Szuflé: Lana Del Rey új albuma nyár végi kávéhoz és kerti partihoz...

Egészen szívmelengető utat járt be Lana Del Rey az elmúlt 8 évben, s egészen különlegeset, ha a Lizzy Grant-es napokat is felszámoljuk. Lényegében minden ugyanaz: a férfiak, Kalifornia, néha egy csepp New York, szerelem, szenvedés, filmek és a múlt – a Norman f*****g Rockwell! a Del Rey-életérzés kvintesszenciája, az elbűvölő szívfájdalom, a mélyen megélt vágyakozás és az önerőbe vetett hit szimfóniája. Dey Rey hatodik, augusztus 30-án megjelent nagylemeze egy érett nőt szólaltat meg, aki nemcsak magát ismeri s reakcióit, hanem álmait, félelmeit, az ismétlődő köröket, és persze a férfiakat. A Lana Del Rey univerzumban nincs olyan, hogy ne legyen szerelem, párkapcsolat, a te meg én hullámzása. Már az album felütése is ebbe a helyzetbe húz: a lemezcímet adó szám az ötvenes évek grandiózus romantikus vígjátékainak nyitányát idézi, és egy óda vagy odamondás az éretlen férfinak, a férfigyermeknek (man-child). Ez a megszólalásmód szinte végig megmarad: az énekes már túl van épp elég felforgató kapcsolaton (elég itt az Ultraviolence és a Honeymoon kibelező szerelmeire gondolni), hogy őszintén és élesen beszéljen a valóságról. Ez persze popzene, és a felszínesség benne alapkövetelmény, de a 34 éves Lana eljut oda, hogy a férfi az férfi, s mint olyan, annyi, amennyi, úgy kell elfogadni, ahogy van. De ez az album nem annyira a férfiról szól, mint a nőről: a Mariners Apartment Complex ars poeticája a szomorúságnak, az erőnek, a sötétségnek és a mélységnek, ami Lana, ahogy ő látja magát, és amihez rajongói évek óta biztonsággal kapcsolódnak. Az önbizalom száma ez, amelyben megbomlik a klasszikus felállás: „I’m your man”, mondja Lana a pasijának, mintegy jelezve: nincs túl nagy gond azzal, ha egy nő is erős. Kérdés, hogy készen-e áll a másik nem az új felállásra. A Norman f*****g Rockwell! legtöbb számán érezni Jack Antonoff produceri munkáját, aki egyben zenészként is oroszlánrészt...