, bizalmas...