Volt az a sztori nemrég, amikor a kövér lány amúgy mindent takaró képeit, majd a lány teljes fiókját törölte az Instagram. Nos, azóta gondolkodom valamin – nem a konkrét eseten, azt már kibeszélték, az Instagramról sem, mert valószínűleg nem az ott dolgozók vadászták a kövér profilt, amit jól kitörölhetnek, hanem valakik feljelentették, és a sok feljelentés alapján törölték. A kövérezés meg forró téma, például a Huffington Poston legalább hetente, de inkább hetente többször szembejön egy fat shaminggel foglalkozó bejegyzés. Amin inkább elgondolkoztam, azok a gyűlölködő, vagy éppen az aljasan jóindulatba burkolt kommentek, és ezeknek a logikája. A jójó, de a kövérség nem egészséges már meg sem lep, a ha ő így érzi magát jól, legyen, de nekem nem tetszik, még annyira se (pláne, hogy ezzel azon kívül, hogy muszáj leírni minden egyes bejegyzéshez, még bajom sincs), de megjelent egy olyan típus is, amire nem számítottam. Konkrétan a Cinken olvastam a kommentek között, hogy Nem fogok kövéreket gyújtogatni vagy ilyesmi, de azt se adják be nekem hogy mostantól ez az alap. No, álljunk csak meg. Egyfelől, senki nem is akarja “bebeszélni, hogy ez az alap”. Másfelől, hol is hallottam még ezt a típusú retorikát? Hát persze, hogy a melegfelvonulásoknál. Legutóbb a Budapest Pride kapcsán gondolkodtam el megint, mert tényleg nem értem, hogy a melegeket mégis miért lehet utálni. Én ugyanis nem értek azzal egyet, hogy a gyűlöletnek nincs rációja vagy logikája. A ráció mondjuk még értelmezhető, de logikája biztosan van – persze fals és tudatlan, de mégiscsak létező, belső logika, amit nem más táplál, mint a félelem. Félelem attól, hogy az illető nekünk ártani fog. Nekünk, mint közösségnek, de még inkább nekünk személyesen. Ha utáljuk a zsidókat, az abból fakad, mert félünk, hogy fel akarják vásárolni a hazánkat, és nekünk rossz lesz. Ha utáljuk a...