Petíció: keresztelkedjék ortodoxnak Románia “idegen vezetője”...

Jó nagy trauma lehetett egyes testvéreinknek, hogy az államfői széket – ha minden jól megy – egy evangélikus szász kapja, aki ugyan egész kampányban verhette a mellét féltéglával, hogy ő márpedig román, ugyanezt az ortodoxiával nem tudta megtenni. A traumatizált réteg viszont elő is jött a megoldással: Johannis keresztelkedjék át ortodoxnak! Nincsenek sokan, még ötszázan se az erről szóló petíció aláírói, viszont annál viccesebbek. “Ez az ország régi törvénye, amelyet Románia más, idegen vezetői* is elfogadtak. Ellenkezőleg az elnököt nem említhetik meg a szentmisén az ortodox templomokban” – írja a petíció szerzője, aki egy füst alatt a kötelező vallásoktatás bevezetését és a biometrikus igazolványok eltörlését is kéri az új államfőtől. Nem lennék teljesen meggyőződve arról, hogy erre feltétlenül szükség van. Daniel pátriárka ugyanis még vasárnap, némiképp kampánycsendet sértve előállt azzal, hogy a román nép történetében Isten néha idegeneken keresztül működött. (Biztosan egyenesen égipostán kapta az exit pollokat már délután ötkor.) De egészen jó buli lenne, ha Johannis alávetné magát a procedúrának: képzeljük csak el, ahogy boxerben alámerítik a Nemzet Megváltásának Katedrálisában. Csak Ponta ne legyen jelen: ő biztosan arra fogadna, hogy Johannis kibírja négy és fél percig. *Ennél a pontnál lép segítségünkre Főcze, házi történészkollégánk, aki elmagyarázza a történelmi hátteret: A modern Románia alapköveit Moldva és Havaselve egyesítésévél rakták le, azonban azt az egyesülést csak perszonálunióként és csak Alexandru Ioan Cuza uralkodásának idejére ismerték el a nagyhatalmak. A Romániát építők szerették volna ezt hosszabb életidejűre nyújtani és, ha lehet az új államkonstrukciót kivonni az oszmán vazallusi áldátlan alárendeltségből. Hogy ezt hogyan oldották meg? Eldöntötték, hogy behívják valamelyik külföldi uralkodócsalád sarját. Miután többen is visszautasították a tisztséget, végül a későbbi I. Károly román király, becsületes nevén Karl Eitel Friedrich Zephyrinus Ludwig von Hohenzollern-Sigmaringen fogadta el. 1866-ban került az ország élére fejedelemként (domnitor), 1877-ben Románia független...

Tőkés Lászlóval ijesztgetik Johannis szavazóit...

Láttam én már pár negatív reklámot, még főműsoridőben is. Szóval edzett vagyok, de ez a mostani, amit pár perccel a keddi Johannis-Ponta tévévita után nyomtak be a Realitatea TV-n, még nálam is kiverte a biztosítékot. Az első, amire felkaptam a fejem, az Tőkés László neve volt, amit soha nem hallottam még románok szájából ilyen szépen kiejtve (igaz, László Tőkést mondtak, de ez mellékes). Összefoglalom a lényeget azoknak, akik nem tudnak románul: a Fidesz-KDNP EP-képviselője után felsorolják az összes jobboldali vezető politikust (Videanu, MRU, Udrea, Macovei, Blaga), azzal, hogy ők mind Johannisra szavaznak. És ha Johannis nyer, ők kerülnek hatalomra. És ha ők nyernek, Románia veszít. A végére még beszúrnak egy “összenő, ami összetartozik” típusú szlogent, és azt, hogy Basescu emberei Johannisra szavaznak. Aki tud románul, az inkább nézze végig:  ...

Magyarul üzen a magyaroknak Mihai Răzvan Ungureanu...

Klaus Johannis támogatására szólít fel Mihai Răzvan Ungureanu volt miniszterelnök egyik, a Youtube-csatornáján elérhető videóban. Miután Victor Ponta PSD-jelölt Gyimesbükkön képes volt megfordítani a választott-választó hierarchiáját, egészen jó látni Ungureanut, ahogy kínlódik a magyar nyelvvel. Ungureanu történész, többek között Magyarországon is tanult, így érthető, hogy folyékonyan beszél magyarul. Vagyis folyékonyan töri a nyelvet. De ez így is értékelendő...