Még kendőzetlenebbül jelentek meg újra a “romániai” ortodox meleg pópák...

Megint lesz ortodox pópás melegnaptár, amiről már korábban is írtam. A naptár már korábban is kiverte a biztosítékot az egyháznál, de a mostani képeken minden eddiginél explicitebb az ortodox környezet, például eddig nem jelentek meg ikonok a képeken. Tehát felháborodásra most is lehet számítani, pedig már a korábbi években bebizonyosodott, se nem románok, se nem papok a modellek, mégis úgy került be a köztudatba, mint a romániai “ortodox papok” naptára. Ráadásul idén egyértelműen kiderül az oroszországi vonatkozás, a szerkesztők egyértelműen jelezték, hogy az ottani visszaélésekre szeretnék felhívni a figyelmet, hogy az azonos neműek jelenléte nem az apokalipszis jele, mint ahogyan Kirill pátriárka tartja, illetve Jézus sem említette, hogy bűn lenne.       A választás nem véletlen, nemzetközi felmérés szerint Európában az oroszországi melegek vannak a legrosszabb helyzetben. A naptárnak klasszikusan erotikus és kendőzetlen változata is...